2010-ben közel 30 közúti hidat újíttatott fel a Magyar Közút
Lezárult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2010 tavaszán indított, másfél milliárd forintos hídfelújítási programja. A program keretében 28 közúti híd újult meg. A nyílt közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozások november végéig mindenhol elvégezték a szükséges munkákat.
A tavalyi, úgynevezett útpénztári maradványkeret terhére, 2010-es kivitelezéssel közbeszerzési eljárást indított 2009 végén a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a hazai, több mint 30 ezer kilométeres közúthálózat kezelője 29 országos közúti híd javítására. Ezzel a Magyar Közút folytatta a tavaly elkezdődött hídfelújítási programját, amelynek keretében 2009-ben 103 darab országos közúti híd felújítása valósult meg, összesen 4 milliárd forint ráfordítással.
A nyílt közbeszerzési eljárás keretében a javításokra 1,5 milliárd forint állt rendelkezésre. A program összeállításakor elsősorban azokat a hidakat jelölte ki a társaság, amelyeknél a leginkább szükséges volt a felújítások elvégzése. A nyertes kivitelezők több esetben is újjáépítették a járdakonzolokat, betonfelületeket tisztítottak és javítottak, több hídnál is helyreállították a vízelvezetést, víznyelőket építettek, szigeteléseket cseréltek. Sokszor volt szükség ezen kívül a dilatációs elemek cseréjére, a burkolatok javítására, illetve a hídtartozékok, korlátok javítására és újramázolására.
Jelentős beavatkozásokat végeztek a kivitelezők többek között a Rábakecölhöz közeli Rába-hídon, Debrecenben a Homokkerti vasút feletti átjáró két hídján, Pest megyében a sződi Sződrákosi-patak hídjánál, Tolna megyében a Holt-Duna-hídon, az Újszászi Zagyva hídon, valamint a nemesbüki Határ-hídnál is. A program legjelentősebb - 392 millió forintos - projektjének keretében a gyulai Fehér-Körös-híd is teljesen megújult.
Emellett jelenleg is zajlik a jövő évi hídfelújítási projektek előkészítése. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. várhatóan még ebben a hónapban 68 darab közúti híd felújítására ír ki közbeszerzési pályázatot. Az eredményes tendereket követően a nyertes kivitelezők a tervek szerint 2011 márciusa és májusa között végzik majd a felújítási munkákat.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.

- Falusi Körzeti Orvosok: "Egészségügyi elsivatagosodás" jöhet
- Kolontárt segíti a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás
- 2010-ben közel 30 közúti hidat újíttatott fel a Magyar Közút
- Kozármislenyben indul az Esküvő kiállítások sora
- Karácsonyi szeretetlakomák országszerte
- Az ország egy részén havazik, a Magyar Közút 235 gépe dolgozik
- Benzinkútbojkott az üzemanyag-árak ellen
- Álláshirdetés: emelt díjas számmal - különös egybeesések
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

