A kormány gyors intézkedésekkel készül a Malév esetleges leállásakor előálló helyzet kezelésére
A kormány hatékony és gyors intézkedésekkel készül a Malév Zrt. esetleges leállásakor fellépő, a légi utasforgalomban előálló helyzet kezelésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel kedden.
A tárca közleménye szerint a kormány megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a légitársaság utasai minden körülmények között biztonságban legyenek. Ezért intézkedett, amellyel biztosította, hogy egy elkerülhetetlennek bizonyuló leállás napján és az azt követő három napban az utazásukat megkezdő vagy visszaúton lévő utasok számára a szükséges közvetlen segítség költségeit fedező források rendelkezésre álljanak - közölte az NFM.
A kormány a Malév stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítése mellett ezzel a lépéssel is védőhálót biztosít a légitársaság utasai számára - jegyzi meg a minisztérium.
Az NFM közleménye ismerteti: a Malév Zrt. esetleges leállása miatt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vagy külföldön rekedő utasoknak szükséges természetbeni segítségnyújtás anyagi forrásait a kormány 2 milliárd forint elkülönítésével garantálja. Segítségnyújtást azoknak az utasoknak biztosítanak, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek - olvasható a nemzeti fejlesztési tárca közleményében.
A dokumentum rögzíti azt is, hogy a jogosultak célállomásra eljutásáról egy esetleges leálláskor is a Malév gondoskodik a meglévő menetjegyek más járatokra átfoglalásával, vagy más közlekedési módok igénybevételének biztosításával.
A kormányrendelet szerint ezen felül az érintettek meghatározott köre számára a Malév Zrt. hatályos utazási szerződése szerinti feltételek alapján ellátásként a várakozási idővel arányosan étkezés és frissítő lesz biztosítható. Ha az utas egy vagy több éjszakás ott tartózkodásra kényszerül, szállodai elhelyezéséről, a szálláshely és a repülőtér közötti közlekedtetéséről is gondoskodik a légitársaság. Az ellátásokon kívül az utazásukban akadályozott ügyfelek számára díjmentesen lehetővé kell tenni két telefonhívást, telex, faxüzenet vagy e-mail küldését.
Az NFM közleménye hangsúlyozza: a kormány a légitársaság jelenlegi kiélezett helyzetében minden szükséges feltételt biztosítani kíván ahhoz, hogy egy esetleges leálláskor elsődleges feladatként az úton lévő utasok célba juttatását elősegíthesse. Az intézkedésről a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülés jegyében, a szükségessé váló segítség mielőbbi hozzáférhetősége érdekében született döntés.
|
Malév - A menedzsment azon dolgozik, hogy a légitársaság tovább üzemeljen A Malév menedzsmentje azon dolgozik, hogy a légitársaság tovább üzemeljen - mondta Róna Márta, a Malév Zrt. szóvivője az MTI-nek kedd este arra reagálva, hogy a kormány intézkedett a Malév esetleges leállásakor előálló helyzet gyors kezelésére. Hozzátette: reményeik szerint a járatok továbbra is menetrend szerint közlekednek. Megerősítette Berényi Jánosnak, a Malév elnökének néhány órával korábban tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakat, ahol az elnök úgy fogalmazott: az elmúlt napokban is menetrend szerint indultak a Malév gépei, és remélhetőleg ez a továbbiakban is így lesz. |
mti

- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

