Siófoki Napilap - A Tankcsapda felülkerekedett a viharon - képgaléria

Ezt olvasta már?

Mai névnapok és eredetük

Dezső: A latin Desiderius névből származik, melynek kicsinyítőképzős formája a Dezső. Jelentése kívánt, óhajtott gyermek.


A Tankcsapda felülkerekedett a viharon - képgaléria

EFOTT helyzetjelentés az eső után

Ma már csak néhány tócsa emlékeztet a tegnap esti viharra, az aktivitások és programok zavartalanul folytatódnak az EFOTT-on. A szervezők mindent megtettek a fesztiválozók testi épségének megőrzéséért, és átszervezték a programokat, hogy a zivatar elvonultával tovább szórakozhassanak.


hirdetés

Óriási koncertet adott Dr. Alban, az Irie Maffia és a Tankcsapda. A Szkéné Színházban nagy sikert aratott Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs.

A másodfokú viharjelzés kiadását követően folyamatos szervezői kontroll alatt, szakértők bevonásával működött az EFOTT. A stáb tagjai a katasztrófavédelemmel és a helyi hatóságokkal összefogva megtették a szükséges óvintézkedéseket, és a fesztiválozókat folyamatosan tájékoztatták az aktuális helyzetről és tennivalókról. Több csatornán kommunikálták, hogy a vihar elől hova vonulhatnak biztonságba. A zord időjárás elvonultáig szüneteltették a szabadtéri programokat, a színpadokat áramtalanították és lefedték. A fedett helyeken zavartalanul folytatódtak az események.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Hogy minél kevesebb koncert maradjon el, a zenekarok átvonultak a fedett helyszínekre, és a felhőszakadást követően a Tankcsapda már a Pepsi Nagyszínpadon adott zúzós koncertet. Lukács Laciék megemlékeztek első EFOTT-os fellépésükről is, amikor még kis színpadon, kis közönség előtt léptek fel - bő húsz esztendővel ezelőtt. A svéd sztár DJ, John Dahlbäck már a tervezett időben pörgette a lemezeket, méghozzá teltház előtt.

Napközben a tóban való lubickolás és a MEFOB strandröplabda döntője mellett tagadhatatlanul Kiss Ádám fellépése vitte a prímet. Az emberek fürtökben lógtak a Rauch aREna sátrának bejáratainál. Este pedig a Thuróczy Szabival kiegészült Kapa-Pepe duó A fajok eredete című háromszereplős darabja aratott nagy sikert.

Ma a dugulási problémák elhárítása folyik, a vízzel elárasztott területekről még éjjel kiszivattyúzták a vizet, az elázott sátrú fesztiválozókat pedig száraz helyre költöztették. A pénteki napon remek hazai előadók és egy igazi világsztár érkezik Velencére. Ma jön: Péterfy Bori, Kiscsillag, Akkezdet Phiai, Ganxsta Zolee és a Kartel, 30Y és az ausztrál DubFX. A színházrajongók a Galaxis útikalauz stopposoknak című darabra ülhetnek be.

EFOTT – Csak szabadon…







0
0
0

hírek innen, onnan

Tovább lassult a népesség fogyása

Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint. tovább

Buktak a drágák a folyékony- és finommosószerek tesztjén

A színes ruhák mosása mindig izgalmas: mi mit fog össze, milyen színű lesz a kedvenc sárga blúz, ha együtt mossuk a sötétkép nadrágunkkal? És akkor még szó sem esett a fekete cuccokról, melyek legalábbis nálam néhány hónap alatt...

Újabb lista az adóhatóságtól: ha rajta vagy, fizethetsz

Az állami adóhatóság nyilvánosságra hozta azoknak az adózóknak a rendelkezésre álló azonosító adatait, akik bejelentkezési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Két másodperces szuperhajrá Miamiban

Kiélezett meccset hozott az NBA keleti főcsoport-döntőjének első meccse, LeBron James a csúcson.

A Microsoft most az iPadet alázza

A Microsoft kissé agresszív kreatívjai ismét az Apple-t vették célba. Legújabb reklámjukban az iPad Mini kapja meg a magáét, és az iOS hangját, Sirit sem kímélik.

Mennyiben fejlődött a Call of Duty motorja?

Az Infinity Ward kiadott egy új videót, amely összehasonlítja a Modern Warfare 3 és a Ghosts motorját, s felhívja a figyelmet a különbségekre. Next-gen Call of Dutyról van szó, a fejlődés tetten érhető.

Utál utazni, mégis muszáj neki

Ricky Gervais utazós sorozatának új évadában a Selyemutat járja végig Karl, aki gyűlöl utazni, és Warwick, aki viszont vérbeli turista.

Dzsudzsák négy meccset kapott pofozkodásért

Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.

Wellness közben sárkányárammal töltekezhet

Lentiben különleges energiák közt fürdőzhetünk. Ha feltöltödtünk, irány a Göcsej, az erdei vasút, a bivalyrezervátum, vagy épp a bunkerturizmus.

Baja szerint az "őszödi koronatanú" fideszes alvóügynök lehetett

Harmadosztályú ponyvának, nonszensznek minősítette az MSZP Szocialista Platformját vezető Baja Ferenc a Heti Válasz írását, amely egy "koronatanú" alapján őt nevezi meg Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének egyik lehetséges ki...

Gyilkosság a Melinda utcában: késelt az ismeretlen támadó

Csütörtökön, a kora reggeli órákban egy Melinda utcai társasházban egy ismeretlen támadó eddig tisztázatlan okból - feltehetően késsel - megsebesített egy nőt és egy férfit. A 44 éves áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, h...

Sport

Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú

Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...

Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához

Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...

Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát

Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.

Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...

A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...

Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re

Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...

A harmadik Szolnok-Alba döntő következik

Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...

Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik

A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.

Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Bulvár

Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre

Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?

Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának

15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.

Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója

Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.

Bele is halhatunk az ülőmunkába

Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.

Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...

Felkutatják az elvándorolt magyarokat

Jelenleg nincsenek pontos adatok az elvándoroltakról.

Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van

Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.

Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...

"Semmi remény" arra, hogy életben vannak Erőss Zsolték

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel.

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon

Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.

Hogy nézhet ki így 75 évesen? Jane Fonda testhezálló ruhában virított Cannes-ban

Jane Fonda 75 évesen is irigylésre méltó alakkal büszkélkedhet.

blogmorzsák

Robbanás a Holdon?

Egy durván negyven kilogrammos égitest csapódott be a Hold sötét oldalán májusban. Hatása öt tonna TNT robbanásának felelt meg.

Megszédülhetünk a Mona Lisától?

Létezik-e még személyes kapcsolat egy-egy világhírű műalkotással, vagy már eleve megszédít minket a köré emelt mítosz?

Újabb népesedési csodafegyverrel készül a kormány?

Igaz, hogy 2012-ben több gyermek született,
mint az előtte való évben, de ekkor született
a legkevesebb gyermek az elmúlt évtizedekben.

Fogadjunk? - Monacói esélyek

Hogyan látja a Monacói esélyeket egy, a pénzét kockáztató fogadóiroda?

Az agybetegség netovábbja:
a szakállreklám

Keress pénzt a szakállba csíptethető hirdetéssel.

Orbán a rettegett

Orbán napja május 25 -én van, s a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja őt.

Applikációval az erőszak ellen

Egy új alkalmazás segítségével a bántalmazott gyerek egy gombnyomással segítséget kérhet.

Hol képzelik el a szülők
a gyermek jövőjét?

A gyerek lakásánál fontosabb lett a külföldi karriert biztosító oktatás.

Akinél másodpercek alatt omlott össze minden

A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.

0