Ezt olvasta már?

Felkészülés: legyőzte a kameruni U23-as válogatottat a Siófok

Zárt kapus nemzetközi felkészülési mérkőzésen a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok 1–0-ra legyőzte a kameruni U23-as válogatottat – számolt be róla a kl...

0

A rendszeresen internetezőknek csak mintegy fele vásárol a weben egy felmérés szerint

Magyarországon alacsony az online vásárlók száma, a felnőtt lakosság csupán 33 százaléka, 3,2 millió ember vásárol évente minimum 1 alkalommal terméket webáruházból, miközben az aktív, heti rendszerességgel internetező, 18 év feletti lakosság száma megközelíti a 6 milliót.


hirdetés

A Bónusz Brigád és a GKI Digital elemzése szerint a részt vevők 90 százaléka vásárolt már idén a neten, a legtöbben, 37 százalékuk 3-6 alkalommal, míg 15 százalékuk több mint 20-szor.

Az elemzésből kiderül az is, hogy míg tíz évvel ezelőtt, a bónuszos/kuponos oldalak indulásakor szinte kizárólag a 25-49 év közöttiek vásároltak ezeken az oldalakon, ma már a vásárlók ötöde az 50 év feletti, tizede pedig a 25 év alatti korosztályba tartozik.

A vevők 47 százaléka konkrét terméket vagy szolgáltatást keresgél az oldalakon, és csak minden harmadik válaszadó mondta magát impulzusvásárlónak. Mintegy 38 százalékuk lassan, átgondoltan választ, 31 százalékuk pedig célirányosan vesz olyasmit, amit bónusz, kedvezmény nélkül is megvásárolna.

A felmérésben részt vevők 66 százaléka éttermi szolgáltatást, 65 százalékuk terméket, 53 százalékuk élményt, 51 százalékuk utazást vásárolt már az oldalon. A legtöbben utazásokat keresnek, de sokan vannak, akik új dolgokat akarnak kipróbálni vagy ajándék után kutatnak.

A válaszadók több mint 60 százaléka számára az utazások és élmények kiválasztásánál az ár a fő szempont, a minőség 39 százaléknál fontosabb ennél. Termékek vásárlásánál a válaszadók 54 százaléka számára döntő az ár, míg éttermek esetében fordul az arány és 58 százalék már a minőséget helyezi előtérbe.

A közlemény idézi Kaprinay Zoltánt, a Bónusz Brigád egyik alapítóját, aki elmondta: vásárláskor nem nagyon kíváncsiak az emberek a kedvezmény mértékére, inkább az számít, hogy alapos vizsgálódás után a kiválasztott termék ár-érték aránya mit mutat. Úgy vélte, egyre tudatosabbak a vásárló, pontosan tudják, hogy mit keresnek, és ezért mennyit hajlandók fizetni.

A Bónusz Brigád 2010 óta értékesít az interneten egyebek mellett éttermi, szépségipari és wellness szolgáltatásokat, és ad el újabban például színházjegyeket. Az oldalnak 425 ezer rajongója van.

A GKI Digital a digitális területek piackutatására és stratégiai tanácsadásra szakosodott cég.







0
0
0

hírek innen, onnan

Atlétika - Halász Bence harmadik az IAAF kalapácsvető sorozatában

Halász Bence harmadik az IAAF kalapácsvető sorozatában

Meseszerű helyek Magyarországon, ahova elbújhatsz a világ zaja elől

Eleged van már a városból és hogy folyton hallod az autók, villamos, mentők zaját? Végre kicsit elbújnál a világ elől? Ha pontosan így...

Majd idővel belerázódik vagy kihullik

Hogyan pazaroljuk el az egyébként kiváló munkaerőt (esettörténet)

Lángol egy családi ház Budapesten - Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók - helyszíni fotók

Teljes terjedelmében ég egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete csütörtök este a Budapest Xxiii....

Modern és klasszikus helikopter modellek

Érdekesség, hogy a helikopterek elkészítésére való igény már 500 évvel ezelőtt is felmerült a történelemben. Egyes források szerint...

Egy család, amely 9 évig pincében élt, teljesen elzárva

Senki nem érti, miért. A holland rendőrök egyre többet tudnak, mégis egyre homályosabb az ügy. Egy családi jóbarát farmján voltak,...

Szijjártó: A Vodafone jelentős szerepet vállal az 5G társadalmi hasznosításában

A külgazdasági és külügyminiszter a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Vodafone Magyarország rendezvényén mondott beszédet

Beszari vagyok - mondta Fluor Tomi, majd mindenkit meglepett

A Nyerő Páros játéka miatt félretette minden iszonyát.

Zombieland 2: Móka és kacagás a holtak földjén

Ruben Fleischernek sikerült a lehetetlen: kaotikus katyvaszból kihozni az év egyik legszórakoztatóbb filmjét.

Magyarországon is elindult az első 5G mobilnet-hálózat

A szolgáltatás egyelőre csak Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén elérhető a Vodafone-nál.

Gyermekpornográfia miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit

A férfi lakásában több mint 4500, gyermekeket szeméremsértő módon ábrázoló fényképet és videofelvételt találtak.

Andy Murray a legjobb nyolc között

A nyolcadik helyen kiemelt Cuevas-t ütötte ki.

0

Sport

Előkerült egy újabb szexvideó: ezúttal egy családos focistáról van szó - videó

Az utóbbi években egyre lejjebb csúszó francia származású Jeremy Ménez, nagy reménységnek tartották pályafutása kezdetén.

Guardiola óriási bajban; 1996 óta nem történt ilyen a United-Liverpoolon

A válogatott szünet után, már a kilencedik fordulót rendezik hétvégén a Premier League-ben.

Most elégelhette meg végleg az úszótársadalom Shane Tusup botrányos viselkedését

Nemcsak idehaza, de a jelek szerint nemzetközi úszókörökben sem repesnek az örömtől Shane Tusup (31) visszatérése miatt: háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka (30) korábbi férje és trénere a nyár folyamán adta újra edzősködésre a fejét, ám a botrányok sorát kirobbantó amerikait sokan nem látják szívesen a medenceparton.

A brazil védő szerint stresszes az élet Párizsban, mert kibaszott rasszisták

A 36 éves brazil bekk, Dani Alves a nyáron hazaigazolt Brazíliába a PSG-ből. Most elmesélte a GQ magazinnak, milyen volt az élet Párizsban.

Messit lenullázták, de van, ami ennél is meglepőbb

Nem akárhogyan rajtol a La Liga kilencedik fordulója.

Meglepő, amit a Bajnokok Ligájáról nyilatkozott Lionel Messi

Lionel Messi tegnap hivatalosan is megkapta pályafutása hatodik Aranycipőjét.

Többet nem lép pályára Barca-mezben Philippe Coutinho

Akkor sem marad a katalánoknál, ha a Bayern nem él a vételi opciójával a kölcsönjáték után.

Messi elmondta, mit gondol Zsóri Dániel Puskás-díjas góljáról

Még Lionel Messi szerint is megérdemelten kapta meg a magyar fiú a Puskás-díjat.

Elmaradhat a Barca-Real meccs

A spanyol liga fel akarja cserélni a pályaválasztói jogot a zavargások miatt, de ez egyik csapatnak sem tetszik.

A Man City sztárja a pályán kérte meg a riporternő kezét

Ideje volt, hiszen korábban már élő adásban is megcsókolta.

Bulvár

Ne feledkezzen meg a dátumról: 2020. január 14. fontos nap lesz

Folyamatosan figyelmeztetik a Windows 7 felhasználóit az utolsó dátumra.

Sírva búcsúzott az RTL Klub nézőitől este a gyönyörű sztár - Ezért kellett mennie a párjával együtt

A harmadik nap máris távoznia kellett egy párnak a Nyerő Páros villájából.

Megváltoztatja a nevét egy európai ország

A névválasztáskor a napóleoni háborúkig nyúltak vissza. Idén kezdődik az átnevező kampány.

Nem tudsz mellélőni: egy vagyont hozhat, ha ebbe fektetsz

Egyedi, kifinomult eleganciát képviselő órák, amik téged is igazán különlegessé tesznek!

Ugyanolyan tiszta lesz a télikabát, mintha mosodába vinnéd: így tisztíthatod otthon

Nem akaródzik tisztítóba vinni a télikabátokat? Kitisztíthatod otthon is.

Ezek a tünetek jelezhetik, hogy a beleiben gyulladás alakult ki.

Hasmenés, fáradékonyság, fájdalom: a gyulladásos bélbetegségek leggyakoribb tünetei. A betegségcsoport alatt elsősorban a colitis ulcerosát, vagyis a fekélyes vastagbélgyulladást és a Crohn-betegséget értjük. Időnként rendkívül súlyos szövődményeik is lehetnek, nézzük a tüneteket.

Kiszúrt a bíróval a legöregebb német bankrabló

Michael Jauernik élt az utolsó szó jogával, aztán eszébe jutott még egy szó, majd egy másik is. Kiszúrt a bíróval a legöregebb német bankrabló | FinTechRadar.

Már küldik a felszólítást adategyeztetésre az egységes kérelmet benyújtóknak

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2019. október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését.

Nagy bajt okozhat a kávé

Egy friss tanulmány szerint jobb lenne, ha a leendő anyukák már a babatervezéskor minimalizálnák koffeinbevitelüket.

Király Viktor elutasította Kárpáti Rebekát...

Október 20-ig lehet szavazni az MTV Music Awards keretein belül Király Viktorra. Az énekes elárulta nagyon izgul emiatt és először el sem akarta hinni a jelölést.

Hogy néz ki egy divatmagazin Észak-Koreában? Teljesen máshogy fest, mint itthon

Ritka képek egy észak-koreai divatmagazinból: nemcsak a kiadvány más, de a ruhák is jócskán eltérnek az itthon látottaktól.

blogmorzsák

Provence-i fűszeres

Egy csipetnyi víz, egy csipetnyi hegy, egy csipetnyi piac. Két hét Provence-ban.

A Facebook azt is megmondja, hogyan öltözz

A Facebook már a szekrényünkben matat.

Tánciskolát nyitott a lány, aki járni sem tudott

Virginia agykárosodással született, mégsem mondott le álmairól.

Ezek az ajándékszezon legjobb telefonjai, amikre mindenki várt

Az ősz legtutibb telefonjai egy csokorba szedve, olcsótól a drágáig, hogy megtaláld benne az igazit!

Ez aztán az izzasztó helyzet!

Ki lehet e zavarni bárkit bárhonnan a zárás előtt fél órával?

Vonatvadászat extrákkal

Kettőt akartunk, négy lett belőle! Vonatvadászat közben ismerkedés Pásztóval és Mátraverebéllyel.

Egyre nehezebb menekülni a kötelező óvoda elől

Van, ahol a jegyző egyszerűen nem hoz döntést a szülők kérelméről. Mit lehet tenni?

Így válassz fehérbort a legegyszerűbben

Ha ezt a két kategóriát ismered, akkor innentől már nyert ügyed van.

Rejtély, miért zártak ki a szavazásból sok itt élő külföldit

Pedig jogosultak lettek volna részt venni a választáson. Összeszedtük, mit tehetnek.

Borkai közlegény megmentése

Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Az emberarcú fideszizmus mítosza

Önáltató hazugság az, hogy a NER megreformálható.

A legismertebb márkanevek titkai

Mindenhol világmárkák vesznek körül minket, de tudjuk-e, mit jelentenek, honnan származnak a neveik?

0