A Quimby felébresztette a tó szellemét - képgaléria, videó
EFOTT zárónapi beszámoló
Az ország legnagyobb történelmi múltjával büszkélkedő nyári rendezvény utolsó napján is annyi programlehetőség adódott, hogy a választás senkinek sem volt könnyű.
hirdetés
Az est hangulatát a pörgős Mystery Gang és a nem kevésbé ütős Brooklyn Bounce koncertje alapozta meg, mindenfelé önfeledten táncoló fesztiválozókat lehetett látni. A legnagyobb tömeg a Quimby-t várta; Kiss Tibiék így a 30Y-nal és DubFX-szel kerülhettek az EFOTT képzeletbeli dobogójára, hiszen az öt nap alatt talán rájuk tomboltak a legtöbben.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az idei EFOTT-ra kétségtelenül a Quimby tette fel a koronát, egy tűt sem lehetett volna leejteni a Pepsi nagyszínpad előtt. Kiss Tibiék saját bevallásuk szerint még a tó szellemét is felébresztették majd’ kétórás örömzenélésükkel, amelyet az egyedi és olykor groteszk grafikákat megjelentető vetítés és a profi fénytechnika tett élvezetesebbé. Az énekes kérésére több ezer ember csatlakozott antennáival a zenekarra, hogy együtt énekeljenek velük. A banda frontembere arra is felhívta a figyelmet, hogy egyáltalán nem baj, ha olykor hamis a közönség, hiszen a zenekar sem mindig találja el a hangokat. „De nem is azért szerettek minket, mert tökéletesek vagyunk, ugye?” – tette fel a kérdést, amelyre a tömeg hangos üdvrivalgással válaszolt. Kiss Tibi és Varga Livius mellett Kárpáti „Dódi” József is énekelt egy dalt.
A koraesti órákban két külön műfajban muzsikáló banda rázta fel a hangulatot. A Kalinka nagyszínpadon a rockabilly hazai helytartója, a Mystery Gang húzta a nagybőgőt, a Rauch aREnában pedig a német Brooklyn Bounce gyors ütemeire szeletelt a nép. A Szkéné Színházban a Neptun Brigád Tévedések vígjátéka című előadására pedig alig lehetett beférni. Hajnalban az AXE-Rádió1 Party Stationban muzsikáló angol Roni Size változtatta diszkóvá Velencét.
Szombaton napközben a strandszakasz újra nagy népszerűségnek örvendett, több ezren hűtötték magukat a vízben, de sokan nézték a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által megszervezett látványos sárkányhajó versenyt is. A Civil Falu és a Sport és Bringa Pont aktivitásaitól pedig számos érdeklődő búcsúzott szombaton.
Ízelítőül álljon itt egy hangulatjelentés:
EFOTT – Csak szabadon…
hírek innen, onnan
A CIB elemzőit meglepte a Varga-csomag
Az idei év sok tekintetben jobb lesz a tavalyinál: a recessziót és a túlzottdeficit-eljárást magunk mögött hagyjuk, az alacsony infláció, s vele együtt a reálbér-emelkedés pedig a lakossági fogyasztás élénkítése irányába hat állí...
Már a lengyelek is utolértek minket
Az előző évhez képest Lengyelország fejlettsége utolérte a magyart, így most fej fej mellett áll a két tagország. Magyarország nem tudott javítani 2011-hez képest, akkor ugyanúgy az európai átlag 66 százaléka volt az egy főre jutó...
Tovább kúsztak felfelé az USA olajtartalékai
Az elemzői várakozásokhoz képest 0,3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,2 millió hordóval többet,
Pénztárgépek - KISOSZ: a mikro- és családi vállalkozók a csere teljes árát kérik
Aláírásgyűjtési akcióba kezdett szerdai balatonszárszói fórumán a KISOSZ (a kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók érdekképviselete) somogyi tagegyesülete annak érdekében, hogy a kormány teljes mértékben támogassa az új, online pé...
Új vezető irányítja Budapest turisztikai promócióját
Sztojanovits Kristóf irányítja júniustól a Budapest turisztikai promóciójáért felelős regionális marketing igazgatóságot - közölte szerdán a Magyar Turizmus (MT) Zrt. tovább
Devizapiac - A piac az esti Fed-bejelentést várja
Szűk sávban mozgott szerdán a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, miután a viszonylag eseménytelen napon a kereskedők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntését, illetve B...
Tőzsdén értékesítik a román Nuclearelectrica részvényeinek 10 százalékát
Tőzsdén értékesíti a román kormány a Nuclearelectrica energiatermelő vállalat részvényeinek 10 százalékát, az erről szóló privatizációs stratégiát szerdán fogadta el a bukaresti kabinet. tovább
K ereskedelem-fejlesztésről tárgyaltak magyar és kínai cégek a China SMart Expón
Több mint 600 magyar vállalkozó és mintegy 120 kínai kiállító vett részt a június közepén Budapesten rendezett China SMart Expón, amelynek fókuszában a kkv-k számára elérhető egymilliárd forintos induló tőkéjű kereskedelem-fejlesz...
Deák Bill Gyula: Egy fröccs és más semmi!
Budapest - Novemberi szívrohama és a rehabilitáció után azt ígérte, változtat életmódján, és legutóbbi budapesti koncertjén meggyőződhettünk róla, Deák Bill Gyula (64) komolyan gondolta a dolgot.
Megfőzte a Blikk a házaspárt
Tárnok Mostantól akár egy hűsítő jeges turmixszal is koccinthat a kánikulában Üsztöke Gábor(60) és felesége, Erika (58), hiszen a Blikk Bumm-mal egy 55 ezer forint értékű Russell Hobbs háztartásikisgép-ajándékcsomagot nyertek.
Férjhez ment a stylist
BALATONKENESE Gyümölcsöző a befektetett munka Holdampf Linda (31) számára.
Star Alliance tag lett az EVA AIR
A légiszövetség ezzel tovább erősíti jelenlétét az ázsiai-csendes óceáni térségben, ahol az EVA AIR a nyolcadik taglégitársasága.
Sport
Botrány: íme a prosti, aki miatt 3 évet kaphat Ribéry és Benzema - fotó
Ma délelőtt, Párizsban kezdődött az a per, ahol a két francia válogatott labdarúgó Karim Benzema és Franck Ribéry is a vádlottak padján ül. A vád: fiatalkorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele.
A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó
Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.
Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged
A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...
Isco a legújabb zseni - Hova igazoljon az új Messi?
Az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe jutott spanyol válogatott tele van tejfeles szájú tehetségekkel, de talán mind közül a legzseniálisabb Isco. A középpályásért a legjobbak állnak sorban. Hol köt ki? Hol kössön ki?
Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár
Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.
Fotó: a magyarok megutálták Janics Natasát?
A címben említett ellenszenv kissé túlzó lehet, bár a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságon készített fotók bizony árulkodnak. Douchev-Janics Natasa nem olyan kelendő portéka Magyarországon, mint korábban.
Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet
Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...
Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit
Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...
Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban
Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?
Bulvár
Nagy feltűnést keltett! A magyar modell meztelenül strandolt
Nudista strandon járt Laky Zsuzsi. Nem ő az egyedüli magyar szépség, aki levetkőzött.
Hőségriadóban is tilos a szandál
Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.
Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.
Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja
Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...
Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+
Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..
Visszatérhet a borítékos bérkifizetés?
Elkerülhető a tranzakciós adó, ha készpénzben kérjük a fizetésünket.
Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság
Jelentős változásra még várni kell.
A 41 éves műsorvezető gyereket vár! Könnyek között jelentette be a reggeli műsor...
Caprice Bourret műsorvezető két kisfiú édesanyja lesz a nyáron.
Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő
Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...
Julia Roberts családi nyaralója
Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...
Képeken 7 szupernőies rövid frizura kánikulába - Mutasd meg a fodrászodnak
Melegben nagyon kényelmes a rövid haj.
15 döbbenetes felvétel az űrből a Hubble szemével - Óriás képgaléria
Láttad már, ahogy egy planetáris köd eszkimót formáz? Most megnézheted a Hubble szemével.
blogmorzsák
Vonuljon nyugdíjba Sas József?
Már csak a fiatal színészek miatt dolgozik, mondta a 74 éves humorista.
Ebben a melegben különösen aktuális
Lassulj le és reggelizz egy jót.
Superman a zenében egyszer már újított
John Ottmannek sikerült az, ami több elődjének kifejezetten nem, vagyis alkotásával felnőtt John Williams klasszikus score-jához.
Mire jó az Arnette?
Olyan, mint egy Oakley, bár kevésbé extrém, az Oakley volt tervezője csinálja, cserélhető a szára, és nagyjából feleannyiba kerül.
Szász Károlynak igaza van
A levél nyilvánosságra kerülése nyomán született politikusi és egyéb reakciók ijesztő sötétségről és demagógiáról árulkodnak.
Így használd a szemgélt, vagy ne?
Ha a használati utasítás szerint csinálod, garantáltan nem lesz jobb.
7000 lemezzel egy szobában
Függőség a gyűjtés, vallja a zeneőrült Györemix, aki a Limbó Hintónak köszönhetően lett dídzsé.
Csak 200 forint?
Olcsó a szendvics, de sertésből is van!
Budapest az egyik legjobb úticél Európában
Hihetetlen, hogy mekkora hatása van egyetlen jó ötletnek egy kétmilliós városra.
Handó Tünde szerepe a BKV-perben
Érdemes felelevenítenünk minden bíróságok úrnőjének pályafutását.
Felpofozott nő - így látta egy szemtanú
Megszólalt a srác is, aki segített a brit nőnek.

- Hétvégén Pálinkafesztivál Siófokon
- Felelevenítik a balatoni gardahalászat hagyományát Tihanyban a hét végén
- A szabadság vihara-programajánló
- Állatbemutatók, lovagoltatás és gyerekprogramok egy budapesti állatmenhelyen
- Egzotikus állat- és növényritkaságok az ELTE TTK épületében
- Több mint százan lépnek fel a bonyhádi országos népzenei találkozón
- Színes programokat ígér a Terézvárosi Búcsú
- Nyílt napot tart az emlőrákról a Semmelweis Egyetem
- Vesztünk egy helyet az Európa Parlamentben
- Minden tanár kap béren kívüli juttatást pedagógusnapra
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

