Az első abszolút telt házas paralimpia lehet
A nyári paralimpiák történetének első abszolút telt házas játékában bíznak a szervezők az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó sportesemény előtt.
hirdetés
Chris Holmes, a paralimpiát előkészítő szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a versenyekre összesen 2,5 millió jegyet adtak ki, melyekből 2,1 millió elővételben elkelt.
A vezető hozzátette: a sportolók falujában elkezdték az épületek akadálymentesítését, és a versenyhelyszíneket is úgy alakítják át, hogy azok a kerekes székes sportolók és érdeklődők számára is kényelmesen megközelíthetőek legyenek. Elmondta, hogy az olimpián közreműködött önkéntesekhez képest valamelyest csökken a segítők száma, de harminc százalékban nem változik összetételük.
Vannak olimpiai létesítmények - a BMX, a díjlovaglás, a vízilabdatornák helyszíne, Wimbledon -, amelyekben nem rendeznek paralimpiai versenyeket. Az öttusaverseny színhelyét a csörgőlabdások veszik birtokba, a kerekes székes tenisztornát az Olimpiai Parkban található Eton Manorban rendezik, az országúti kerékpárosok Kentben, a Brands Hatch-i pályán mérik össze tudásukat.
Magyarországot a négy évvel ezelőtti pekingi paralimpiához hasonlóan harminchárman képviselik a játékokon. A kínai fővárosban egy arany- és öt bronzérmet szereztek a magyarok, a Magyar Paralimpiai Bizottság Londonban 8-10 dobogós hely elérésében bízik.
hírek innen, onnan
Venus Williams meghátrált
Az ötszörös wimbledoni győztes kihagyja az idei tenisztornát.
Az úton feküdt, mikor halálra gázolták
A helyszínen életét vesztette az az úton fekvő nő, akit elgázolt egy személyautó kedden éjjel, Oroszlányban
Le Mans-i 24 órás verseny a TV-ben
A szerdai élő autósportközvetítések a hazai televíziókban.
Az idei év a tapasztalt pilóták halála
Mark Webber szerint a tapasztaltabb pilóták a legelégedetlenebbek az idei Pirellik miatt.
Egy ember, aki nem hisz Vettel hosszú sikereiben
Ralf Schumacher szerint Vettel hiába bizonyít folyamatosan, nem fogj túlszárnyalja bátyja 7 vb-címét.
Idén 28 szálloda és 5 étterem pályázta meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat
Idén 28 szálloda és 5 étterem pályázta meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, amelyet a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az idén már nyolcadik alkalommal hirdetett meg - közölte az MT Zrt.
Titkos adatgyűjtés - A Google engedélyt kért a titkosszolgálati megkeresések pub...
A Google,arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a NSA álta...
Kettős mércét lát a ciprusi elnök is
Zavarba ejtette az európai vezetőket Nikosz Anasztasziadesz ciprusi államfő, aki múlt héten postázott levelében a tízmilliárd eurós EU-IMF mentőprogram felülvizsgálatára kérte a donorokat. Érvelése szerint a nicosiai kormány nem l...
Bűn és börtön a Szezám utcában
Új figurát hozott be a tévésorozat: ami nem megszokott, hogy a báb apja börtönben van.
Kutasira vallottak a REAC-focisták
A Blikk úgy értesült, legalább négy egykori REAC-focista számolt be a 2012-ben elhunyt Kutasi Róbertnek a fogadási csalásokban betöltött szerepéről.
Rendkívül nagy sugárszennyezés Fukusima alatt
A szennyezett talajvíz a tengerbe szivároghat.
Pusztító földrengés rázhatja meg a Márvány-tengert
A Törökországot rendszeresen sújtó földrengések hosszú ideje megkímélték az Isztambul bejáratnál, a Márvány-tenger alatt húzódó törésvonal egy rövid szakaszát, ahol azonban akár pusztító földrengés is kialakulhat - figyelmeztet eg...
Sport
Botrány: íme a prosti, aki miatt 3 évet kaphat Ribéry és Benzema - fotó
Ma délelőtt, Párizsban kezdődött az a per, ahol a két francia válogatott labdarúgó Karim Benzema és Franck Ribéry is a vádlottak padján ül. A vád: fiatalkorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele.
Videoton: megkezdődött a felkészülés, apróbb változások a csapatban
Az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokkal hivatalosan is megkezdődött a 2013/2014-es szezon a Videoton labdarúgó csapatánál. A játékosokat két napon át vizsgálja az orvosi-team, majd a keret szerdán indul a tiroli edzőtáborba. Od...
A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Fotó: a magyarok megutálták Janics Natasát?
A címben említett ellenszenv kissé túlzó lehet, bár a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságon készített fotók bizony árulkodnak. Douchev-Janics Natasa nem olyan kelendő portéka Magyarországon, mint korábban.
Isco a legújabb zseni - Hova igazoljon az új Messi?
Az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe jutott spanyol válogatott tele van tejfeles szájú tehetségekkel, de talán mind közül a legzseniálisabb Isco. A középpályásért a legjobbak állnak sorban. Hol köt ki? Hol kössön ki?
Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban
Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?
Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár
Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.
Szilágyi Áron: Elsősorban a magam elvárásainak szeretnék megfelelni
Az olimpiai és világbajnok Szilágyi Áron nem titkolja, elsősorban azért akar a zágrábi Európa-bajnokságon aranyérmet nyerni, mert ilyen még nincs neki, és szeretne ahhoz a társasághoz tartozni, melynek mindhárom aranyérme megvan.
Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged
A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...
Michelisz Norbert: Kis szerencsével év végén is meglehet a dobogó
Michelisz Norbert egyre jobban összeismerkedik idei autójával, és ennek bizonyítékaként a túraautó világbajnokság (WTCC) legutóbbi, moszkvai versenyén is dobogóra állhatott. A magyar versenyzőnek sorrendben ez volt a negyedik olya...
Liverpool: a Sevilla még több pénzt kér a Barcelonában játszó fiatal tehetségéér...
A Sevilla sportigazgatója, Ramon Rodriguez Verdejo Monchi a spanyol "La Bombonera" televizíós műsorban nyilatkozott a jelenleg a Barca B-ben futballozó Luis Alberto átigazolásáról, akit a Liverpool szeretne leigazolni.
Bulvár
Ezeket a leveleket törölje, ha megkapja!
Tényleg elég, ha valaki véletlenszerűen egymás mellé pakolja a "rák", a "gonosz gyógyszerlobbi", a "csodaszer" és a "hazug orvosok", kifejezéseket, és máris ezrek osztják meg az interneten az írást?
Nagy feltűnést keltett! A magyar modell meztelenül strandolt
Nudista strandon járt Laky Zsuzsi. Nem ő az egyedüli magyar szépség, aki levetkőzött.
A kép, ami megrázza a világot: Angelina Jolie mellek nélkül
Egy svéd festőművész vászonra vetette a kettős emlőeltávolításon átesett színésznőt, félmeztelenül. Brad Pitt tajtékzik a dühtől.
Két óra alatt megkeresik a minimálbért
Magyarországon az átlagkeresetűeknek hét, a minimálbéreseknek 14 napot kell dolgozniuk, hogy annyit keressenek, mint egy vezérigazgató egy óra alatt.
A játék, amit tiltani fognak a munkahelyeken
A videohívási technológia lehetővé teszi, hogy a játékban bárkit partnerül válasszunk.
Nyugdíj: semmi jóra nem számítunk
Franciaország mellett Magyarországon ítélik meg a legpesszimistábban a nyugdíjasok, vagy nyugdíj előtt állók kilátásaikat az Aegon felmérése szerint.
Halálos beteg! Rákos a legendás rockzenész - Részletek!
Sokak kedvence, Vivian Campbell válása után most betegségével került a címlapokra. Életéért aggódnak a rajongók.
Milyen táblagépet válasszunk?
Kellene már egy tablet, denem tudja, hogy a sok közül melyiket vegye meg? Segítünk megtalálni azt,amelyikkel a legjobban jár.
Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.
MezTelenül ahol a sportolók titkaira fény derül
Csütörtökönként meztelenre vetkőzteti a sportolókat a SportKlub! A MezTelenül című műsorban Sándor Orsi, Marenec Fruzsi és Pónácz András libbenti fel a fátylat a magyar sport kiválóságok mindennapjairól. A MezTelenül című műsor f...
Hátborzongató eltűnések és halálesetek: képeken a gyilkos kórház
Az elhagyatott épületet gyilkos kórházként emlegetik a bizarr történések miatt.
Öröklési szabályok az új Ptk.-ban
A CompLex Kiadó szervezésében 2013. áprilisában az Ügyvédreggeli sorozat keretén belül a patinás Gundel Étteremben tartalmas előadás hangzott el Hídvéginé Dr. Adorján Líviától az új Ptk. általános szabályairól melyet a májusi nagy...
blogmorzsák
Repülőkről álmodik a kormány
Éppen csak kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól erre lőn az isteni szikra: kell nekünk egy Állami Légiszállító Flotta.
Reding, Magyarország, Bilderberg
A politikai és gazdasági élet működéséhez bizony szükség van az elit zavartalan beszélgetéseire is.
Kézműves ékszerek hazai alkotóktól
Szépséges cuccok, megfizethető áron.
Példát mutatnak a csehek
Csehországban a bűnüldöző szervek és az ügyészség eltökélten és megalkuvást nem ismerve felléptek a korrupció ellen.
Ötvenéves a "Szili"
Idén ünnepli ötvenedik "születésnapját" a Doctor Who mellett a MÁV két jeles mozdonytípusa.
A Boards of Canada új lemeze
Itt az új Boards of Canada: sötét ambient, triphop, nyulak, skótok és disztópikus jövőképek.
Kókuszos csiga
Lehetne szebb is, de legalább finom.
A temetetlen halott
Nagy Imre kivégzésének évfordulójára minden évben különös gonddal készültek a belső elhárítás munkatársai.
Kora nyári feltöltődés
Az idényzöldségek és gyümölcsök hatása szervezetünkre- gyógyírként.
Terézvárosban is hasít az ADSL
Itt három szolgáltató nem bírja bekötni az internetet.

- Sorozatban harmadszor nyerhet Brazília
- Eredményes Vk-sorozat után sikeres vb-főpróbát vár a szövetség
- Garami élete végéig maradhat az MTK-nál
- A DVSC szerződést hosszabbított Dombival
- Pars Krisztián is indul a csapat Eb-n
- Hosszú Katinka második helye Barcelonában
- Harmincöt magyar nyolc-tíz éremért
- Beach fesztivál: Vizi-, extrémsport és buli együtt
- Vesztünk egy helyet az Európa Parlamentben
- Minden tanár kap béren kívüli juttatást pedagógusnapra
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

