A hajszálból is megmérhető, hogy mennyit idegeskedünk
Először mutatták ki közvetlen bizonyítékát annak, hogy a krónikus stressz valóban egyértelműen növeli a szívinfarktus kockázatát - teljesen önálló faktorként is.
A Western Ontario Egyetem kutatói a munkához hajszálakat használtak, amelyből szintén kimutatható a kortizol nevű stresszhormon, de nemcsak a mérés időpontjában, hanem hónapokra visszamenőleg is.
Egy bizonyos mennyiségű stressznek mindannyian ki vagyunk téve, és az sem biztos, hogy ez rossz dolog. A stresszhatások adott esetben segíthetik is a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodásunkat, amennyiben képesek vagyunk mozgósítani belső erőforrásainkat. Ezáltal válunk képessé arra, hogy megfeleljünk a minket érő kihívásoknak, és elérjük céljainkat. A "jó" stresszt az ismert magyar kutató, Selye János eustressznek nevezte.
Káros stresszről akkor beszélünk, ha a szervezetünk már nem képes a helyzetnek megfelelően reagálni az őt érő érzelmi vagy fizikai jellegű veszélyekre (ezt nevezte Selye distressznek). Mentális és fizikai egészségünk szempontjából a hosszan tartó, krónikus stresszhelyzetek jelentik az igazi problémát: ezek hatására egyaránt növekedhet a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyi keringési zavarok kockázata.
Gideon Koren és Stan Van Uum vizsgálatukban a krónikus stressz mértékét szerették volna pontosan megmérni, hiszen erre eddig nem létezett igazán jó módszer (megbízható biológiai jelzőanyag vagy szakszóval biomarker). A kortizol nevű stresszhormon szintjét ugyan eddig is meg lehetett mérni a vérszérumban, a vizeletben vagy a nyálban, ezek az értékek azonban csak a mérés pillanatában utalnak arra, hogy mennyire vagyunk stresszesek. A kutatók ezért a hajszálakban mérték a kortizolszintet.
"A haj havonta átlagosan egy centimétert növekszik, így ha egy hat centis hajszálat veszünk, abból az előző hat hónapra visszamenőleg meghatározható a stressz szintje egy adott személynél" - mondta Koren. A vizsgálatban 56 felnőtt férfitől vettek 3 centis hajszálakat - ezeket a férfiakat mind az izraeli Kfar-Saba-i Meir gyógyászati központban kezelték, szívinfarktust követően. A kontrollcsoportban szintén 56-an voltak, de őket nem szívinfarktus miatt, hanem más okokból kezelték a kórházban.
Az eredmények azt mutatták, hogy akik szívinfarktuson estek át, azoknál az előző három hónapot véve jelentősen magasabb volt a kortizolszint, mint a szívinfarktuson át nem esett kontrollcsoport tagjainak. A két csoport között nem volt jelentős különbség a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a dohányzás vagy a szívkoszorúér-betegség korábbi családi előfordulását tekintve. Miután figyelembe vették a szívinfarktus imént említett kockázati tényezőit, azt követően is a hajban mért kortizolszint maradt a későbbi infarktust legmegbízhatóbban előrejelző tényező - írja az egyetem sajtóközleménye.
"A stressz a modern élet velejárója, és mivel sokaknál válik krónikussá, mindenképpen figyelembe kell vennünk - már ha meg akarjuk őrizni az egészségünket. Kutatásunk a pszichoterápiás kezelések fontosságát is aláhúzza, hiszen ezekkel a módszerekkel bizonyítottan csökkenthető a krónikus stressz szintje" - mondta a kutatás vezetője.
A kutatók eredményeikről a Stress című folyóiratban számoltak be.
hírek innen, onnan
Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen
Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten
Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...
Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra
Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


