Ezt olvasta már?

0

A krónikus izzadás okai

Az izzadás természetes és hasznos folyamat. A túlzott izzadás azonban zavaró, kellemetlen, és teljesen megkeserítheti az életed.

Az izzadás a testhőmérséklet szabályozásának egyik legfontosabb eleme. A verejtékezéssel szervezeted megakadályozza, hogy hőmérsékleted 37 fok fölé emelkedjen (ahonnan már hőemelkedésről beszélünk). A hőszabályozás mellett fontos a méregtelenítés és a fertőtlenítés szempontjából is. Természetes folyamat, ami annyit tesz, hogy minden élő ember izzad, születésétől a haláláig, nem csupán nyáron, hanem betegség vagy éppen stressz esetén is. Azt viszont, hogy adott helyzetben egyesek miért izzadnak kevésbé, míg másokról patakokban ömlik a víz, nem tudni. Csak annyit tudunk, hogy a túlzott izzadás hajlama öröklődik. Biztosan felmerült már benned a kérdés, hogy miért kezdesz el azonnal izzadni, ha zavarba hoznak, vagy ha hirtelen stressz ér? A válasz igen egyszerű. A stresszt a szervezeted vészhelyzetnek fogja fel, ezért a túlélési funkciók bekapcsolásával reagál rá. Mivel a vészhelyzet hajdanán valamilyen életet fenyegető helyezettel volt azonos, a túlélést a hatékony menekülés jelentette. Azonnal nedvessé válik a tenyered és a talpad, hogy jobban tapadjanak, s így gyorsabban mászhass fára. Szervezeted elraktározza a cukrot és a zsírt, hogy elegendő energiád legyen akkor is, ha sokáig nem jutsz újra táplálékhoz (ezért nem működnek a stresszes időszakban megkezdett fogyókúrák sem – a stressz hizlal, miért?). Aktiválódik a vegetatív idegrendszered, amitől szaporább a szívverésed, és cselekvési kényszer uralkodik el rajtad. Ez biztosítja a gyors reakcióidőt és a menekülési képességet. Ahogy a megfeszült izomzat is a gyors elindulást segíti elő. Nem mindegy, milyen mirigy A verejtékmirigyek a bőr irharétegében találhatók. Két típusukat különböztetjük meg: * apokrin mirigyek: a hónaljban és a külső nemi szervek körül találhatók, működésüket nagymértékben szabályozzák a hormonális, érzelmi, lelki változások; * ekrin mirigyek: az egész testen elszórva, mintegy 2–4 millió található belőlük, funkciójuk a hőszabályozás. Az apokrin mirigyek tejszerű váladékot termelnek, amelyet a bőrön található baktériumok bontanak le. Az így keletkezett bomlástermék adja a kellemetlen testszagot. Az ekrin mirigyek által előállított folyadék híg és szagtalan. A különböző becslések szerint a magyar lakosság közel 3 százaléka szenved kóros izzadástól. A túlzott verítékezés hátterében sok minden állhat: szervi betegségek, pszichés okok, de megjelenhet gyógyszert kísérő jelenségként is. A probléma kellemetlen, olyannyira, hogy akár teljesen ellehetetlenítheti a beteg társas kapcsolatait, hiszen az izzadságszagtól a legtöbben undorodunk, és az igénytelenséggel kapcsoljuk össze. A homlokon megjelenő gyöngyök és a pólókon látható foltok senkiben nem ébresztenek vonzalmat, különösen akkor nem, ha még a jellegzetes, szúrós szag is társul mellé. A probléma kezelhető – teljesen ugyan nem lehet megszüntetni, de mindenképpen élhetővé mérsékelhető –, de ehhez először a háttérben meghúzódó okokat térképezik fel az orvosok. Elsőként mindig a szervi bajokat kell kizárni, ezután jöhetnek a szorongással járó betegségek, melyek ugyanolyan súlyos izzadást válthatnak ki, mint a szervi gondok. Az is előfordulhat azonban, hogy semmilyen specifikus problémát nem találnak a krónikus izzadás mögött. Ilyenkor a kezelés is nehezebb, hiszen magát az izzadást kell csökkenteni, nem pedig a háttérben meghúzódó, az esetek többségében hatékonyan kezelhető betegséget megszüntetni. A kóros izzadást nehezen lehet pusztán dezodorokkal elfedni, mert bár a kellemetlen szagokat elleplezhetik, a szervezetből távozó, nagyobb mennyiségű verítéket nem tartják vissza. Így a tüneteknek csak egy részét orvosolják. Megoldást nyújthat a gyógyszertárakban kapható alumínium-klorid ecsetelő oldat vagy a metenaminoldat, de olykor az iontoforézis (gyenge egyenárammal való kezelés) is segíthet, valamint a verejtékmirigy-eltávolítás zsírleszívással és a botoxinjekció is egyfajta kezelési lehetőség.






0
0
0

hírek innen, onnan

Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz

Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.

Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint

Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...

Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert

A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.

Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község

Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...

A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka

Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...

Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja

Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...

Robbanószerkezetet kapott az orosz BMW

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette – közölte az...

Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak: 22 év után távozik Győrfi Pál - ő lesz az utódja

Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.

Soha nem látott módon eszkalálódhat az iráni háború: kegyetlen lépésre készülhet Trump, lángba borul a Közel-Kelet?

Néhány perccel Trump bejegyzése előtt Mohammad Gálibáf, az iráni parlament elnöke fenyegető hangvételű üzenetet tett közzé az X...

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0