Ezt olvasta már?

Kihagyhatatlan programok városszerte

A Kodály Központban, a Művészetek és Irodalom Házában és Zsolnay Negyedben több program is várja az érdeklődőket.

0

A legjobb off-program Pécs - képgalériával

Óriási sikert aratott Pécsett Karácsony és Szilveszter között a Winterfest fesztivál, tízezres jegyeladással büszkélkedhet a főszervező, Trubics Zorán és Havasi Tamás szervező. Ami biztos, lesz folytatás, és lesznek jövőre új ötletek.


hirdetés

- Honnan jött a fesztiválötlet, hiszen már évek óta szervezel nagyszabású koncerteket a két ünnep között Pécsett, de az mégse fesztivál?

- Valóban, vannak előzményei a történetnek, hiszen a Neoton már 12 éve rendszeresen lép fel itt ebben az időszakban, nyolc éve a sportcsarnokban adnak telt házas koncerteket – kezdte Trubics Zorán. – Aztán néhány éve a Halott Pénz és a Punnany Massif is, mint pécsi zenekarok ebben az időszakban koncerteznek, és valamikor februárban merült fel a gondolat, hogy ezt az egészet szervezzük fesztivállá. Az elképzelést tett követte, és nyárra már összeállt a Winterfest programja, amiben aztán nyilván akadt némi változás, hiszen ennyi fellépőnél sok minden közbejöhet, idén például az Anna and the Barbies énekesnőjének gyermekáldása.

- Nem volt túl nagy rizikó egy téli fesztivált szervezni? Nyáron azért vízparton könnyebben eltöltik az időt a fesztivállátogatók, no de télen?

- Az elmúlt évek téli koncertjei kellő alapot adtak ehhez, bebizonyították, hogy koncertszervezésre ez remek időpont. Karácsony után, Szilveszter előtt sok az emberek szabadideje, ki vannak éhezve a programokra. Egy ilyen fesztiválbelépő remek karácsonyi ajándék szinte minden korosztálynak, és ilyenkor könnyebben, szívesebben is költekeznek az emberek. Arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban nagyon sokan jönnek-mennek rokonokhoz, barátokhoz együtt ünnepelni, és ha már Pécsett vannak, meghosszabbítják néhány nappal az ittlétet egy jó buliért. Szóval a visszajelzések alapján turisztikailag is jól járt vele a város. Nyáron persze délutánig, estig könnyű elütni az időt fürdőzéssel, napozással, de úgy gondolom, Pécs, mint gyönyörű város adhat olyan off-programot magában is, ami miatt érdemes idejönni, aztán délután öttől hajnal kettőig meg mehet a buli.

- Mennyire volt nehéz a szervezés, nem ódzkodtak a zenekarok a szokatlan időpontbeli fellépés miatt?

- Harminc éve dolgozom a szakmában, mindenki hitt abban , amit kitaláltunk, az működőképes. A látogatottság is azt tükrözi, van igény a Winterfestre. Ráadásul amíg jónéhány fesztiválnak kell egy-két év, amíg bejáratódik, ez már elsőre sikeres volt, több zenekar is jelezte, ingyen is szívesen fellépne már az első alkalommal is. Inkább az egyensúly megtalálása, a program felépítése okozott némi fejtörést, de ezt az akadályt is sikerrel vettük. Pedig a programban akadtak olyan párosítások, amelyiknél elsőre azt mondták, meredek, de jól sült el.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

- Milyenek voltak a visszhangok?

- Páva Zsolt polgármester az elsők között gratulált, de mind a közönség részéről, mind a szakma oldaláról csak pozitív visszajelzést kaptunk. Folyamatosan kérjük a szakmai véleményeket, Lovasi Andrástól a pécsi zenészeken át a fellépőkig. Most van a kiértékelési időszak, amikor átbeszéljük, mit és hogyan lehetne jövőre finomítani, mi az, amit jobban csinálhatunk. Miután az egyik leglátogatottabb befizetős könnyűzenei fesztivált sikerült tető alá hoznunk, nem állhatunk meg.

- Ezek szerint lesz jövőre is…

- Már elkezdtünk ezen dolgozni. Jövőre is lesz minden napra egy húzónév, és próbálunk a tanácsok alapján tematikusabb napokat felépíteni. Hiányolták idén a rockosabb. metálosabb stílust, maradnak a pécsi zenekarok, a Halott Pénz és a Punnany Massif, marad a Hooligans, a Neoton, az utóbbi köré egy retro napot építünk majd fel. Látszott az is, hogy szükség van off-programokra, ezt is igyekszünk színvonalasan megcsinálni.

- Azért egy ilyen fesztivál nagyobb munkát igényel, mint egy sima koncertszervezés.

- Ebben nagy segítség volt Havasi Tamás barátom, aki közgazdászként egy kicsit szigorúbban vette a dolgokat, ugyanakkor kapcsolatrendszerével óriási segítség volt. A háttérben ebben a négy napban dupla annyi ember dolgozott, mint egy átlagos koncerten.

- Trubics Zorán mindennapjait akkor innentől a II. Winterfest köti le?

- Nyilván már elkezdtünk rajta dolgozni, de azért a hagyományos bulikat sem adom fel. Szeretnék a régi jóhoz visszanyúlni, Korda György és Balázs Klári fellépését szervezem, Pécsre csábítanám Szekeres Adriennt, tervezek egy musicalparádét, emellett majálisokat, falunapokat szervezek a Dél-Dunántúlon, összességében évi húsz buliban gondolkodom. Ez azért eléggé kitölti a napjaimat.

 

M. Z.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak,...

Bankok elleni rohamot hirdettek a katalánok

A Katalónia függetlenségéért kampányoló Katalán Nemzetgyűlés nevű szervezet arra kéri a támogatóit, hogy pénteken vegyék ki a...

Juncker: Korrekten kell megegyezni a britekkel

Korrekt, kiegyensúlyozott, tisztességes.

Csősz Boglárka Hollywoodba tart

Csősz Bogi hollywoodi magaslatokba tör. A luxusfeleség ugyanis Los Angelesben szervezi a törökök filmfesztiválját.

Jön a fordulat az időjárásban, durva lehűlés közeleg

Visszaesik a hőmérséklet és jön az eső.

Van már programod a hosszú hétvégére? Mutatjuk, mik a lehetőségek

Kiállítások, filmhét és minden, mi jó, vár téged ezen a hétvégén!

Az asztalosnak is értenie kell a robotokhoz

A világ egyik legbefolyásosabb tanácsadó cége szerint elkerülhetetlen a globális munkaerőhiány, a bevándorlók nélkül nem lesz...

Minden második francia nőt zaklattak már szexuálisan

A nők 53 százalékát molesztálták, fogdosták vagy alázták már meg Franciaországban.

Gyilkosságban való bűnrészességgel vádolnak egy 96 éves volt náci őrt

Tisztában volt a szervezett tömeggyilkosságok kegyetlenségével.

Holman Magdolna az Állami Számvevőszék új főtitkára

Holman Magdolnát nevezte ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új főtitkárának október 20-tól Domokos László elnök, az eddigi főtitkár,...

Trócsányi László: A mai szabadság az 1956-os értékekből sarjadt ki

Az 1956-os forradalom alapfogalmai még mindig érvényes értékek, ahogyan a magyar-lengyel barátság is az - hangsúlyozta Trócsányi László...

5 tipp az ideális work-life balance megteremtéséhez

A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a...

Sport

Hertha: "Elnézést kérek, hogy nem hittem Dárdaiban."

A berlini klub ikonja őszintén fogalmazott.

Meglepő eredmény született Dunaújvárosban

Az eddig hibátlan Dunaújváros, már nem hibátlan Dunaújváros.

Dárdaiék számára véget ért az Európa Liga?

A Hertha BSC 2-1-re kikapottt a Zorja Luhanszk otthonában az Európa Liga csoportkör 3. fordulójában.

A Hertha kikapott, a Milan döntetlent játszott az El-ben

Dárdaiék számára egyre távolabb kerül a továbbjutás, öt pont a hátrányuk a második helyhez képest.

Nyomás nélkül játszhatnak női kéziseink a vb-n

Csak minimális elvárás a csapattól a legjobb nyolc közé jutás.

Ancelotti meglepő helyen folytathatja

Több topcsapattal hírbe hozták, ám végül szövetségi kapitány lehet az olasz sztáredző.

Nemet mondott az MLSZ-nek a kapitányjelölt

A Videoton korábbi trénere visszautasította a felkérést.

Cicákért vetkőztek olimpikonjaink

Élsportolóink félmeztelenül keresnek gazdit az árva macskáknak.

A világ legjobb sznúkerese egy néző kezébe adta féltett dákóját

Ronnie O'Sullivan egy a nézőtérről beszaladó rajongónak átadta az utolsó lökés jogát.

Kellemes kis pénteki sportkavalkádra számíthat a tévében

Forma-1-től a sznúkerig sok mindenből lehet válogatni.

Visszatér a Fradi-tábor, megegyezett a klubvezetés az ultrákkal

- írta Kubatov Gábor a Facebookon. Az ultrák a Debrecen elleni rangadón lesznek ott először.

Bulvár

Megszületett az ítélet: Öt évet kapott Galambos Lajos

Nem jogerősen, első fokon öt év börtönre ítélete Galambos Lajost a bíróság csütörtökön.

A halál beállta: tudjuk, hogy meghaltunk

Porból lettünk, porrá leszünk - mi történik az emberi testtel a halál után? Részletek itt. A téma népszerűségét jól mutatja, hogy egy 1990-ben bemutatott, később két Oscar-díjra is jelölt hollywoodi film, az Egyenesen át (Flatliners) sikere ut...

Szörnyű hír jött: járdára sodródott egy autó, hatan meghaltak

Még vizsgálják a tragédia körülményeit.

Ez a 3 csillagjegy sosem bocsát meg

Ezek a csillagjegyek sosem bocsátanak meg, ha egyszer megántottad őket. Tartogatják, dédelgetik magukban a haragot, a gyűlöletet, ezért jobb, ha meg sem próbálod őket kibékíteni. Melyik ez a három csillagjegy? Magad is meglepődsz. Te köztük vagy?

Kormos Anett: #minekmentoda

A fekete az fekete. A fehér az fehér. Az erőszak az erőszak.

Jön a pénzeső a nyugdíjasoknak - Ekkor számíthatnak rá

Az év végéhez közeledve a nyugdíjasok több tízezer forintos extra juttatást is kézhez kaphatnak a kiegészítő nyugdíjemelés, a nyugdíjprémium és az Erzsébet-utalvány képében. A nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium a novemberi nyugellátással fog megérkezni, azonban az Erzsébet-utalványról még keveset tudni, a tervek szerint valamikor karácsony előtt számíthatnak rá a nyugdíjasok. A közelmúltban már igen sokat lehetett [...]

Öt év börtönre és százötven milliós vagyonelkobzásra ítélték Gyurcsány egykori kémfőnökét

Öt év börtönbüntetésre ítélte folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és államtitoksértés bűntette miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját, Galambos Lajost a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyarmati György, az NBH volt műveleti osztályvezetője három évet kapott, míg a magyar szervezett bűnözés ismert alakját, Jakubinyi Róbertet négy év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.  [...] A Öt év börtönre ítélték Gyurcsány egykori kémfőnökét bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A porc újjáépítése nem csodaszerekkel serkenthető

Amikor a porckopás miatti fájdalmat tapasztaljuk, sok mindent hajlandóak vagyunk kipróbálni, csak hogy megszabaduljunk a kínzó érzéstől.

Mivel vágjuk tönkre a bélflóránkat? Mutatjuk.

Régóta tudjuk, hogy immunrendszerünk központja a belünkben van, a bélflóránk tehát egészségünk, betegségeknek való ellenállásunk letéteményese. Épsége, újjáépítése rendkívül fontos, nézzük, mivel rombolhatjuk le a belső védelmi vonalunkat.

Kiszivárgott: így vágnak vissza a szcientológusok a házkutatás miatt

Semmi személyes nincsen abban, ha mókusaid vannak. Még a hősöknek is lehetnek tetvei.

blogmorzsák

Az étel nem jutalom!

De nem is büntetés! Íme 5 szülői attitűd, amik rossz irányba tolják egy gyermek étkezését.

"Ha ennyire hülyék az utasok, fizessenek"

A gép direkt úgy csinálja, hogy kicsesszen veled, és fizetni kelljen extrát.

Marton tagad és a jelek arra mutatnak, hogy hazudik

Az Egyetem elzárkózik, a Vígszínház maszatol, pedig ezzel saját jó hírnevüket is besározzák.

Amikor férfi a szexuális zaklatás áldozata

Nem csak a nők, a férfiak is ki vannak ennek téve, de nekik talán még kevésbé hisznek.

A magyarok háromnegyedét teljesen hidegen hagyja a képzelt veszély

A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is.

Ne mondd, hogy nem láttad jönni

„Aki 2010-ben azt mondta volna, hogy 2017-ben majd a Fidesz ellen készülök kampányolni, azt valószínűleg körberöhögöm.“

Miért legyen átszellőzve?

Építkezés vagy felújítás során az átszellőzés kiépítését is szem előtt kell tartani.

Láthatatlan gyilkos Európában

Évente 400 ezer ember halálát okozza, és már ez is javulás.

Orbán Viktor lassan tanulhatja a féllábú pávatáncot

Semmi garancia arra, hogy a Soros-terv még izgatja annyira az embereket majd a választásokig, mint azt Orbán reméli.

A 10 legirri­tálóbb dolog a munkahelyeden

Minden az állásinterjúval kez­dő­dik, aztán beülsz egy egy légterű irodába... és indul a lavnia.

Hogy zajlik a gyűlölet­keltés? Mit érez az átlag magyar?

Ki Laci? És ki Káfia? Hol van Szomália? De leginkább: hogy születik az előítélet?

A szex jó, csináld jól!

Hiánypótló kezdeményezés indult a fiatalok szexuális felvilágosításáért!

0