Ezt olvasta már?

Kiskorú prostituáltakkal tartatta ki magát egy nő és egy férfi

Prostitúciót folytató kiskorúakkal tartatta ki magát egy nő és egy férfi, a Kaposvári Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat - tájékoztatta a Somogy Megyei ...

0

Ajándékkönyveket és önkénteseket is vár a Mikulásgyár

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár - tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.


hirdetés

A Mikulásgyár idén is a Millenáris Parkban lesz, november 29-től december 21-ig gyűjtik a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, játékokat. Emellett egy hónap alatt legalább 50 ezer könyvet szeretnének összegyűjteni, és eljuttatni olyan családokhoz, amelyek lakóhelyén nincs egyetlen könyvesbolt sem.

Az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet azzal is, hogy minikönyvtárat állítanak fel a Mikulásgyár területén és rekordkísérletet hirdetnek meg: legalább tízezer lelkes szülőt és gyereket várnak, hogy felolvassanak egymásnak egy-egy mesét.

A másfél évtizede indult karitatív akció szervezői kérnek minden cégvezetőt, hogy vállaljon önkéntes munkát a Mikulás gyárában és hozzon ajándékkönyveket. A Mikulásgyárat már több vállalat, intézmény dolgozói is támogatják.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Olvad a jég a Himaláján: a növények meg egyre jobban benépesítik a Mount Everest térségét

Egy új jelentés szerint a Mount Everest körüli területek újabb részein kezdett el nőni a növényzet, mivel a hőmérséklet növekedése...

Vajna Tímea szív alakú koszorúval emlékezett az egy éve elhunyt Andy Vajnára

Vajna Timi férje halálának első évfordulója kapcsán azt nyilatkozta, olyan, mintha két hete történt volna az egész. Azonban máig nincs...

Önnél megvan még? Kivesznek egy gombot az Instagramból

Könnyen lehet, hogy a Facebook eltemeti a másfél évvel ezelőtt bemutatott IGTV-t, az Instagramból ugyanis kivették a gombot, amellyel...

Eladási rekordot ért el tavaly a Daimler

- A decemberi eladások csökkenése ellenére is éves rekordot ért el a Mercedes-Benz autók eladásával 2019-ben a Daimler - jelentette a...

Munkaerőhiány van a papoknál, imádkoznak, hogy változzon a helyzet

Egyetlen fővel emelkedett a magyar papok létszáma egy év alatt.

Három nap, 5 halálos baleset, 92 sérült

Veszélyes volt a hétvége a magyar utakon, de a rendőrség 107 körözött személyt is elfogott, és 6 embercsempész ellen indítottak...

Botrány a díjátadón, Bessenyei özvegye nekiment Márki-Zay Péternek

Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat...

Újra összejött Brad Pitt és Jennifer Aniston

Először készült közös fotó Brad Pittről és Jennifer Anistonról az elmúlt 15 évben. A tegnap esti SAG Awardson végre megtört a jég:...

Andy Vajna sírjánál emlékezett özvegye

Egy éve, hogy meghalt Andy Vajna, felesége, Tímea így emlékezett meg róla. Egy éve, hogy a világhírű producer, Andy Vajna tragikus...

Kit keresnek fel a NAV revizorai? - Itt a 4. heti lista

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a...

Bessenyei Ferenc özvegye a díjátadón vonta a névhasználati jogot a vásárhelyi városvezetéstől.

Szerinte politikai csoportosulások akarták saját céljaira használni néhai férje nevét és a díjat. A 168ora.hu az atv.hu-ra hivatkozva...

0

Sport

Gulyás István: "A szünetben az hangzott el, hogy nincs semmi baj, jól játszunk"

Gulyás István szövetségi kapitány szerint várható volt, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai jobb erőben lesznek a szlovénoknál a vasárnapi Európa-bajnoki mérkőzés második félidejében.

A kézilabdavilág hüledezik, Magyarország boldogan ünnepli új sporthőseit

Még az elődöntőt is elérheti a férfi kézilabda-válogatott Svédországban. Kedden és szerdán két gyilkos meccs vár ránk.

Újabb szenzáció. A magyar kézilabda-válogatott legyőzte Szlovéniát is az Eb-n

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-28-ra legyőzte Szlovéniát.

Shane Tusup tanítványa győzte le Hosszú Katinkát

A háromszoros olimpiai bajnok úszó egyik kedvenc számában is kikapott.

Először győzték le Hosszú Katinkát kedvenc számában: így gratulált Tusup Szilágyi Liliánának

Peking Először verte meg Hosszú Katinkát (30) korábbi edző-férje, Shane Tusup (31) tanítványa! Az amerikai trénerrel október óta együtt készülő Szilágyi Liliána (23) a Bajnokok Sorozata pekingi állomásán 19 századdal, 2:08.37 perces idővel előzte meg a háromszoros olimpiai bajnok úszót 200 m pillangón.

Shane Tusup magyar versenyzője legyőzte Hosszút Katinkát

Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.

Bánhidi Bence: "Nem tudom, mi történik velünk a szünet után, csak azt érzem, hogy nem tudunk elfáradni"

A beálló Bánhidi Bence szerint a második félidők specialistája lett a magyar férfi kézilabda-válogatott.

Folytatódik a magyar kézicsoda az Eb-n: drámai csatában Szlovéniát is legyűrtük

Drámai csatában, egy óriási második félidő utána magyar válogatott 29-28-ra legyőzte Szlovéniát vasárnap az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Lecce-Inter: 20 ezren ünnepelték a magyar legendát - képek

Megmutatjuk a legemlékezetesebb gólját is.

Válságülés Dohában, büntetőeljárás indulhat Aján Tamás ellen

A súlyemelés kikerülhet az olimpiai programból.

Szilágyi nyerte a magyar háziversenyt 200 pillangón, Hosszú kikapott kedvenc számában

Hosszú Katinka 2013 óta őrizte veretlenségét 200 méter vegyesen.

Döbbenetes kézilabdabravúr: közel az elődöntő és az olimpiai selejtező

Álomszerűen játszott a második 30 percben magyar válogatott, amelyikben többen is parádéztak.

Bulvár

Az IKEA vette meg a magyar építész brutalista házát, most hotel lesz belőle

Nulla energiaigényű szállodává alakítják áta brutalista tömbböt.

Halálra rémült az anya, amikor meglátta a babafigyelőn, hogy mit csináltak a gyerekei

A nagyobb tesó segített a kisebbnek a pajkosságban, aminek majdnem rossz vége lett.

Véres leszámolás: megöltek egy hattagú családot, köztük egy másfél hónapos csecsemőt

Megöltek egy hattagú családot ismeretlen fegyveresek az észak-afganisztáni Farjáb tartományban - közölték vasárnap illetékesek.

Az anya fizette lánya esküvőjét, 9 hónap múlva gyereke született a vejétől

Laurennek és Julienak közös apától vannak gyerekeik, sőt az anya azóta hozzá is ment feleségül a lánya exférjéhez.

Disznóvágás a téli etyeki pikniken ? Képek.

Hangulatfotókat mutatunk a rendezvényről.

Lemondott a miniszterelnök, mert a jelenlegi felesége ölethette meg az előző párját Leshotóban

A nemrég nyilvánosságra került rendőrségi dokumentumok szerint a bűntényhez az afrikai ország kormányfőjének is köze lehetett. A nő szökésben van.

Fájdalmasan fiatalon halt meg a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb sztárja

Tamási Eszter 53 évesen ment el. Feledhetetlen mosolyával egy ország szeretetét vívta ki.

Törvényen kívüli fotósok képein láthatjuk a hatvanas-hetvenes évek lázadóit

Rubinstein Sándor és Sándor László nem volt tagja semmiféle fotókörnek, kiállításokon nem vettek részt.

Iszonyat hideg jön a héten

Jövő héten is maradnak a mínuszok, lehet fagypont alatti 9 fok is.

Így reagált Magyar György a kormány támadásaira

Évek óta nem foglalkoznak elítéltek kártérítéseivel - közölte Magyar György. Szerinte azért bírálják a kormánypártok, mert az ellenzéki pártoknak végzett háttérmunkát. Az elmúlt napokban a kormánypártok azt állították, hogy többek között Magyar György is nyerészkedik - csak börtönbiznisznek nevezett kártérítési pereken. Az ellenzéki pártok szerint ráadásul az Orbán-kormány tette lehetővé, hogy a rabok perelhessenek a börtönkörülmények miatt. További részletek a videóban.

Botrány a díjátadón: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta Márki-Zay Pétert

Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat az alföldi városban született, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban vasárnap. Az ünnepségen Bessenyei Ferenc özvegye bejelentette: visszavonja a díj nevére vonatkozó engedélyt, amelyet ő adott Hódmezővásárhely önkormányzata számára.

blogmorzsák

Ezek Meghan és Harry visszalépé­sének valódi okai

Rengetegen támadják őket a döntés miatt, a kanadaiak pedig a biztonági őrizetük költségeitől félnek.

Agyrém, propaganda, hányinger

Milyen közelről a kanadai gyerekek élete? Igaza van az országból hazatért magyar nőnek az erőszakos nemváltásokról?

Szeged, a legzöldebb magyar város autókba fullad

Az Index Kibeszélő Botka Lászlóval készített interjújából kiderül, nem lesz autómentes magja a legzöldebb városnak.

Család vagy hírnév?

Nem Harry herceg és Meghan Markle az elsők, akik kilépnek a rivaldafényből családjuk érdekében. Lássuk kik ők!

Hogyan közöljük a gyerekekkel, hogy a bolygónak kampec?

5 tipp szakemberektől szülőknek és tanároknak, amit te is azonnal hasznosítani tudsz

Kapcsolat a nárcisztikussal: te kapcsolódsz, ő használ!

De honnan ismerheted fel, hogy egy nárcival van dolgod?

A rasszizmus nem pálya

„A Magyar ember magától soha nem rasszista. Ha rá is csodálko­zik az övétől eltérő bőrszínre, az még nem rasszizmus.“

„Üzenjük a Kormánynak!“

„Hogy ne játszanak rasszistát, és tartsák be a törvényeket!“

Orbán Viktor csak azért is üti a vasat

Örülnek a rasszisták, pedig egy­re nagyobb feszültség forrása az integrálatlan szegények milliósra duzzadó tömege.

Top 10 legrosszabb Lego téma

A Lego mélypontjai, fekete nyolcasai, utolsó pohár Éva vermutjai.

A hétköznapiság dicsérete

A hétköznapi apró örömök ott vannak körülöttünk. Mindenki körül. Csak meg kell keresni őket. Tudatosan.

0