A gazdasági nehézségek a művészet világát is sújtják
Cunami fog pusztítani
Az európai kormányok visszafogják kultúrára fordított kiadásaikat, aminek hatását a művészetszeretők már érzik is. Olaszországban a világhírű milánói Scala például kilencmillió dollárral kevesebb támogatásra számíthat, mint eddig.
Hollandiában a kormány a korábbinál 25 százalékkal kisebb összeget szán művészeti programok finanszírozására, Portugáliában pedig megszüntették a kulturális minisztériumot.
Európa gazdasági gondjai és a megoldásukra szánt takarékossági intézkedések arra kényszerítik a művészeti intézményeket, hogy megkurtítsák programjaikat, vendégjátékaikat és adományaikat. Ezért néhány együttes a tervezettnél szerényebb produkciókat állít elő, és magánadományozókat igyekszik találni.
A kultúra közös örökség
A nadrágszíjmeghúzás a művészeti csere mennyiségére és minőségére is kezd kihatni. Legalább három európai együttesnek, amelynek januárban fel kellett volna lépnie az Under the Radar nevű New York-i színházi fesztiválon, vissza kellett lépnie, mert sem ők, sem a szervezők nem tudták kifizetni az útiköltséget.
"A kiadások visszanyesése komoly akadálya a nemzetközi cserének, különösen a kisebb társulatok esetében" - mondta a The New York Times című lapnak Mark Russell, az Under the Radar művészeti igazgatója.
Az európai művészek és intézményvezetők számára a változások igen aggasztóak, sőt azt is lehet mondani, hogy forradalmi jellegűek. Az Egyesült Államokkal ellentétben Európa olyan modellt alakított ki, amely nem áruként tekint a kultúrára, és amelyben nem a piaci erők határozzák meg, hogy mely produktum marad fenn. A kultúrát Európában közös örökségnek tekintik, amelyet ápolni és védeni kell, még azokban a megjelenési formáiban is, amelyek nem vonzanak tömegeket.
"A kultúra alapvető szükséglet. Biztosítani kell az emberek számára a jogot, hogy operába járjanak - húzta alá Andreas Stadler, a New York-i Osztrák Kulturális Fórum igazgatója, az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézményei (European Union National Institutes for Culture - EUNIC) New York-i részlegének elnöke. - Összességében a kultúrának nálunk nagyobb a politikai jelentősége, mivel az identitásunkhoz kapcsolódik."
A legnagyobb és legstabilabb európai gazdaságokkal rendelkező Németország és Franciaország szenved a legkevésbé a gazdasági nehézségektől, mi több, nekik még arra is van módjuk, hogy növeljék a támogatását néhány programnak, műfajnak és együttesnek - közéjük tartozik a filmipar -, amelyet úgy ítélnek meg, hogy javítják az ország imázsát külföldön.
Az amerikai lap szerint más, konzervatívok vagy technokraták által vezetett országok azonban - például Hollandia, Magyarország, Nagy-Britannia, Olaszország - kénytelenek zsugorítani kulturális költségvetésüket. Ugyanígy azok is, amelynek vissza kell fogniuk a közkiadásokat azért, hogy az eurzónában maradhassanak. Köztük van Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország.
Holland példa
Hollandiában a kulturális költségvetést mintegy 200 millió euróval mérséklik 2013 elejétől, vagyis 25 százalékos elvonást valósítanak meg. A kulturális események jegyeinek áfáját 6 százalékról 19 százalékra emelik, bár a filmszínházak, sportesemények, állatkertek és cirkuszok belépői kivételt képeznek.
Halbe Zijlstra oktatási, kulturális és tudományos államtitkár újfajta kultúrpolitikát ígért, amelyhez hozzátartozik, hogy az intézményeknek gazdaságilag igazolniuk kell a működésüket, és versenyezniük kell a korlátozott mértékben rendelkezésre álló pénzért. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a tervezett kiadáscsökkentés terheinek zömét a kisebb társulatok fogják viselni, különösen a kísérleti és avantgárd produkciót nyújtók. A nagy, beágyazódott intézmények, mint például a Rijksmuseum, a Van Gogh Múzeum, a Királyi Concertgebouw Zenekar és a Holland Állami Balett jobban meg tudják védeni magukat.
"A gazdasági nincs olyan jó helyzetben, mint korábban, ezért annak, aki támogatást akar kapni, nagy, nemzetközi tekintélyű társaságnak kell lennie - fogalmazott Michael Nieuwenhuizen, a Holland Zenei Központ vezető nemzetköziprojekt-menedzsere. - Továbbá, a kormány értéket akar a pénzéért és kapcsolatot a piacokhoz, úgyhogy azt jutalmazza, akinek van közönsége."
Az eredmény az lehet - tett hozzá -, hogy "elveszítünk néhány zenekart és kórust".
"A tánc terén cunami fog pusztítani" - vélekedett a takarékoskodásról Sophie Lambo, az amszterdami Internationaal Danstheater ügyvezető igazgatója.
A kisebb alkotások kevesebbe kerülnek
Mielőtt 2008 végén beütött volna a gazdasági válság, nem volt ritka, hogy európai zenekarok, balett-, opera- és színházi társulatok New Yorkon kívül más amerikai városokba is ellátogattak, például Minneapolisba és San Diegóba. Ez ma már nehezebb, és ha előfordul is, az európai előadók elvárják amerikai vendéglátóiktól, hogy a költségek nagyobb részét vállalják, mint korábban.
"Kevesebb pénzünk van, és változtattunk az együttműködésre vonatkozó koncepciónkon. Többet várunk a partnereinktől, és ezután keményebben fogunk tárgyalni" - fejtette ki Andreas Stadler a 44 tagot tömörítő EUNIC részéről.
A költségvisszafogások olyan komolyak, hogy néhány New York-i kulturális intézménynek, amely eddig a hazai művészi társulatok közvetítőiként lépett fel, csökkentenie kellett dolgozói számát és fizetését.
A válság befolyásolja azt is, hogy milyen művészetet adnak elő és hogyan.
Miután februárban visszatért európai útjáról, Nigel Redden, a New York-i Lincoln Center Festival és a dél-carolinai Charlestonban rendezett Spoleto Festival igazgatója kijelentette, hogy erősödőben van egy új trend, amely kevesebb szereplős előadások felé mutat.
"Sok drámaíró nyolc szereplő helyett háromra ír darabot, ha pedig zeneszerző az illető, akkor inkább kamaradarabot alkot, mint szimfóniát. Az általános légkör is ebbe az irányba hat: a művészek azt akarják, hogy előadják a darabjaikat, és a kisebb alkotások bemutatása kevesebbe kerül" - magyarázta Redden.
A művészek aggódnak, hogy a pénzt a beágyazott, tekintélyes intézmények kapják, amelyek inkább a konzervatív társulatokhoz fordulnak, nem pedig a kísérletezőkhöz, amelyek eddig tehetséggondozókként is működtek. Ennek szerintük komoly következménye lesz a művészeti ágazatra nézve.
Sokan attól félnek, hogy ha a válság alább hagy, a hatás, amelyet a kiadások visszafogása az alkotástól a fogyasztásig az egész művészeti folyamatra gyakorolt, örökre megmarad.
mti
hírek innen, onnan
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


