Ezt olvasta már?

0

Az Akadémia elfogadta a római-parti árvízvédelmi fal koncepcióját

Elfogadja a parti árvízvédelmi fal beruházási koncepcióját a Római-parton a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

A városvezető tájékoztatása szerint az akadémiai szakvélemény végleges ökológiai terv készítését, a mai karakter megőrzését, a környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok pályázati kiírásba építését, az úgynevezett lábazati kőszórás felülvizsgálatát és az altalaj feltárását javasolta. Ezeket a főváros megteszi - tette hozzá. A főpolgármester elmondta, hogy az Akadémia bizottsága megkapta a fővárostól az elkészített vízjogi-létesítési engedélyezési tervet, az árvízvédekezési havária tervet, a favédelmi és környezeti hatástanulmányt. Utóbbival cáfolta azt a civil felvetést, hogy ilyen nem készült volna. Tarlós István közölte: az MTA az önkormányzati döntéseket, és azt figyelembe véve, hogy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon duplájába kerülne a beruházás, korrektnek találta mások mellett a műszaki tervet és a műtárgy magassági vonatvezetését. Utóbbi legalább olyan védelmet biztosít a csillaghegyi övezet lakóinak, mint a jelenlegi elsőrendű védvonal - tette hozzá. A városvezető kitért arra is, hogy az Akadémia egyetértett az alapozás koronaszintjének olyan megválasztásával, amivel csökkenteni lehet az alumíniumszerkezet magasságát és ezzel a beruházás költségeit is. Hozzátette: a bizottság elfogadta azt is, hogy a szivárgásgátló fal és a mögötte elhelyezett szivárgó kombinációjával meg lehet akadályozni a talajvíz jelentős emelkedését. A főpolgármester ismét elmondta: a mobilgát építésével párhuzamosan az elsőrendű védvonalat is megerősítik. A Műegyetem április végén adta ki szakvéleményét, amely ugyancsak a főváros álláspontját támasztotta alá. A Királyok útja-Nánási út nyomvonalon húzódó 3,1 kilométeres védvonalat három szakaszra osztották: a Pünkösdfürdő és az Őrtorony utca közötti mintegy 1330 méteres, az Őrtorony utca és a Rozgonyi Piroska utca közötti 800 méteres, valamint a Rozgonyi Piroska utca és Nánási köz közötti 580 méteres szakaszra. Az első és második szakaszon alumínium betétpallós szerkezet lesz, a Rozgonyi Piroska utca torkolatánál pedig a jelenlegi kerítés elbontásával és új, vízzáró vasbeton fal megépítésével alakítják ki a tervek szerint a védművet. A harmadik szakaszon ugyancsak mobil, alumínium árvízvédelmi fal lenne, a tervezett nyomvonal a Kadosa utcáig húzódik. A védmű 954 centiméter magas lenne, a beruházás összköltsége várhatóan 3,5 milliárd forint.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

10/10-es thriller előzetes érkezett, a tériszonyosok nem fogják tudni végignézni

Két nő, ötezer láb magasság és egy halálos kőomlás vár az év legfélelmetesebb túlélő-thrillerében.

Vegyes napja volt ma a forintnak: így áll most az euróval szemben

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A Temu viszi a magyar piac tizedét, már nyáron is karácsonyi őrület tombol a csomagautomatákban

Átlépte a bűvös kétezer milliárd forintos álomhatárt a hazai online piac forgalma. A belföldi rendelések is élénkülnek, de továbbra...

Az SMA-betegséget kezelő készítmény lett az év gyógyszere

Az örökletes genetikai betegség, a gerinc eredetű izomsorvadás, a közvéleményben SMA-ként ismert betegség kezelésére szolgáló...

Nem sok vizet zavart a forint, de a dollárral szemben erősödött

Alig változott kedden a nemzeti valutánk árfolyama, legalábbis az euró jegyzésében.

Azonnal távoznia kellett a Zeneakadémiáról Almási-Tóth Andrásnak, az Operaház művészeti vezetőjének

Több médium abúzusvádakról írt, rendőrségi feljelentésről nincs hír.

A körzeti megbízott tárta fel a homok titkait Mezőcsáton: apa-fia páros bűneit rejtette a kupac

A mezőcsáti rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították azt a helyi férfit és fiát, akik egy bekerített szőlőből...

„Levendulába áztatott törölköző” – Ruszin-Szendi Romulusz számolt be elődje különleges kívánságairól

Egy ciprusi konferencia kapcsán osztott meg egy beszédes részletet arról, hogy egyes korábbi vezetők mennyire elszakadtak a valóságtól.

Kerkez titokzatos esküvő miatt hiányzik a válogatott meccséről - videó

Kerkez Milos vélhetően egy családi esküvő miatt hagyta el a válogatott edzőtáborát és hagyja ki a Kazahsztán elleni keddi...

Peller Anna nem tudta feldolgozni a szakítást: „A falat kaparva zokogtam, őrjöngve sírtam”

Peller Anna a fájdalmas párkapcsolati tapasztalatairól vallott. A 45 éves színésznő még ma is emlékszik arra, hogy fiatal nőként milyen...

Zsiday Viktor: Három erő szívja ki a pénzt a világból, ennek komoly ára lesz

A befektetési szakember szerint az állami hiányok, az AI-beruházások és a tőzsdére készülő óriáscégek egyszerre szippantják el a...

Hailey Bieber bikinis fotói felrobbantották a netet: fülig vörösödsz a látványtól

Haliey Bieber mindig tudja, hogyan váljon közbeszéd tárgyává: most legújabb bikinis fotóiért vannak oda a rajongók, melyeken ő maga...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0