Álláshirdetés: emelt díjas számmal - különös egybeesések

"Hogyan gazdagodjunk meg mások..." - a mese sokadik része...is lehetne. Mindenki ügyeskedik, mindenki pénzt akar, hisz élni szeretne. Az állást kereső munkához, a hirdető azonnali bevételhez kíván jutni. Vagy...?

 

Frissítve 2011.01.13.

"A pénzügyi szolgáltatás közvetítésével foglalkozó cég ügyvezetőjeként dolgozó férfi 2009 márciusától kezdődően újsághirdetésekben, az ország különböző településein megyei napilapokban, valamint az interneten széles körben hirdette a társaság üzleti tevékenységet.

A hirdetésekben megadott ügyfélszolgálati telefonszámot a férfi, illetve élettársa vette fel, aki a sértetteket egy további, emelt díjas (bruttó 625 Ft/perc) telefonszámra irányította, így az egyeztetések a sértettek számára lényegesen magasabb kiadással járó telefonszámon zajlottak. A férfi a sértetteket - különböző okokra hivatkozással - az emeltdíjas telefonszám felhívásakor igyekezett hosszabb ideig szóval tartani annak érdekében, hogy a beszélgetés minél több időt vegyen igénybe.

Az emeltdíjas telefonhívások alapján a telefonszolgáltató a vádlott által vezetett cég részére csaknem 3,4 millió forintot utalt át, miközben a férfi egyetlen hitelintézettel sem állt szerződéses kapcsolatban, hitelközvetítésre vonatkozóan ténylegesen egyetlen ügyfél részére nem intézett hitelt, nem ajánlott hitelt nyújtó hitelintézetet - áll a kaposvári ügyészség vádiratában. 

A csaló a fenti módszerrel összesen 234 személyt tévesztett meg, akikről az emelt díjas telefonhasználatán túlmenően mindenféle indokokkal, így például értékbecslésre, díjazásra, hiteltanácsadás előzetes költségére hivatkozva további összegeket vett át, ezáltal a sértetteknek összesen több mint 5,1 millió forint kárt okozott./MTI

Honlapunkon is olvasható volt:

Emeltdíjas telefonbeszélgetésekkel milliókhoz jutott egy csaló

Juszt László csütörtökön (2011.01.13.) egyeztett a kaposvári ügyészséggel, e szerint a "két úr" egy és ugyanaz. (Alább az újabb "sztori":)

Frissítve 2011.01.12.

2011. január 4-én kedden (illetve hónapok óta, s a mai napon is) az egyik internetes portálon megjelent egy álláshirdetés, melyben férfi-női munkát kínálnak, azonnali kezdéssel /A hirdetés, az első elcsábulás...: "Férfi-női munka! Azonnali kezdéssel! Tel.: 06-.0/.4-.4-.8. (ügyfélszolgálat)"/. A három mobilszolgáltató egyikének körzetszámával, egy hétjegyű telefonszámot adtak meg a hirdetésben. Felhívtuk a megadott számot, melyet egy hölgy vett fel, aki azonnal diktált egy következő, 90-es körzetszámmal kezdődő elérhetőséget, azt mondta, a főnöke ezen telefonszámon keresztül tud információkat adni a munkáról. A hölgytől megkérdeztük, tudja-e, hogy milyen "tarifával hívható a főnöke"? A válasz nem volt és azt sem tudta, hogy a 90-es körzetszám emelt díjas.

2011.01.12-én is megjelent a hirdetés, ismét felhívtuk a megadott telefonszámot, a hölgy ismételten nem említette, hogy egy emelt díjas számról van szó, így hát azt sem tudtuk meg, amit január 4-én kiderítettünk, a (90-es) telefonszám felvétele után, percenként 625 Ft-ot kell fizetnünk.

2011.01.11-én, Juszt László "A TV-Ügyvédje" című műsorában is foglalkozott a témával. Felhívta (adásban) a 90-es számot, ahol az úriember ismételten nem említette milyen tarifával beszélnek, holott a Magyar Telekom sajtóosztályától kapott információk alapján úgy tudjuk, vagy már a hirdetésben megadott számon, vagy a 90-es hívásakor (miután felveszik) azonnal közölni kellene a hívás díját.

Az mindenesetre kiderült, munkatársakat már hónapok óta keresnek és folyamatosan fognak is, 2011. december 31-ig. Addig tehát a munkakeresőktől egy kisebb vagyont tudnak beszerezni, hiszen tudjuk most már, az információnak az értéke, jelen esetben: 625 Ft áfásan.

(Gyorsan számoljunk egyet, a minimális összeget: a 90-es szám tulajdonlása után, percenként maradjon meg csak - tisztán - 100 Ft. Egy órában érkezzen 5 hívás, reggel nyolc és este nyolc közötti időtartamban /mert h-p-ig, 8-20 között lehet infóhoz jutni/, így tehát, ha csak egyetlen percben hallgatja valaki a vonal túlsó végéről érkező mondatokat, s persze már ha felveszik a 90-es számot, attól kezdve, szóval ebben az esetben 500 Ft-hoz juttatták a munkakeresők az adott céget, urat. Tehát, minimum, óránként 500 Ft-ot lehet így keresni, tisztán, az információkért cserébe...megéri...!?)

Szerettük volna megtudni, mielőtt álmaink munkáját azonnal elkezdjük, vajon első körben, mibe kerül ez nekünk. A különleges tudakozónál próbálkoztunk mindjárt, hiszen Ők is a neten böngésznek, miért mi tegyük, illetve azt gondolván, az adatbázisban szerepel, legalább az, hogy mennyit kóstál a "telefonos munkainformáció".

Hosszas keresgélés után sem találta meg a ("mi a szöszt" azonban azonnal elmagyarázó) "vonal" adott munkatársa a kért információt, azaz nem tudta megmondani, vajon mennyibe kerül az adott számon a csevegés. Hopp. Úgy tudni, a tarifát közölni kell, már az első, jelen esetben a hirdetésben megadott mobil felvevőjének. Oké, ezt még orvosloni tudják (fogják), gondolom, hiszen napokig, vagy legalábbis még órákig fogadják majd a 90-esen a hívásokat.

Ezek után közvetlen kapcsolatba léptünk a Magyar Telekommal, tud-e valaki tájékoztatást adni arról, az adott (vezetékes) telefonszám felhívása nekünk mennyibe is kerül? A következő választ kaptuk január 5-én:

Az emelt díjas tartalomszolgáltatásokat üzleti partnereink működtetik, és azok díjairól a szerződésükben és az Etikai kódexben foglalt kötelezettségük szerint tájékoztatniuk kell az ügyfeleket, hirdetésekben írásos formában vagy hívás esetén szóban. /Ezt se a hirdetésben megadott telefonszámon, se a "90-esen" nem közölték, csak miután néhány másodperc, perc elteltével megkérdeztük, mibe kerül nekünk eme hívás (a szerk.)./ A nyújtott tartalomszolgáltatások tartalmáért egyedül a tartalomszolgáltató felel, a Magyar Telekomnak nincs információja a tartalmakról.
Az emeltdíjas szolgáltatások nyújtásának és igénybe vételének részletes ismertetői mindenki részére elérhetők az alábbi vállalati internetoldalunkon, a baloldali menüben:

http://www.t-mobile.hu/uzleti/szolgaltatasok/bevetelnovelo_lehetosegek

A díjszabás ugyancsak mindenkinek elérhető a vállalati internetoldalunkon is, amelynek 4.4.9 pontja alatt megtalálja az emeltdíjas hangszolgáltatások érvényes tarifáit is, hívószámokra lebontva:

http://www.t-mobile.hu/static/DocumentStore/lakossagi/tarifak/elofizeteses/dijszab.pdf

Az általunk hívott 90-es szám tarifája a 26. oldalon található.

Természetesen felhívtuk a 90-es telefonszámot. Először háromnegyed 12-kor. Egy úriember a vonal tulsó végén a következőt mondta: - Elnézést, ebédidő van, kérem hívjon kettő óra után -! A vissza kérdés: Bocsánat, azt azért hadd kérdezzem meg, mennyibe került nekem ez az információ most? - 625Ft percenként - mondta az úr. Arra a kérdésre már nem vártunk választ: miért is kellett ezt 625Ft-ért megtudnunk (miért veszi fel a telefont, ha ebédel? ...hát 625Ft-ért)? Persze, miért is hívja fel az ember, ugye? Főleg, ha már azt tudja: emelt díjas számmal áll szemben. Hát a munkakeresők dolgozni szeretnének, azért.

Kettő óra után is hívtuk a 90-es emelt díjas számot. Egy órás próbálkozás (kinyomkodás, foglaltsági hangok) után, végre sikerrel jártunk, az úriember ismét felvette. Érdeklődtünk a munka után, melyet természetesen mindenki megtudhat, de csak egyetlen egy esetben és most az úriember szavait idézzük: - Ezzel a munkával havi...Ft-ot lehet keresni és én csak ezen a telefonszámon keresztül vagyok hajlandó elmondani az információkat -!

Köszönjük "Emese". Sok sikert mindenkinek a munkához! Itt egy elgondolkoztató információ még (jelezvén: semmi esetre sem kívánunk párhuzamot vonni a két munkakeresés között!): Emelt díjas telefonszám álláshirdetésekben - klikk!

A "rendszer" persze jól felépített, jogilag, szinte támadhatatlan, senki sem foglalkozik azzal, hogy miért is így kínál munkát bárki is, hiszen mindenkinek joga van munkát kínálni és keresni is. Hogy mindez kinek mibe kerül? Kérem szépen, az információ pénz. Hogy mi is ez az adott munka, arról nincs jogunk írni. De érdemes kicsit utána számolni, csak a 90-es "felvételével", óránként, tisztán mennyit is lehet keresni, a munkaadónak.

Ahogy az elején kezdtük: "Hogyan gazdagodjunk meg mások..." - a mese sokadik része...is lehetne. Mindenki ügyeskedik... Vagy...?

A hirdetést a következő napon már nem találni az adott internetes portálon. Persze, valószínűleg csak egy napra kérték, egy-egy lapra...A következő napon, napokon egy másik megyében, másik városban bukkan majd fel...egy-egy újabb portálon, médiumban. Hisz munkát kínálni jó. Jó érzés segíteni.
A "90-es segítők"
A cég valós, 2009-ben a TV-Ügyvédje című műsorban is szó volt róluk, igaz, más megközelítésből...

vézé.

 










0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0