Az OVB szerint nincs hasonlóság a nevek között
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította a Somogyért Egyesület fellebbezését, amit a hasonló nevű Somogy Polgáraiért Egyesület nyilvántartásba vétele miatt nyújtott be.
Az OVB szerint a jelölőszervezet kérelme minden választásra irányadó jogszabályi feltételnek megfelelt, így nem lehetett volna visszautasítani és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme sem állapítható meg.
A Somogyért Egyesület alelnöke, Kiss Tibor azért fordult az OVB-hez, mert álláspontja szerint az, hogy a hasonló nevű Somogy Polgáraiért Egyesület megyei listát állít az önkormányzati választáson, az "erősen sérti a Somogyért Egyesület érdekeit", ugyanis "megtévesztik a választópolgárokat".
A fellebbező szerint a Somogy Polgáraiért Egyesület célja, hogy a "kevésbé figyelmes választópolgárok szavazatait csalárd módon elvonják a Somogyért Egyesülettől". A fellebbezésben foglaltak szerint "a Somogy Polgáraiért Alapítvány és a Somogyért Egyesület széleskörűen ismert kötődése, valamint a megyei lista állítására készülő, az alapítványunkkal azonos nevű és a Somogyért Egyesület nevéhez nagyon hasonló elnevezésű Somogy Polgáraiért Egyesület indulása a megyei választáson súlyosan sérti a választás tisztaságát".
Kiss Tibor ezért a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvére hivatkozva kérte a Somogy Polgáraiért Egyesület nyilvántartásba vételének törlését.
Az OVB még pénteki ülésén foglalkozott a fellebbezéssel, és helybenhagyta a Somogy Megyei Területi Választási Bizottság határozatát, amelyben jelölőszervezetként nyilvántartásba vette a Somogy Polgáraiért Egyesületet.
Az OVB a fellebbezés elbírálása során arra a megállapításra jutott, hogy a Somogy Polgáraiért Egyesület nyilvántartásba vétel iránti kérelme minden választásra irányadó jogszabályi feltételnek megfelelt, ezért a nyilvántartásba vétel visszautasításának nincs jogalapja, így a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás megsértése sem állapítható meg.
Az Országos Választási Bizottság megjegyezte azt is, hogy a társadalmi szervezetek névhasználata törvényességének vizsgálatára a választási szervek nem rendelkeznek hatáskörrel, a névviseléshez fűződő személyi jogok megsértéséről a bíróságok jogosultak dönteni.

- Eladó házakat fosztogató bandát fogtak el Ácson
- A 83-as utat is lezárták a nyerges vontatók elől
- Ismét járható az M0-s az M5-ös autópálya felé
- Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
- Pintér: higgadtan és szakszerűen intézkedett a rendőrség az Operaház előtti tüntetésen
- Késsel fenyegetőzve raboltak el félmillió forintot Baján
- "Aki hitét veszti, elmerül"- meghívó könyvbemutatóra
- Rendőrség: balesetveszélyes a hókotrók előzése
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

