Ezt olvasta már?

Szóján akartak keresni egymilliárdot az állam terhére

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint az elkövetők külföldről...

0

Az Állami Számvevőszék szerint minden rendben van a megyei jogú városokban

Összességében megnyugtató képet mutattak a megyei jogú városok gazdasági társaságainál végzett számvevőszéki ellenőrzések - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével folytatott megbeszélésén.


hirdetés

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Domokos László szakmai megbeszélésen fogadta Szita Károlyt, aki hangsúlyozta, a megyei jogú városok történelmi léptékű fejlesztések előtt állnak, és ezek előkészítésében, illetve lebonyolításában számítanak a számvevőszék tapasztalataira is.

Domokos László a megbeszélésen elmondta: az elmúlt mintegy másfél évben az ÁSZ - többek között az MJVSZ elnökének felvetése alapján - nagy számban ellenőrzött olyan gazdasági társaságokat, amelyek a 23 megyei jogú város többségi tulajdonában vannak.

Az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: ezek a cégek alapvetően jó állapotban voltak, a gazdálkodásuk szabályozottsága összességében megnyugtató képet mutatott, ami azért rendkívül lényeges, mert a helyi közszolgáltatások biztosításában meghatározóak.

Domokos László felidézte: az ÁSZ áprilisában hozta nyilvánosságra az önkormányzatok befektetéseinek átláthatóságát értékelő elemzését, amely több megyei jogú várost is érintett. Mint mondta, az elemzés készítői igazolták, hogy az önkormányzati közpénzek szabályos és átlátható befektetésének előfeltétele a megfelelően kiépített és jól működő belső kontrollrendszer.

Szita Károly a megbeszélésen rámutatott arra, az önkormányzati rendszer átalakításának, illetve az új finanszírozási rendszernek köszönhetően kiépültek azok a kontrollok, amelyek képesek megakadályozni a települések újbóli eladósodását.

Az MJVSZ elnöke szerint egyes településeken ugyanakkor kockázatot jelenthetnek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok. Ebből a szempontból Szita Károly megnyugtatónak nevezte a megyei jogú városokra vonatkozó számvevőszéki tapasztalatokat, de azt mondta, hogy a településvezetőknek oda kell figyelniük a cégeik irányítására, és rendszeresen el kell végezni a fenntartói ellenőrzéseket.







0

hírek innen, onnan

A hétvégén kiderül, melyik tűzoltó szereli gyorsabban a kismotorfecskendőt

Püspökladány A verseny komoly szakmai felkészültséget igényel, és itt a versenyzőknek az idővel is meg kell majd küzdeniük.

Nézze meg, milyen cuki a debreceni állatkert új lakója, a kis kapucinus majom - fotókkal

Debrecen A kismajom egyelőre még a gondozók oltalmát élvezi, a gyereknapon viszont már megnézhetik őt az állatkert látogatói.

Sztármamik tűsarkak nélkül - Lesd el a stílust!

Kisgyerekes anyukáknak a cipekedés és rohangálás a napi edzésterv része, érthető hát, ha a hétköznapokba nem mindig fér bele, a...

Lábfájás sportcipőben? - Erre figyelj, hogy elkerüld!

Attól, hogy egy cipő lapos talpú, még lehet borzasztóan kényelmetlen, hosszú távon pedig ártalmas az egészségre. Épp ezért érdemes...

Sportcipőben elegánsan - Divattippek, amikre a dress code is rábólint

Délutáni találkozókra, baráti beszélgetésekhez, de akár a munkahelyre is viselhetünk kényelmes sportcipőket, amiket már rég nem csak...

Mutatjuk, mit csinál Rubint Rella a Miss Balaton szépségversenyen

Egy ideig csak Rubint Réka unokahúgaként ismerték, de lassan magának is nevet szerez Rubint Rella, aki mostantól aktív tagja a Miss Balaton...

Serpenyővel verte agyon nejét egy pilóta, mert összevesztek

Kinghtcote - Eladásra kínált házuk árán veszett össze a feleségével, és dühében felkapta a serpenyőt.

Megépítették a világ legmagasabb vécépapírtornyát

Egy amerikai áruházban döntötték meg a korábbi Guinness-rekodrot.

Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata...

Hivatalos: Sallait kizárták, mert határozottan meglökte Hadházyt, aki emiatt esett a padozatra

Kézhez kapta Sallai Róbert Benedek az LMP fegyelmi bizottságának csütörtöki határozatát, amelyben a pártból való kizárásáról...

Jótékonysági kerékpártúrát rendeznek Móron

Jótékonysági kerékpártúrát rendeznek holnap Móron. A sportprogrammal az agysérült betegeken szeretnének segíteni - hangzott el az M1...

0

Sport

Itt van Katinka válasza, nem kíméli Tusupot

Budapest Adtak egy esélyt maguknak a békülésre, de újra szakított Hosszú Katinka (29) és edző-férje, az amerikai Shane Tusup (30).

Váratlan dolog történt Hosszú Katinka bejelentése után!

Hosszú Katinka ma váratlan bejelentést tett párkapcsolatával és felkészülésével kapcsolatban, most pedig újabb fordulat következett be: az úszónő eltűnt a Facebookról!

Hosszú Katinka: Tusup törölte a Facebook-oldalam

Durvul a helyzet. A háromszoros olimpiai bajnok az Instagramon üzent

Shane Tusup: Katinka megcsalt, soha nem szeretett igazán

Nyílt levélben teregette ki a szennyest Shane Tusup megromlott házasságáról.

Mégsem tette meg Shane? Itt az igazság Hosszú Katinka reggeli kijelentéséről

Tegnap eltűnt a Facebookról Hosszú Katinka hivatalos oldala, melyet több mint félmillió ember követett. Ezzel ő neki volt a magyar sportolók közül a legnagyobb rajongótábora a közösségi oldalon.

Bódog: Nem akartam részt venni a lenyúlásban, ez becsületsértés

Leisztinger Tamás a szurkolóknak mesélte el, hogy látja, tudja, hogy megvezetik, mégpedig úgy, hogy egy játékos 10 ezer eurót keres papíron, de abból neki csak kétezer jut, a többit pedig visszaosztja az edzőnek, a menedzsernek, a sportigazgatónak.

Nem tud választani, így mindkét barátnőjét feleségül veszi Ronaldinho

Szigorúan nem hivatalosan, hiszen a bigámiát még neki sem néznék el.

Megszólalt a volt úszókapitány Hosszú Katinkáék szakításáról

Hargitay András, az úszóválogatott volt szövetségi kapitánya továbbra is tartja magát véleményéhez, miszerint Hosszú Katinka karrierje szempontjából "nélkülözhetetlen" Shane Tusup.

Ő Dudás Dániel, Katinkáék megcsalási botrányának főszereplője

Csütörtök éjjel Shane Tusup közösségi oldalán tálalt ki: azt állítja azért szakított férjként és edzőként is Katinkával, mert felesége megcsalta edzőpartnerével, Dudás Dániellel.

A BL-döntő hőse kikerült a válogatott keretből

Kiss Éva sérülés miatt hiányzik a csapatból.

Fantasztikus siker: Fucsovics simán verte a Grand Slam-győztes Wawrinkát

Olyan simán, hogy a második játszmát 6:0-ra nyerte a magyar játékos.

Rejtélyes dolog történt Hosszú Katinka bejelentése után a Facebookon!

Hosszú Katinka ma váratlan bejelentést tett párkapcsolatával és felkészülésével kapcsolatban, most pedig újabb fordulat következett be: az úszónő eltűnt a Facebookról!

Bulvár

Termálfürdő a Balatontól 14 kilométerre: júniusban indul a szezon

Megviselte a Marcaliban található termálfürdő medencéit a téli időjárás, de június 2-án meg tudják nyitni a szabadtéri részleget. Nagyon olcsó belépővel készülnek a nyitás napjára.

Ez minden autóst érint: változnak a műszaki vizsga feltételei

Az új rendelet például előírja, hogy a vizsgabiztos díjazása nem függ az adott műszaki vizsgálat eredményétől, tehát a vizsgadíjat akkor is ki kell fizetni, ha nem ment át az autó.

Kiderült, miért ölték meg a 8 éves sólyi kislányt

Még élt az a 8 éves sólyi kislány, akit feltételezett gyilkosa a Séd patakba dobott. Halálát végül fulladás okozta tudta meg a Bors.

Buszra vártak az asszonyok, villám csapott beléjük Győr-Moson-Sopron megyében

Villámcsapás miatt kellett négy embert kórházba vinni a Győr-Moson-Sopron megyei Zsiráról. Szerencsére a villám nem beléjük vágott, de így is égési sérüléseket és halláskárosodást szenvedtek. Egy nappal korábban Vasban, Jákon a tűzoltóknak kellett dolgozniuk, ahol egy háztetőbe csapott egy villám.

Most érkezett: kiürítették a Batthyány téri metrót, pánikban rohannak az emberek

Füst lepte el a metrót, azonnal kiürítették az állomást.

Egy héten belül a harmadik magyar áldozat Ausztriában

Tarol a halál Ausztriában a magyarok között. Ma egy 47 éves magyar traktoros haláláról számol be az osztrák sajtó.

Itt van Katinka válasza, nem kíméli Tusupot

Budapest Adtak egy esélyt maguknak a békülésre, de újra szakított Hosszú Katinka (29) és edző-férje, az amerikai Shane Tusup (30).

Itt a riasztás: fenyegető jelenség közelít

Felhőszakadás veszélye miatt adott ki első fokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Egy hét alatt kétszer nyert hatalmas összeget a lottón

Egy szerencsés ausztrál férfi épp a lottónyereményét ünnepelte, mikor ismét nyert.

Újabb megyékben emelték másodfokúra a figyelmeztetést felhőszakadás miatt

Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat. Az ország többi ...

Ingyen adják? Ne dőljön be: nem biztos, hogy jól jár!

Mivel az ingyenes dolgoknál nem szoktunk költség-haszon elemzést végezni, jó eséllyel az ingyenes dolgot választjuk a nem ingyenessel szemben. Ez azonban nem mindig a legjobb választás - mutat rá írásában Dan Ariely pszichológia- és viselkedési közgazdaságtan professzor.

blogmorzsák

Gyerekek, akik már öltek embert

Egy elveszett nemzedék, mely gyermekkor helyett borzalmas tetteket élt át és követett el. Felelősök vagy áldozatok?

Tudatos és szándékos lehet Shane Tusup tegnapi nyílt levele

Tudatos márkarombolás, az Iron Lady tönkreté­tele, nem egyszerűen egy csalódott férfi nyilvános panaszkodása.

A Hosszú Katinka-ügy a mi Lady Diana-ügyünk

Mostantól kezdve garantálható, hogy a közmédia hatalmas aktivitásba kezd.

A vízművet is lövik Donyeckben

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása.

Nem dolgozik, a szülei eltartják

A csaj folyamatosan hárpiának érzi magát, amikor neki kell felnevelnie a pasiját.

Orbánnak kapóra jöhet, hogy az unió harapófogóba kerül az olasz válság miatt

Brüsszel viszont igyekszik elszigetelni a magyar és a lengyel populistákat.

John Malkovich lesz Hercule Poirot

Az Amazon új, Agatha Christie Az ABC-gyilkosságok című regényéből készült sorozatában fog szerepelni.

10 hihetetlen rejtély, amit máig nem fejtettek meg

Hogy a francba épült meg? Milyen célt szolgált? Hova tűnt? Ki volt az?

Kedvenc sportcipőn­ket bármivel viselhetjük

Mindenhez vi­sel­hetünk sportci­pőt, pláne, ha az laza, és a klasszikus irányba hajlik.

Egy focimeccs, ami már rég nem a sportról szólt

Valószínűleg jobban fájt Orbán­nak Felcsút kiesése, meg a kupa­döntő elbukása, mint a kínos hódmezővásárhelyi vereség.

Miből él a magyar zenész?

Programozásból, építőiparból, kereskedelemből, buszvezetésből, szakmunkából.

Egyszerűbb lehúzni a krump­li héját, ha főzés előtt körbevágjuk?

"Kipróbáltuk a népszerű youtu­be trükköt, és eléggé csodálkoztunk."

0