Az NFÜ felfüggesztett három gazdaságfejlesztési pályázatot
Szakpolitikai felülvizsgálat céljából az NFÜ felfüggesztette a piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására, a kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére, és az innovációs és technológiai parkok támogatása kiírt pályázatokat 2010. június 24-i hatállyal.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére szerdán közölte: a szakmapolitikai felülvizsgálat elsődleges célja, hogy a pályázati kiírásokra elkülönített források elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében hasznosuljanak a jövőben.
A három felfüggesztett pályázat együttes kerete 18,4 milliárd forint volt.
A piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a pályázatok beadása még el sem kezdődött, hiszen a kiírás szerint 2010. július 15-étől 2011 február 28-áig lehetett volna jelentkezni.
A kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére 2009. augusztus 31-től 2010. július 5. az innovációs és technológiai parkok támogatására 2009. augusztus 3. és 2010. december 31. volt a beadási határidő.
Ez utóbbi két kiírásra a pályázók érdeklődésének hiánya miatt nincs beadott és elbírálásra váró pályázat, ami azt jelzi, hogy szükséges a feltételek egyszerűsítése - közölte a szaktárca.
A szaktárca tájékoztatása szerint a szakmapolitikai felülvizsgálat során kiemelten nézik a pályázatkezelés gyorsaságát és átláthatóságát, a tervezett módosítások egy szélesebb kört érdekeltté tevő, de lényegesen egyszerűbb eljárású pályázati kiírásokat eredményezhetnek, amelyeket a tervek szerint az év második felében írnak majd ki.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemeli: a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) minden más megnyitott kiírás esetében a pályázás, az értékelés, a döntés és a szerződéskötés zavartalanul folytatódik. A GOP-ban nyitva maradó pályázati konstrukciók összesen 71,25 milliárd forintos keretéből jelenleg már mintegy 45 milliárd forint kifejezetten a kkv-szektor támogatására elkülönített pénzösszeg - közölte az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
MTI

- Hét végéig lehet támogatást kérni energiahatékonysági lakásfelújításra
- Főigazgatót keres a SIOK
- Bérbeadja büféjét a Kiliti Iskola
- Tagintézmény- vezetőt keres a SIOK
- Szülőföld Alap: összesen 1,315 milliárd forinttal támogatják határon túli magyar szervezeteket
- 900 milliárd forint EU-s forrásra pályázhatnak a hazai válllalkozások
- Főigazgató- helyettest keres a SIOK
- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

