Ezt olvasta már?

0

A németek is tiltanák a kommunista jelképeket

Megvizsgálja a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a keletnémet diktatúrát idéző jelképek betiltásának lehetőségét, miután Berlinben az NDK-s néphadsereg (NVA) és az állambiztonsági hatóság, a Stasi fegyveres alakulatának egyenruháiban tartottak felvonulást.

A május 9-én tartott felvonulás "provokáció" volt, amely soha többé nem fordulhat elő - nyilatkozott Volker Kauder, a CDU parlamenti frakcióvezetője a Berliner Morgenpost keddi összeállítása szerint. A frakció az eset nyomán ismét megvizsgálja, miként lehet a büntetőjog eszközeivel tiltani a keletnémet állampárt jelképeinek használatát - mondta a politikus.
A berlini Treptow kerületben álló emlékműnél rendezett felvonulás "új és már elviselhetetlen szintet" jelent a diktatúra áldozatainak folyamatos becsmérlésében - írta Kai Wegner, a CDU fővárosi szervezetének főtitkára egy levélben. Ebben azt szorgalmazza, hogy a konzervatívok a koalíciós társ liberálisokkal együtt nyújtsanak be törvényjavaslatot a kommunista diktatúra jelképeinek betiltásáról. Wegner levelében a magyarországi, lettországi és csehországi megoldást ajánlotta Kauder figyelmébe - írta a Berliner Morgenpost.
A CDU a párt ifjúsági szervezetének kezdeményezésére már egy 2011-es kongresszusán határozatot fogadott el arról, hogy meg kell vizsgálni az állampárti rezsimhez köthető szimbólumok használatának tilalmát, de a kezdeményezésből végül nem lett semmi. Ezúttal a liberális FDP soraiból is támogatják az ötletet. Például Martin Lindner, a párt parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője. Szerinte elég lenne szigorítani a büntető törvénykönyvben az egyenruhával és hivatalos azonosító jelvénnyel való visszaélésre vonatkozó szakaszt. A berlin-hohenschönhauseni egykori Stasti börtönben kialakított emlékhely igazgatója, Hubertus Knabe szerint viszont a nemzetiszocialista rezsim szimbólumaira vonatkozó szabályozás mintájára a keletnémet állampárthoz köthető valamennyi jelkép használatát tiltani kellene.     
Németországban nincs olyan törvény, amely a magyar szabályozáshoz hasonlóan tiltott önkényuralmi jelképeket sorol fel. Ugyanakkor a büntető törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy tilos az alkotmányellenesnek minősített szervezetek jelképeinek használata. A jogszabály tágan határozza meg a jelkép fogalmát, a zászlótól az egyenruhán keresztül az üdvözlési formákig az érintett szervezethez köthető valamennyi jel és gesztus használata tilos. A betiltott jelképek köre így az alkotmányellenesnek minősített szervezetek számával együtt bővül.
Kivételt jelent, ha a tiltott jelkép használata tudományos, oktatási, vagy művészeti célokat szolgál, vagy pedig az alkotmányellenes tendenciák elleni fellépés része.
A náci, újnáci eszméket valló szervezeteket rendre alkotmányellenesnek nyilvánítják és felszámolják, a nácizmushoz köthető jelképek használata így tilos Németországban. A kommunizmushoz köthető jelképek használata viszont megengedett, a vörös csillag például számos bejegyzett, törvényesen működő szervezet jelképe.







0
0
0

hírek innen, onnan

Irán és Izrael megint megállapodott

A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.

Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai

Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...

Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett

Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.

Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket

A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális

A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.

Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései

Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...

Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak

Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...

Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából

Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0