A vállalkozók számolhatnak a Széchenyi Kártya Önerő Hitellel
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében kiírt pályázatoknál a kis- és középvállalkozások számolhatnak a Széchenyi Kártya Önerő Hitellel - nyilatkozta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A Széchenyi Kártya Önerő Hitelt az uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részére lehet majd felvenni.
Krisán László elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Önerő Hitel feltételeit összehangolták a nemrégiben kiírt gazdasági pályázatokkal, és az önerőhitel igénylés részletei rövidesen olvashatók lesznek a www.kavosz.hu honlapon.
A kormány tavaly döntött a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről forgóeszköz, beruházási és önerő hitellel.
Széchenyi Kártya Program keretében 2010. augusztus elején indult a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik
megtartása és bővítése érdekében a legfeljebb 25 millió forintos,
legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszköz Hitel program. Tavaly szeptembertől érhető el a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási Hitel, amelyet a kormány a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében indított.
Az idén nyílik lehetőség a maximum 50 millió forint Széchenyi Önerő Hitel igénybe vételére.
A Széchenyi Kártya Önerő Hitel programot a kormány a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében indította.
MTI

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Media Hungary - A média megítélése kedvező, az újságíróké már rosszabb
- Finn diákok a Városházán
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

