A rapsicok még mindig hatalmas károkat okoznak

Nagyüzemi módszerekkel fosztogatják a Balatont a rapsicok; most jó piaca van a halnak, hiszen vevők a balatoni vendéglátó helyek.


Elkészült a tavaly november óta működő Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt. első félévének összesítése, ez alkalomból tájékoztatták a sajtót hétfőn, a balatoni horgászszervezetek képviselőivel közösen.

"Nagyüzemi módszerekkel fosztogatják a Balatont a rapsicok; most jó piaca van a halnak, hiszen vevők a balatoni vendéglátó helyek" – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Varga László, a Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Nincs értelme mismásolni a halászvezér szerint, hiszen ahogyan hozzátette: pontosan tudják, a zrt. halászai mennyi halat fognak ki, ennek viszont a többszörösét kínálják a szezonban az éttermek körbe a tóparton, balatoni halként. Varga László úgy fogalmazott: ha valóban balatoni hal, amit ekként adnak el, akkor egy jelentős részét illegális csatornákon szerzik be.

"Van hal a Balatonban, s ezt végre nem csak mi mondjuk" – állította Varga László. "A horgászok is elégedettek a fogással; kedvez egyébként a magas vízállás, s az ebből is fakadó jó vízminőség is."

Mivel az állam továbbra sem kényezteti el a társaságot, fontos, hogy bevételnövelésként a vízeresztés révén tekintélyes mennyiségű angolnát tudtak kifogni, s túl vannak már idén 120 tonna busa lehalászásán is. A vezérigazgató ennek kapcsán megjegyezte: jó volna, ha valakik végre megvizsgálnák és kimondanák, mi az oka annak, hogy még mindig vagy 4-600 vagonnyi busa élhet a Balatonban.

"A tógazdaságokból kerül be? Vagy mégis csak ívik?" – szóltak Varga László kérdései. A társaság helyzetével kapcsolatban jegyezte meg azt is: öröm, hogy az irmapusztai és a buzsáki tógazdaságot sikerült megmenteniük a privatizációtól, ezek nagyban hozzájárulnak a Balaton halállományának pótlásához, bár nem elegendőek.

A hétfői sajtótájékoztatón kiderült: idén eddig már 90 tonna halat telepítettek a tóba, hétfőn pedig 750 kiló jelölt halat engedtek a vízbe. Abból a célból, hogy a horgászok juttassák vissza az adatokat a kifogáskor, ebből ugyanis következtetni tudnak a szakemberek a halak táplálkozási, vonulási szokásaira.

"Még mindig az orvhalászok okozzák a legtöbb fejtörést" – ismerte el Varga László vezérigazgató. "Fokozzuk az ellenőrzést, a horgászoktól is egyre több segítséget kapunk, de még ez is kevés. Törvényi szigorításnak sem lennénk ellenére, a múltkoriban egy kísérlet már történt egy vitorlás lefoglalására (arról rapsickodtak), de aztán vissza kellett adni. Sokaktól nem lehet behajtani az okozott kárt, pedig 5-600 kiló hal ellopása aligha megélhetési bűnözésre utal, az már kereskedelmi célú tolvajlás."

Varga László elárulta: az az álma, hogy cége halászhassa, és értékesíthesse az éttermeknek a keszeget, ezt a finom ízű igazi balatoni halat. Kívánatos volna a Balaton őshonos halállományának visszaállítása, ám előbb az idegen, betelepített fajok (busa, angolna) gyorsabb lehalászására lenne szükség.

 

Kitör lassan a halász-horgász béke

"A Balaton nem haleldorádó, aki erre számít, ne ide jöjjön" – jegyzete meg Kontics Ferenc, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnöke. Varga László sűrűn bólogatott. Kitör lassan a halász-horgász béke, néhány éve még nagy volt a háborúság.

Táncsics Aladár, a Bakony-Balaton Horgász Szövetség elnöke is arról beszélt: valóban kezd eltűnni a gyűlölködés. A szövetség egy másik vezetőségi tagja, Rajnai Árpád a horgászturizmusnak kedvező előírásokat sürgetett, mert mint mondta, mára a csónakkikötők létesítése is lehetetlenné vált. Minden egyes csónakért bérleti díjat kell fizetni, márpedig passzióra egyre kevesebbet áldoznak az emberek...

 

 

 

 

 

sonline.hu







sokat tanultam




0