Bejelentés a Választási Bizottsághoz

Bejelentést tett a siófoki választási bizottságnál egy helyi lakos, kifogásolva, hogy a polgármester és képviselő-testületi tagok az önkormányzat költségén kampányolnak, amikor az elmúlt négy év munkájáról szóló beszámolójukat postán juttatják el a háztartásokba.

A bejelentő Bozai Ágota szerdán az MTI-nek elmondta: azt kéri a helyi választási bizottságtól, vizsgálják ki, jogszerűen küldött-e ki Balázs Árpád (Fidesz) , Siófok polgármestere a város háztartásaiba a polgármesteri hivatal borítékjában és költségén olyan kiadványt, amellyel "tulajdonképpen az újraválasztásukért kampányolnak" az októberi önkormányzati választások előtt. A kiadvány kiküldése szerinte csaknem egymillió forintjába került a város lakosságának. 

Völgyi Lajos (MSZP) kompenzációs listáról bejutott siófoki képviselő az MTI megkeresésére azt mondta, egyértelműen kampányfogásról van szó. A beszámoló postai kézbesítésének lehetőségéről ő nem kapott tájékoztatást a polgármesteri hivataltól, így nem is élhetett vele. Közölte, pártja nem kíván bejelentéssel élni emiatt, "nem ezen a szinten akarnak csatározni". 

Balázs Árpád az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, az egyéni képviselőkkel együtt törvényi kötelességüknek tettek eleget, amikor az elmúlt önkormányzati ciklusban végzett munkájukról beszámoltak a lakosságnak. Az általa kiküldött levél első mondatából is kiderül a küldemény célja, e szerint "Eljött az idő, amikor a négy évvel ezelőtt kapott feladattal el kell számolnom Önnek" - tette hozzá. 

A nem közvetlenül a lakosság által megválasztott, vagyis kompenzációs listáról bekerült képviselőknek ez a beszámolás nem kötelességük, de megtehetik, ha akarják - mondta a polgármester, hozzátéve, eddig ilyen igényt nem jelzett neki a hét érintett képviselő.(A 18 tagú siófoki testület 10 egyéni - köztük 9 fideszes és egy független - képviselőből, valamint 7 listáról bejutott - köztük öt MSZP-s és két Együtt Siófokért Egyesület által delegált - képviselőből áll). 

A polgármester kitért arra is: még az előző ciklusban egy szocialista képviselői javaslat alapján döntöttek arról, hogy levélben számoljanak be az elvégzett munkáról a helybélieknek. Míg korábban évente állítottak össze beszámolókat, ebben a ciklusban takarékossági okokból csak a negyedik év végén - fűzte hozzá.

forrás:MTI

A Helyi Választási Bizottság a kifogást a 10/2010. (VIII. 26.) számú határozatában érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A határozat itt olvasható. 







Kedves Komcsi Noki!

Úgy látom intelligens tolvajnak tarod magad. Érdekes, hogy azon nem sértődsz meg, hogy az ország kirablását vetették a szemedre. Sőt érdem élősködni. Az is rendben van Nálad, hogy az elszámoltatás elől elmenekülsz. De hogy itt mocskolódsz, az azt jelenti, hogy még mindig lopni akarsz.
Ne reménykedj, nem lesz rá esélyed!



0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0