A terméktanács a baromfitermékek áfájának csökkentését javasolja
A baromfitermékek áfáját már januárban legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, ezzel jó eséllyel lehetne fellépni a hazai feketegazdaság ellen – állítja Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke a terméktanács honlapján közölt nyilatkozatában.
Bárány László szerint a jelenlegi 25 százalék helyett rövid időn belül 8-12 százalékos áfakulcsot kellene bevezetni az alapvető baromfihúsokra és húskészítményekre. Szerinte a jelenlegi költségvetési realitások figyelembe vételével ezt a mértéket két-három év alatt lépcsőzetesen lehetne elérni. Indulásként – 2011. január 1-jével – a kulcsot legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, majd évente minimum 3 százalékos mérséklést kellene végrehajtani.
A keltetési, a nevelési és a levágott élőbaromfi termelési adatokból az következtethető ki, hogy ma a csirkemennyiség 20-25 százaléka, a pulykahús 18-20 százaléka, és újabban a belföldi kacsa- és libatermékek, illetve a hízott libamájak mintegy 10 százaléka számla nélkül cserél gazdát. A terméktanács elnöke szerint ezek alapján – óvatos becsléssel - a belföldi forgalom legalább 15 százaléka számla nélküli. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésbe évente minimum 11-12 milliárd forint áfát nem fizetnek be.
A terméktanács információi alapján a zugvágókból és a garázsvágókból származnak azok a termékek, amelyek teljesen illegálisan jutnak el a fogyasztókhoz. A BTT - szintén honlapján található - elemzése szerint a mély feketekereskedelem” aránya a 15-18 százalékra tehető összes számla nélküli forgalom egytizedét érheti el. A fekete- vagy mélyfekete gazdaság fogalma a BTT szerint az, amikor a termék az előállítási és értékesítési láncban sehol sem találkozik hatósági ellenőrzéssel, azaz nemcsak a felneveléshez használt napos alapanyagot és takarmányt szerzik be számla nélkül, hanem a vágást és az értékesítést is teljesen illegális módon hajtják végre.
A garázs- és a zugvágók több szempontból is veszélyesek, mert a feldolgozás körülményei, a higiéniai viszonyok és a technológiai hűtési hiányosságok jelentős élelmiszerbiztonsági kockázatot hordoznak - hívja fel a figyelmet a BTT. Az ilyen feketevágások és –kereskedelmi csatornák termékeit legtöbbször a közepes, vagy a nagyobb városok - beleértve Budapestet is - piacain, piaccsarnokaiban értékesítik számla nélkül, legjobb esetben őstermelői igazolvány takarásával”.
Szürkegazdaságként értelmezi a BTT azt, amikor a tevékenység csak az értékesítéskor, vagyis a késztermékek forgalmazásakor szürkül be” azzal, hogy többnyire fél áfával, készpénzért adják az árukat. Az adatok szerint ezeknek a termékeknek a mennyisége a jelentősebb. Élelmiszerbiztonsági szempontból ezek nem kifogásolhatók, mivel legális, ellenőrzött vágóüzemekben dolgozzák fel. Az értékesítés során viszont a termékeket úgynevezett R”-es szállítóval kísérik, amely azt a célt szolgálja, hogy ha konkrét hatósági ellenőrzés van a kiskereskedelmi egységben - legyen az falusi bolt, hazai áruházlánc, multi, piaccsarnok vagy baromfihús nagykereskedő -, ez a szállítólevél aktívvá válik, és az adott kereskedelmi ügylet az érintett elárusítóhelynél tiszta lesz. Ha nincs konkrét hatósági ellenőrzés az adott kereskedelmi ponton, és a terméket eladták, a szállítójegyet eltépik, a megbízott pedig néhány napon belül megérkezik a pénzért, amely zsebből zsebbe vándorol.
A BTT a visszásságok miatt azt javasolta nemrég kidolgozott intézkedési terveiben a kormánynak, hogy friss és fagyasztott baromfihúst csak legális telephellyel rendelkező vállalkozások forgalmazhassanak, illetve a közvetlen áruterítést, értékesítést szigorú számadású, konkrét gazdasági eseményre vonatkozó számlával lehessen csak folytatni. Emellett szorgalmazza a szervezet az áfacsökkentést is.
A statisztikák szerint a magyar legális baromfiszektor éves árbevétele exporttal együtt 260 milliárd forint. Ebből a kivitel - devizaárfolyamtól függően - 100-110 milliárd forint.
MTI
hírek innen, onnan
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


