A tévében kért segítséget a gyerekét agyonverő férfi
Hol és mikor is kezdődik? Mi is a legdurvább? Honnan nézzük...H. Gábor a rendőrségen tett gyanúsítotti kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a kisfiú hasba rúgta az élettársát.
Nadrágszíja csatjával verte agyon 11 éves fiát a dunaharaszti férfi - kiáltotta a média az elmúlt napokban. A gyerek a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban vesztette életét. Az apa állítólag rendszeresen veri gyermekét, különösen azóta, hogy hat éve az édesanyja, aki komoly mániás depresszióval küzdött, egy jó nevű budapesti szállodában öngyilkos lett.
Az egyik bulvárlap úgy tudja, hogy H. Gábor a rendőrségen tett gyanúsítotti kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a kisfiú hasba rúgta jelenlegi élettársát, Liza asszonyt. A nő és a kis Gábor nem kedvelték egymást. Soha nem tudta anyjának elfogadni, ahogyan a nő két gyermekét sem szerette testvéreként.
A tragédia idején a férfi elmondása szerint két nevelt gyermeke nem volt otthon, párja, és annak velük egy háztartásban élő, nyugdíjas apja azonban végignézték a halálos fenyítést. A mentőket az idős férfi értesítette, aki a ház előtt várta a segítséget, de addigra már késő volt.
Három évvel ezelőtt a korábban biztonsági őrként dolgozó férfi a Tévé ügyvédje segítségét kérte, mivel félárva gyerekét nem akarták felvenni a helyi általános iskolába, mondván, a gyerek közveszélyes, és így oktatására nincs lehetőségük. Akkor így nyilatkozott a férfi: „A gyerek 4 éves lehetett, amikor az anyukánál mániás depresszió tünetei kezdtek egyre inkább kifejlődni, és akkor visszahúzódóbb lett, és az itthoni történések egyre inkább zavarták, és lehetett látni rajta azt, hogy nem igazán az a boldog, felszabadult kisgyerek".
„Anyukám szőke hajú, szép arcú volt. A szemünk egyezett. Kék szemű volt. Egyszerűen csak rám mosolygott, és beszélgettünk Anyával" - mesélte a gyerek a tévéműsorban.
Hol és mikor is kezdődik? Mi is a legdurvább? Honnan nézzük...?
Forrás: nol.hu

- Őssejt-ügy
- Súlyosabb ítélet a gázpalackkal fenyegetőző siófoki férfinak
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Csaló rendőrkézen
- Nyolcezer eurós büntetés a kanadai csatárral erősítő Sapa Fehérvárnak
- Csúcsra járt a balatoni orvhalászat az ünnepek előtt
- Az év bejelentése
- Harminckétezer doboz cigarettát foglaltak le
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért


Megbocsáthatatlan dolgot művelt , egy más nőt előtérbe helyezni a gyermeke elé .
Nézzen magába , de nagyon mélyen ez az apa, ha egyáltalán lehet apának hívni.
Felmerül bennem egy kérdés . Mi van akkor, ha begurul és a másik két gyerekkel is ezt művelheti ? Még valami. Miért is ment tönkre az első felesége és az első gyerekének a lelki világa ? Nem lehet, hogy már előtt terrorizálta a családot ?
Egy gyerek csak akkor lesz agresszív, ha a szülő azzá teszi , itt sajnos a férfiakat kell érteni . Az a nő aki nem tudja megvédeni magát az agresszív férjtől és ráadásul a gyerekét sem tudja megvédeni, az tönkremegy .
Agresszívnek senki nem születik , csak azzá nevelheti a körülötte lévő világ.