Ezt olvasta már?


A listavezető Ferencvárossal játszik a második Honvéd

Semleges környezetben, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik a listavezető Ferencváros és a második helyen álló Budapest Honvéd rangadóját a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.


hirdetés

A házigazdák a kispestiek, de mivel a Bozsik Stadiont hamarosan lebontják, ezért az MTK otthonában kénytelenek vendégül látni fővárosi riválisukat, amely még - a címvédő MOL Vidi FC mellett - veretlen az idényben.

A két csapat minden sorozatot egybevéve eddig 235-ször találkozott egymással, 126 FTC-siker és 41 döntetlen mellett 68-szor nyertek a kispestiek. Legutóbb májusban Kispesten 1-1-es döntetlen született.

A találkozó egyik érdekessége Davide Lanzafame játéka lehet: az olasz légiós évekig volt a kispestiek kedvence, bajnoki címhez, majd bronzéremhez segítette az együttest és elnyerte az NB I legjobb futballistájának járó elismerést. Idén nyáron szerződött a rivális zöld-fehérekhez, amit sok kispesti szurkoló nem tudott elfogadni.

A címvédő MOL Vidi FC számára megkezdődik a kétfrontos küzdelem, ugyanis csütörtökön az Európa Liga csoportküzdelmeinek nyitányán a fehérorosz BATE Boriszovot látja vendégül a Groupama Arénában. Éppen ezért nagy kérdés, hogy a sereghajtó, a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Puskás Akadémia ellen Marko Nikolic milyen összeállításban küldi majd pályára csapatát.

Az NB II-ből egy év után visszatért, jelenleg harmadik MTK Budapest ezúttal a Paks vendége lesz. A kék-fehérek rossz szájízzel mehettek el a válogatott miatti szünetre, ugyanis a legutóbbi fordulóban óriási meglepetésre hazai pályán kikaptak a mindaddig nyeretlen Kisvárda együttesétől.

A nyolcadik fordulóból az M4 Sport az Újpest FC-Debreceni VSC és Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzéseket közvetíti élőben, míg a Kossuth Rádióban a 17 órakor kezdődő mérkőzések második félidei eseményeiről körkapcsolás lesz.

 

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Újpest FC-Debreceni VSC 17.00, tv.: M4 Sport

Puskás Akadémia FC-MOL Vidi FC 17.00

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.00

Paksi FC-MTK Budapest 17.00

Kisvárda Master Good-Szombathelyi Haladás 17.00

Budapest Honvéd-Ferencváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30, tv.: M4 Sport

A tabella:

1. Ferencváros 7 5 2 - 17-6 17 pont

2. Budapest Honvéd 7 5 1 1 12-5 16

3. MTK Budapest 7 4 1 2 11-10 13

4. Debreceni VSC 7 2 4 1 9-9 10

5. MOL Vidi FC 5 2 3 - 11-4 9

6. Mezőkövesd Zsóry FC 6 2 2 2 7-5 8

7. Újpest FC 6 1 4 1 5-6 7

8. Paksi FC 7 1 4 2 7-9 7

9. Diósgyőri VTK 7 1 3 3 5-10 6

10. Szombathelyi Haladás 7 1 2 4 9-13 5

11. Kisvárda Master Good 7 1 2 4 3-13 5

12. Puskás Akadémia 7 - 2 5 7-13 2

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.

 







0
0

hírek innen, onnan

A Mol vezetőivel tárgyalt Nagy Márton

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a családok és a gazdaság védelme érdekében a Mol vezetőivel, köztük Ratatics Péterrel, a...

Meddőségi központot adtak át a Debreceni Egyetemen

Meddőségi központot adtak át kedden a Debreceni Egyetemen (DE); a modern műszerekkel felszerelt létesítményt százmillió forintos...

Használt cipőket is árul a Nike

Eddig csak néhány üzletben voltak elérhetők a Nike Refurbished termékei, mostantól online is megvehetők. A fenntarthatósághoz járulna...

Czomba Sándor: reálkereset-növekedés várható az év végére

Ha sikerült az inflációt tartósan egyszemjegyűre leszorítani, akkor a reálkereset-növekedés újra folyamatos lesz Magyarországon.

Várható időjárás szerdán - Erre az időjárásra Ön sem panaszkodhat

Itt van a meteorológiai szolgálat szerdai előrejelzése.

Zuhant az eladott új lakások száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 8,7 százalékkal - tavaly szeptember óta a legnagyobb mértékben - csökkent az új lakások eladása augusztusban az...

Ha van rá lehetőség, több okból is érdemes kutyabaráttá alakulniuk a cégeknek

A szakemberek szerint pár éven belül akár kézzel fogható versenyhátrányt jelenthet, ha egy vállalat megtehetné, mégsem fogadja szívesen...

A zsidó közösségek múltját felidéző sétákat szerveznek Veszprém vármegye néhány városában

A zsidó múltat felidéző sétákon lehet részt venni Veszprém vármegye néhány településén a hétvégén.

Megszólalt a TV2 Andor Éva kellemetlen bakivideója után – Ezért láthatott napvilágot a felvétel

Azok az elmondhatatlan MTI-szövegek! TV2 Ahogy mi is megírtuk, szeptember 22-én, pénteken jelent meg a TV2 online felületén egy videó...

Bolgár-magyar - Szófiában rendezik a mérkőzést

A korábbi tervektől eltérően nem Plovdivban, hanem Szófiában rendezik a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki...

Egy New York-i bíró szerint Donald Trump éveken át becsapta a bankokat és a biztosítókat

A volt amerikai elnök és fiai jelentősen túlbecsülték a cégbirodalmuk vagyonát, hogy kedvezőbb hitelekhez jussanak.

0

Sport

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.

Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat

Egymás után távoznak a fontos emberek.

Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló

Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.

Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége

Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá

Bulvár

Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát

„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.

Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!

Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba

A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.

A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt

Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.

Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja

A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint

A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét

Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő

Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába

A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.

blogmorzsák

Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm

Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.

A falakat megtanítani beszélni

A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

0