A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
A Csillebércen működő izotópgyár kéményén keresztül hónapokon át az elvártnál nagyobb mértékben szökött a jód-131 izotóp - tudatta az Izotóp Intézet Kft. cégvezetője az MTI-vel csütörtökön.
hirdetés
A cégvezető azt hangsúlyozta, hogy a lakosság egészsége nincs veszélyben, továbbá ez nem jelenti azt, hogy ők okolhatók a Közép-Európa légterében mért magasabb radioaktív sugárzásért.
Környei József cégvezető az MTI-nek azt mondta: az év első felében már észlelték, hogy a gyártási eljárás során a kéményen keresztül kibocsátott, "elszökő" jód-131 mennyisége megnövekedett, de még mindig a határértékek alatt maradt. Nyáron a termelést leállították, és átalakították a szűrőberendezéseket, viszont a szeptemberi újraindulás után is megmaradt a magasabb érték.
A cég ezért ismét leállította a jód-131 gyártását, hogy jobb elemeket, szűrőket építsenek be - tette hozzá.
A főváros XII. kerületében működő Izotóp Intézet Kft. cégvezetője kijelentette: "nem történt rendkívüli esemény, kibocsátás mindig is van, de az a mi általunk elvártnál volt magasabb".
Környei József tájékoztatása szerint a 2011. január és május közötti gyártási tevékenységből az összkibocsátás kb. 300 GBq (gigabekerel) volt, míg a szeptember és november közepéig tartó időszakban az össz-kibocsátás 324 GBq értékűre tehető. Hozzátette: az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által megadott dózismegszorításból származtatott éves kibocsátási korlát az Izotóp Intézet Kft. esetén 1600 GBq, így az éves korlátnak mindössze 39 százalékát bocsátották ki.
A cégvezető elismerte, hogy Budapest légterében a napokban mért jód egy hányada nagy valószínűséggel tőlük származott, de hangsúlyozta, a környezetellenőrző állomások által mért aktivitáskoncentrációkból származó lakossági dózisok elhanyagolhatóak, így azoknak egészségügyi, sugár-egészségügyi következményük nincsen.
Környei József úgy fogalmazott: Csehországban és Európa más pontjain az elmúlt napokban megemelkedett radioaktív sugárzás "nem származhat kizárólag tőlünk", de azt elismerte, hogy "valamennyi értékkel hozzájárulhattak".
Arra a kérdésre, hogy miért csak most hozzák nyilvánosságra, hogy magasabb értékben "szökött" üzemegységükből a jód-131, a cégvezető úgy válaszolt: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a magyarországi Országos Atomenergia Hivataltól (OAH) is kért adatokat, ők az OAH-nak az adatszolgáltatást most megtették, és ezzel egy időben tájékoztatják a közvéleményt is.
A NAÜ múlt pénteken közölte, hogy alacsony szintű radioaktív sugárzást észleltek Közép-Európa több országában. Az ENSZ-szervezet már akkor jelezte, hogy egyelőre nem tudta megállapítani a sugárzás forrását, ám úgy vélte, hogy az nem a fukusimai atomerőműből származik.
| Csillebérci Izotóp Intézet Kft. |
A jód-131 izotópot orvosi célra, elsősorban a pajzsmirigy vizsgálatára és gyógyítására alkalmazzák, amelyet az Európai Unióban csak néhány helyen, Lengyelországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és Magyarországon gyártanak. A tellúr nevű elemet kutatóreaktorban besugározva jön létre a 8 napos felezési idejű jód-131 izotóp, amelyet speciális leválasztás és feldolgozás során lehet alkalmassá tenni orvosi felhasználásra.
Magyarországon a Csillebércen működő Izotóp Intézet Kft. rendelkezik engedéllyel és tapasztalatokkal a jód-131 gyártásában.
Sáfrány Géza, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) sugárbiológiai laboratóriumának főigazgatója kedden az MTI-nek azt mondta, Magyarországon a jód-131 részecskékből származó radioaktív sugárzás mértéke az OKI összes mérőállomásán visszaállt a normál, úgynevezett háttérszintre.
Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: nem a Paksi Atomerőműből ered a minimális radioaktívszint-emelkedés, és az atomerőmű környezetében sem mértek magasabb értéket.
MTI/Fotó: Illyés Tibor
hírek innen, onnan
Szovjet rombolóbombát találtak
A tűzszerészeket a Készenléti Rendőrség értesítette, jelenleg ők biztosítják a helyszínt. A környéket lezárják és kiürítik.
Katasztrófa, amit műveltek
Az MSZP véleménye szerint amit a Fidesz három év alatt az egészségügy területén teremtett, az egy szóval jellemezhető: katasztrófa.
Mirror's Edge - megjavítjuk az első rész hibáit
Az E3-on a DICE visszahozta a Mirror's Edte-t. Miért most? Miért reboot?
Lóg a nyelve még a ....
Nyár, napsütés hőség és izzadás. Itt a várva várt strandidő, aminek igazán csak azok örülnek, akik víz mellett vagy a légkondicionált helyiségekben töltik idejüket. Akik kénytelenek a szabadban tartózkodni, keresik a lehetőséget,...
"Ha nem fizetnek annyit, amennyit akarunk, nem adjuk el Iscót"
Mondta a Málaga alelnöke, Moayad Shatat.
Gyorstollaslabdában mi vagyunk a legjobbak
Három-három arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar válogatott a berlini gyorstollaslabda-világbajnokságon.
Meleg ebéd, a vakáció idején is
Zalaegerszeg - Ezernél több rászoruló gyermek juthat nyáron napi egyszeri meleg ételhez megyénkben állami segítséggel. Zalából 31 önkormányzat nyújtott be pályázatot, mind megkapja az igényelt támogatást.
Idén 130 hallgató végez a kanizsai kampuszon
Nagykanizsa - Mérnök-informatikusok és első alkalommal mester szakos okleveles logisztikai mérnökök záróvizsgájára került sor szerdán a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszán.
ÉLŐ: Brazília-Mexikó, Konföderációs Kupa, csoportkör
Szerda este megkezdődik a második forduló a Brazíliában zajló Konföderációs Kupán. A második kör nyitómeccsén a házigazad brazilok játszanak Mexikó válogatottjával.
Megdőlt a melegrekord Szegeden
Megdőlt a napi melegrekord Szegeden, napon negyven fokot mértek. Péntek éjfélig másodfokú hőségriadó van érvényben.
Legfrissebb átigazolási hírek: egyszerre vinné a Barca, a Real Madrid és a Málag...
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
NB II: súlyos büntetést kapott a Szeged
Súlyos pénzbírságot és egy mérkőzésre szóló, felfüggesztett zártkapus büntetést kapott a Szeged a szombaton megrendezett NB II-es osztályozó visszavágóján történt szurkolói rendbontások miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi ...
Sport
Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó
Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.
Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged
A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...
A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár
Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.
Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet
Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...
Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit
Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...
Kleinheisler László bombagóllal köszönt be a Vidi edzésén
Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, Kleinheisler László a Videoton csapatában folytatja pályafutását. Az előző szezonban a Puskás Akadémiával NB II-es bajnoki címet szerző futballista felnőttek közötti bemutatkozása igazán jól...
Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban
Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?
Baji Balázst díszvacsorán fogadta a köztársasági elnök
Illusztris társaságban, illusztris helyszínen vehetett részt díszvacsorán Baji Balázs, a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő fiatal atléta. Az utóbbi időben remek eredményeket elérő gátfutót Ádár János köztársasági elnök töb...
Hivatalos: a Lokiba igazolt az MTK kulcsembere
A DVSC-TEVA együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Zsidai Lászlót az MTK-tól.
Bulvár
Hőségriadóban is tilos a szandál
Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.
Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.
Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja
Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...
Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+
Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..
A 41 éves műsorvezető gyereket vár! Könnyek között jelentette be a reggeli műsor...
Caprice Bourret műsorvezető két kisfiú édesanyja lesz a nyáron.
Visszatérhet a borítékos bérkifizetés?
Elkerülhető a tranzakciós adó, ha készpénzben kérjük a fizetésünket.
Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő
Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...
Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság
Jelentős változásra még várni kell.
Képeken 7 szupernőies rövid frizura kánikulába - Mutasd meg a fodrászodnak
Melegben nagyon kényelmes a rövid haj.
Julia Roberts családi nyaralója
Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...
Brutális élelmiszerdrágulás jöhet
Az ÉFOSZ szerint az E-útdíj miatt akár 30 százalékkal is drágulhatnak az olcsóbb élelmiszerek.
Egy gyümölcs, amivel kilókat fogyhatsz, és a bőröd is szép lesz tőle
Tudod, hogy azon kívül, hogy finomak, mennyi mindenre jók a gyümölcsök? Kvíz!
blogmorzsák
Vonuljon nyugdíjba Sas József?
Már csak a fiatal színészek miatt dolgozik, mondta a 74 éves humorista.
Ebben a melegben különösen aktuális
Lassulj le és reggelizz egy jót.
Superman a zenében egyszer már újított
John Ottmannek sikerült az, ami több elődjének kifejezetten nem, vagyis alkotásával felnőtt John Williams klasszikus score-jához.
Mire jó az Arnette?
Olyan, mint egy Oakley, bár kevésbé extrém, az Oakley volt tervezője csinálja, cserélhető a szára, és nagyjából feleannyiba kerül.
Szász Károlynak igaza van
A levél nyilvánosságra kerülése nyomán született politikusi és egyéb reakciók ijesztő sötétségről és demagógiáról árulkodnak.
Így használd a szemgélt, vagy ne?
Ha a használati utasítás szerint csinálod, garantáltan nem lesz jobb.
7000 lemezzel egy szobában
Függőség a gyűjtés, vallja a zeneőrült Györemix, aki a Limbó Hintónak köszönhetően lett dídzsé.
Csak 200 forint?
Olcsó a szendvics, de sertésből is van!
Budapest az egyik legjobb úticél Európában
Hihetetlen, hogy mekkora hatása van egyetlen jó ötletnek egy kétmilliós városra.
Handó Tünde szerepe a BKV-perben
Érdemes felelevenítenünk minden bíróságok úrnőjének pályafutását.
Felpofozott nő - így látta egy szemtanú
Megszólalt a srác is, aki segített a brit nőnek.

- Vigyázat! Hétvégén többfelé hóátfúvások várhatóak!
- Másfél kilométeres a kamionsor Röszkénél
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Hosszabb nyitva tartással várja utasait valamennyi MÁV-START menetjegyiroda
- Zalában kamionok akadtak el a havas utakon
- Havazás - Egyre több vonalon késnek a vonatok
- Havazás - Hosszabb menetidőre kell számítani több autópályán
- A havazás kedden se könnyíti meg az életünk
- Vesztünk egy helyet az Európa Parlamentben
- Minden tanár kap béren kívüli juttatást pedagógusnapra
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

