Biztonságosabbak a szórakozóhelyek

Javult a szórakozóhelyek biztonsága – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az átfogó vizsgálatok során több szabálytalanságra is fény derült, ezért 27 szórakozóhelyet zárattak be az országban.

Somogyban több mint 100 alkalommal tartottak ellenőrzést a tűzoltók, bírság kiszabására azonban csak pár alkalommal került sor.

Egy évvel ezelőtt a budapesti West Balkán szórakozóhelyen 3 fiatal lány halt meg, miután a diszkóban pánik tört ki. A szakemberek szerint a tragédia gyakoribb ellenőrzésekkel megelőzhető lett volna. A katasztrófavédelem munkatársai egy év alatt az összes olyan szórakozóhelyet ellenőrizték, ahol 300 fő feletti bulikat is tartanak. Somogyban többször is megvizsgáltak egy-egy klubot, ám csak kisebb problémákkal találkoztak a tűzoltók.

Takács Attila, tűzoltósági főfelügyelő, SM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- Nem mondhatnám azt, hogy nagy és súlyos problémák lettek volna, mert a legtöbb üzemeltető azért arra törekedett, hogy mindenféle szempontból biztonságosság tegye a szórakozóhelyet, odafigyeltek arra, hogyha a kollégák megállapítottak valamilyen hiányosságok, akkor azt pótolja.

Ezt viszont nem mindenki tette meg. Az egyik balaton parti szórakozóhelyen például sorozatos felszólítás után sem oldódott meg a probléma; bírságot összesen 3-4 esetben kellett kiszabni. A főfelügyelő szerint érthetetlen, hogy miért választják páran a büntetés megfizetését a pár ezer forintos munkák, illetve eszközbeszerzések helyett.

Takács Attila, tűzoltósági főfelügyelő, SM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- A legáltalánosabb szabálytalanságok talán inkább azt lehet mondani, hogy a tűzoltó készülékek lejártak, vizsgálati idejük már nem volt érvényes. Volt, ahol a vészkijáratoknak a jelölése nem volt megfelelő, illetve még iratanyagokban is előfordultak problémák.

A tűzoltók azt is vizsgálták, hogy a rendezvények idejére alkalmazott biztonsági őrök megfelelően felkészültek-e egy esetleges tűzesetre.

Takács Attila, tűzoltósági főfelügyelő, SM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- A biztonsági személyzet, akit ott kell tartaniuk, őnekik mindenféleképpen tűzvédelmi oktatást kell dokumentálni, amiben természetesen az egyik pont az, hogy garantálniuk kell, hogyha veszélyhelyzet alakul ki, milyen módon tudják a bent szórakozókat a vészkijáratok felé irányítani.

A somogyi klubok egy-két esettől eltekintve jól vizsgáztat - tette hozzá a főfelügyelő. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint munkatársaik a tavalyi tragédia óta 2279 helyen vizsgálódtak, 27 szórakozóhelyet zárattak be, kilencven ellen tettek feljelentést, 108-szor tűzvédelmi bírságot, 145-ször pedig helyszíni bírságot szabtak ki.

 forrás:somogytv.hu

F.T.A.









0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0