Ezt olvasta már?

0

A kormány intézkedett a vidékfejlesztési pénzek kifizetésének javítására

A kormány már megtette a szükséges intézkedéseket a vidékfejlesztési források kifizetésének javítása érdekében - mondta Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A Fidesz szakpolitikusa arra az állami számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatra reagált így, amelynek főbb megállapításait csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke. A vizsgálat megállapította, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011. között rendelkezésre álló 270,2 milliárd forintos forrást nem használták fel az elvárható hatékonysággal a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére. A forráslekötöttség mértéke ugyanis 60 százalék körüli volt 2011. végén, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot.

Font Sándor aláhúzta: a kormány már az Állami Számvevőszék független vizsgálatát megelőzően érzékelte az e területen meglévő gondokat, és megtette a szükséges intézkedéseket a helyzet javítására. Ezen intézkedéseknek köszönhetően az idei első fél évben a kifizetések aránya 20-ról 28 százalékra, a források lekötése 60-ról 70 százalékra emelkedett. A pályázatok elbírálási idejét is jelentősen csökkentették - aminek részét képezte az egyfordulós pályáztatás is - a korábbi, általánosságban több mint egy éves időről 5-6 hónapra.

A Fidesz szakpolitikusa utalt ugyanakkor arra, hogy igen összetett problémáról van szó. Kiemelte azt a terhes örökséget, amelyet a mostani kormány az előző szocialista kabinettől örökölt ezen a területen. Szabálytalanságok sorozatát tárták fel ugyanis egyes pályázatoknál a vidékfejlesztés területén, elsősorban a LEADER szervezeteknél - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. Ezért az elmúlt időszak a dolgok rendbetételével telt el. Utalt arra is, hogy a források lekötésének és kifizetésének arányán azért is javítani kell, mert 2013. végén befejeződik az unió most zajló pénzügyi ciklusa., és csak eddig az időpontig lehet lehívni az említett uniós forrásokat.

Font Sándor idézte Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentését a vidékfejlesztési források felhasználásának gyorsításával kapcsolatban, amely szerint "Magyarország az európai uniós pénzalapban pénzt nem hagyhat benn 2013-ig". Ez a kijelentés a Fidesz szakpolitikusa szerint jelentős feladatokat ró a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az ügyben illetékes szervezeteire, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségre, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalra. E szervezeteknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy például a magyar önkormányzatok, kis- és közepes vállalkozások az említett forrásokhoz vidéken hozzájuthassanak.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke jelezte: Magyarország az uniós források lehívása terén más országokhoz képest nem áll rosszul. Mások ugyanis főként a közvetlen kifizetések forrásaira koncentráltak, és alig használtak fel vidékfejlesztésre szánt, célzott pénzeket. Magyarország már most sokkal több vidékfejlesztési forrást használ fel az agrártámogatások területén - ennek aránya mintegy 30 százalék - mint más országok. E források 2014 után is várhatóan ezen a szinten maradnak, esetleg még emelkedhetnek is - tette hozzá. A szakpolitikus bízik abban, hogy a vidékfejlesztési forrásokat - a mostani tapasztalatokat is alapul véve - 2014 után Magyarország a mostaninál is hatékonyabban tudja majd felhasználni, főként a vidéki gazdaság fejlesztésére, ösztönzésére.







0
0
0

hírek innen, onnan

Meglépte az exportőr, amitől tartott a piac: elszállt a szén ára a háborús feszültség közepette

A szén határidős jegyzése tonnánként 150 dollár fölé emelkedett, ezzel 2023 szeptembere óta nem látott csúcsot ért el. Az...

Kijött a friss inflációs adat, jobb a vártnál

Idén májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal voltak magasabbak egy évvel korábbiaknál. Áprilishoz képest nem volt érdemi...

Kiderült, milyen részvényei vannak a Tisza frakcióvezetőjének

Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata hétfő este került fel a parlament honlapjára.

Óriási az öröm: Valóra váltja gyermekkori álmát Rúzsa Magdi

Egyre több jel utal arra, hogy Rúzsa Magdi és a feltörekvő rapper, Mollywood közös projekten dolgozhat. A fiatal előadó számára hatalmas...

A kormány megtette az első lépést a tankönyvellátás megújítása felé

Lannert Judit szerint hamarosan eljön a szabad tankönyvválasztás lehetősége.

Felgyorsulnak az események a Rák körül, a Vízöntő elveszíti a türelmét: Napi tarot-horoszkóp június 9-én, kedden

Megérkezett a mai, június 9-ére, keddre szóló napi tarot-horoszkóp minden csillagjegynek. A Nap most éppen az Ikrek jegyében jár, a Hold...

Régi titkot árult el Havas Henrik, Csiszár Jenő is érintett az ügyben

Egy régi történetet idézett fel Havas Henrik, amelyben Csiszár Jenő és Bakács Tibor is szerepet kapott. A televíziós szerint egy...

Guardiola megüzente Hansi Flicknek, hogy kit igazoljon le az FC Barcelona

A Manchester Citytől távozó edző szerint Bernardo Silva a katalánok hasznára tudna lenni.

Áll a bál Majka elmaradt koncertje miatt: cserben hagyta a rajongóit?

Majka pénteken közel teltházas koncertet adott a pécsi Káptalan Kertben, ahol a rajongók a rossz idő ellenére is nagy lelkesedéssel...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0