Augusztus végéig tart a légifelügyelet a Balatonon
Rendőrök a Balaton fölött, akik ha kell, levegőből zavarják partra a fürdőzőket vihar közeledtekor és a renitensekre is rászólnak.
"Augusztus 31-ig állomásozik itt két gép, 24 órás ügyeletben, tehát bármikor bevethetők" – magyarázza Botta András ezredes, a Készenléti Rendőrség légirendészeti parancsnoka a kiliti repülőtéren.
"A nyári szezonban a rendőrségi erőknek nyújtunk hasznos támogatást. A szokásos napi járőrözésen túl a Somogy megyei rendőrfőkapitány – mint a balatoni közbiztonsági koordinációs bizottság elnöke – rendelheti el a rendkívüli bevetést, mint például a minap a balatonszentgyörgyi takarékszövetkezet kirablásakor."
A legtöbbször eltűnésnél segédkezik a helikopter. Egyébként a pilóta maga dönt a felszállás idejéről, de a vízirendészet erőivel állandó kapcsolatban van, akik tájékoztatják, milyen élet van a vízen.
"Két alapvető feladatnak teszünk eleget: a fürdőzők, a hajózók biztonságára, a szabályok betartására figyelünk és a Balaton körül különböző céllal repülők légirendészeti ellenőrzését végezzük; a légi járműveket, a pilótákat, a le- és felszállási szabályok betartását" - mondja a parancsnok.
"A múltkoriban egy siklóernyőst értünk tetten a Balatonnál. Minden létező szabályt megsértett, az például alapvető, hogy 300 méternél alacsonyabban a Balaton fölé légi jármű nem repülhet, mégis csodálkozva mondta: szinte mindennapos, hogy a siklóernyősök a víz fölött szálldosnak..."
"A mindennapok során bizonyságot nyer, hogy szükség van a kiliti reptéren állomásozó helikopterre" - teszi hozzá Botta András. "Sokan nemcsak a vízi közlekedés szabályaival nincsenek tisztában, hanem a Balatonra jellemző, gyorsan változó időjárási körülményekkel, szélviszonyokkal sem. Ezért aztán vihar közeledtekor különösen fontos, hogy ott legyünk a víz fölött, sokszor kell kitessékelnünk a vízről a felelőtlen, tudatlan vízibicikliseket, vitorlázókat. Néha már maga a légi jármű jelenléte is megnyugvás."
Különleges optikával büszkélkedhet a két rendőrségi helikopter egyike. Hőkamerával, nappali kamerával és lézeres távolságmérővel is felszerelték. Ezeknek a kutatásban veszik különös hasznát. A kamera akár egy, a sztrádán haladó autó rendszámát is képes felülről leolvasni. A hőkamera század Celsius fokos eltérést is érzékel, ha eltűntet keresnek, ez gyakorta bizonyul hasznosnak.
Egy ilyen keresés során egyébként nem csak az a fontos hogy megtalálják az eltűnt személyt, hanem az is: ha megvizsgálnak egy területet, arra a továbbiakban már nem kell koncentrálni. De persze nincs mindig nyár és Balaton, a helikoptert tömegmegmozdulásnál is bevetik, ilyenkor kamerájának képét is felhasználják a rendőri erők mozgásának irányítására.
sonline.hu

- Eladó házakat fosztogató bandát fogtak el Ácson
- A 83-as utat is lezárták a nyerges vontatók elől
- Ismét járható az M0-s az M5-ös autópálya felé
- Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
- Pintér: higgadtan és szakszerűen intézkedett a rendőrség az Operaház előtti tüntetésen
- Késsel fenyegetőzve raboltak el félmillió forintot Baján
- "Aki hitét veszti, elmerül"- meghívó könyvbemutatóra
- Rendőrség: balesetveszélyes a hókotrók előzése
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

