A mezőgazdasági vontató már nem számít teherjárműnek
A teherjármű fogalmi körébe péntektől nem tartozik bele a mezőgazdasági vontató, továbbá a lassú jármű, és a mezőgazdasági vontatóból, valamint a lassú járműből és az általuk vontatott pótkocsiból (félpótkocsiból) álló járműszerelvény sem.
hirdetés
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a 2011 vége óta hatályos, díj ellenében végzett közúti áru- és személyfuvarozást szabályozó rendeletet módosítja.
A változást követően megszűnnek azok a kötöttségek, amelyek a vontatóval történő fuvarozáshoz is kötődtek eddig. Így például nem szükséges engedélyt beszerezni a közlekedési hatóságtól, és nem kell megfelelni az ehhez szükséges - egyebek mellett gazdálkodási - követelményeknek.
Nem kell előírt tárolási követelményeknek megfelelni, és nem kell a jármű oldalán feltüntetni az üzembentartó nevét és telephelyét, illetve a közlekedési hatóság által e célra rendszeresített jelet és azonosítási számot.
MTI
hírek innen, onnan
Rita Ora és Calvin Harris tényleg egy pár
A feltörekvő énekesnő és a skót DJ és producer nem bírják elengedni egymás kezét.
Lakás az Upper East Side-on
A hagyományoktól jelentősen eltérő, szokatlanul magas belterekkel rendelkező otthont mutatunk be most kedves olvasóinknak.
Elegáns ház a kaliforniai Redondo Beach-en
Ez a 3000 négyzetméteres ház Redondo Beach-en található és a Tighe építészeti cég munkája.
"Tex-Tonic" lakás London szívéből
A Paul McAneary Architects jóvoltából készült el az a kétszintes Penthouse lakás, ami a központi londoni posta és a Phillips de Pury művészeti aukciós ház felett található. 2010 novemberében készültek el az eredeti épület renoválá...
Döbbenetes építészeti megoldás! Épületből kiemelkedő szerkezetek
Hyogo-ban található ez a nem mindennapi családi ház, amit a Tato építészeti cég kivitelezett.
Gyönyörű parasztház Budapesttől nem messze! Erre büszkék lehetünk
Budapesttől nem túl messze található ez a modern parasztház, amit a régi magyar paraszti építészet stílusában álmodtak meg.
Fidesz: eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció
Az első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - derül ki a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményéből.
Jönnek A zöld urai
A Jégkorszak és a Rio állatos történetei után most egy új álomszerű környezetvédő alkotással jelentkeznek a Blue Sky (Fox) amerikai stúdió alkotói: A zöld urai című animációs film célja az erdők megóvása.
Lelőttek egy pakisztáni politikusnőt
Zohra Huszein pártjának tartományi alelnöke voltMHO/MTI Motorbiciklis merénylők lelőtték szombaton a pakisztáni Karacsiban Imran Hán egykori krikettcsillag pártjának egyik helyi vezetőjét. Zohra Huszeinre karacsi otthonánál adták ...
Mérgező kínai bankok
A kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" - vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány - halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2...
Csökkent a Ciprusra utazók száma
Áprilisban folytatódott a ciprusra látogató külföldiek számának a csökkenése.
Észak-Korea ismét kilőtt egy rövid hatótávolságú rakétát
Az újabban kilőtt rakéta is a Japán-tengerbe csapódott be, mint a szombati három.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Károsíthatják a szemet a LED izzók
Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...
blogmorzsák
Vörös áfonyás, csokis keksz
Az egészséges vörös áfonya az élvezetes csokis kekszbe keverve - tökéletes kombináció!
Ilyen rúzst hordj tavasszal
Vízes hatású kollekciót teszteltünk.
Lehet barát az ex,
vagy abból viszony lesz?
Ha az erotika tartotta össze a kapcsolatot, vagy annyira jó volt, hogy az már felülmúlhatatlan, akkor a kísértés még nagyobb.
Orbán homokozója
Kapitalizmus van? Ez a legnagyobb botrány.
Ínycsiklandó francia levesek
Ha már megy a hagymaleves, próbálkozzunk meg a lápvidéki zöld levessel is.
JW Anderson lenne az új Gianni Versace?
Gianni Versace valószínűleg forogna a sírjában, ha látná az új Versus-kollekciót.
Ötletek arra, hogy hogyan rejtsük el a TV-t
A nap nagy részében be sincs kapcsolva, és nem porosodik annyira ha elzárva tartjuk.
A túlnépesedés
és a Föld eltartóképessége
Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.
A szlovákok ByeAlexet akarják!
Eurovíziós szerepléseik enyhén szólva siralmas eredménnyel zárultak - egy kivételével. Az sem egy hétköznapi sztori.
Matolcsy: A Mindent Látó Szem
Rejtett kamerás videó MNB-elnökünk személyes jelenlétéről a bankomatoknál.
Rezsicsökkentés - de hol a határ?
A kormány újabb rezsicsökkentésre készül, cél a -30% - a kampányidőszak minden logikát felülír.
Három fedélzeti kamera rögzítette a kényszerleszállást
A felvétel hátborzongató, de a pilóta túlélte.

- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!


