Bimbó Tamás az új technikai vezető a Siófoki KC- nél
Borsos Attila egészségi állapotára hivatkozva lemondott a Siófok KC technikai vezetői posztjáról, akinek a munkáját Bimbó Tamás, a klub masszőre vette át.
A távozó Borsos Attila helyettesítésére házon belül keresett és talált megoldást Takács Zsolt ügyvezető igazgató.
" – Köszönjük Borsos Attila eddigi áldozatos munkáját, akinek a bejentése kissé váratlanul ért – mondta az ügyvezető igazgató. – Nyakunkon a bajnoki rajt és az ezzel járó feladatok, így gyors döntést kellett hozni. Bimbó Tamás alkalmas a feladatra, ráadásul így nem kell külső megoldást keresnünk. A régi munkája is megmarad, vagyis masszőrként is dolgozik Pintér Károly NB II-es csapata mellett."
forrás: www.siofokkc.hu

- Eladó házakat fosztogató bandát fogtak el Ácson
- A 83-as utat is lezárták a nyerges vontatók elől
- Ismét járható az M0-s az M5-ös autópálya felé
- Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
- Pintér: higgadtan és szakszerűen intézkedett a rendőrség az Operaház előtti tüntetésen
- Késsel fenyegetőzve raboltak el félmillió forintot Baján
- "Aki hitét veszti, elmerül"- meghívó könyvbemutatóra
- Rendőrség: balesetveszélyes a hókotrók előzése
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

