Ezt olvasta már?

0

Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat

A MÁV Csoport az idén már harmadik alkalommal hirdeti meg tisztítási akcióját a nyáron útjára indított „Tisztán robogjunk” elnevezésű kampány keretében.


hirdetés

Ezúttal a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található Ferihegy vasúti megállóhely gyalogos felüljáróját graffiti mentesítik december 2-án. Az akcióba bekapcsolódik a helyszín szempontjából érintett XVIII. kerületi önkormányzat, a Malév Zrt., a HungaroControl Zrt., a Közlekedésbiztonsági Szervezet munkatársai és az önkéntes vasutasok.

A mostani akció keretében a MÁV első alkalommal – a Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatával együttműködésben – a bűncselekményt elkövető, ezért egyéni személyiségfejlesztő programon részt vevő fiatalokat is bevon a kampányba, ezzel is segítve őket személyiségfejlődésük útján.

A falfirkák eltávolítása nehézséget okoz, hiszen a festékek vegyi összetétele miatt a művelet speciális tisztítószereket igényel. A nehezen takarítható, graffitivel elcsúfított valamint megrongált vonatok, utasforgalmi és vasútüzemi területek állapota, nemcsak az utasok komfortérzetét csökkenti, hanem sokakat távol is tart az utazástól. A kocsi- és az ingatlanok szennyezése jelentős presztízsveszteséget jelent a vasúttársaságoknak, míg az eltakarítás komoly anyagi és emberi erőforrásokat emészt fel.

MÁV








Mivel hűti magát a nyári melegben?








0
0

hírek innen, onnan

Négymilliárd ok a változatásra

Egy szerdán nyilvánosságra hozott elemzés szerint a magyar élvonalbeli klubok összesen 4 milliárd forint veszteséget termeltek 2013-ban.

Jó módszer-e a hőmérőzés?

Feleslegesnek tartja a napi hőmérőzést dr. Fülöp István nőgyógyász. A videóban azt is elmondja, hogy miért!

N yugdíjjárulék-csökkentés: ezért torpedózta meg Basescu

Traian Basescu román államelnök visszaküldte a bukaresti parlamentnek a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt - közölte szerdán a román elnöki hivatal.

Napi horoszkóp - A Mérleg vigyázzon a szájára!

Nézze meg, mit ígérnek mára a csillagok!

Érzékeny nemiszerv - Kellemetlen tünetek, ritka betegség

Az 1985-ben vulvodynia-nak elnevezett jelenség nem más, mint a szeméremtest krónikus kellemetlen érzése, amely mögött nem áll sem gomba-, sem herpeszvírus fertőzés, bőrbetegség, vagy más laboratóriumi módszerekkel kimutatható elvá...

AIDS-világkongresszus - kicsalhatja raktáraiból a HIV-vírust egy kemoter...

Kicsalhatja a szervezetben képzett raktáraiból a HIV-vírust egy rák kezelésére használt szer, ezzel közelebb kerülhet a tudomány a vírus okozta szerzett immunhiányos betegség, az AIDS teljes gyógyításához - mutatták be kutatásaik ...

Jóságos, tudós nőből lett a gonosz boszorkány

A boszorkányok valaha természetfeletti erővel rendelkező asszonyok voltak. Egy rég eltűnt, nagyhatalmú istennő utódai lehetnek ők, élet és halál felett rendelkeznek. Régen jóságos, tudós nők voltak, míg a mesékből már csak gonosz ...

Mire mennek a csirkékkel a városiak? A tyúkházuk zarándokhely lett

Édesanyám lelkendezve mesélte: csodájukra jár a falu, ahol társával a nyaraikat töltik, azt mondták a helybéliek, ilyen gyönyörű tyúkokat még nem láttak. Anyukám ugyanis városi ember, és nagyjából ez mondható el időskori párjáról,...

Kanye West betegesen féltékeny

A rapper az egész Kardashian családnak megtiltotta, hogy megemlítsék jelenlétében felesége ex-pasija nevét.Ajjaj, para van a Kardashian családban! Kanye West őrülten féltékeny felesége, Kim egykori párjára, az NFL játékos Reggie B...

Sport

Képernyőn a Chelsea, ellenfelet kapnak Szívósék - Ezt látod élőben

A szerdai élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.

Felrobbanthatja az átigazolási piacot a MU

A Manchester United már eddig is egy raklapnyi pénzt elköltött 2014-ben kerete megerősítésére, ám Ed Woodward, a csapat ügyvezető alelnöke elmondta, várhatóak még erősítések.

Mészöly: Akkor sem nyerünk, ha behugyozunk

A magyar válogatott az osztrákok után Portugália ellen is leszerepelt az U19-es Európa-bajnokságon: a luzitánok hatot lőttek nekünk, Mészöly Géza ki is borult.

A Barca végleg lemondott megbukott tehetségéről!

Írhatnánk azt is akár, hogy végleg, és végre. Ugyanis Bojan Krkic kálváriája már évek óta tart mióta kölcsönből kölcsönbe kerül úgy, hogy az FC Barcelonában...

Fotók: Ők lophatták el Talmácsi robogóját

Talmácsi Gábor robogóját saját mélygarázsából lopták el július elején. A motorversenyző most a Facebook oldalán posztolt fotókat az ismeretlen elkövetőkről.

Ismét tüntetésre készül a Fradi-tábor

Továbbra sem tudják elfogadni a Ferencváros szurkolói a klub vezetése által hozott új biztonsági szabályzatot, ezért a Rijeka elleni Európa Liga-selejtező előtt ismét tüntetni fognak.

Máris ipari mennyiségben termeli a pénzt a Real Madrid új csillaga

Vételárának vélhetően jelentős részét hamar vissza fogja hozni csak a mezeladásokból a Real Madrid új igazolása, a kolumbiai vb-gólkirály, James Rodríguez.

Bajnokok Ligája: megvan a Loki ellenfele

A fehérorsz BATE Boriszov 1-1-es döntetlent ért el az albán Skenderbeu otthonában, így idegenben lőtt góllal jutott tovább a BL selejtezőjének 3. fordulójába, melyben a Debrecen lesz az ellenfele.

Mészöly szerint játékosai nem primadonnák, de azért sokukat kiosztotta

Mészöly Géza szövetségi edző az U19-es fociválogatott portugálok elleni 6-1-es veresége után roppant feldúltan azt mondta, hogy a magyarok megengedhetetlen egyéni hibák miatt kaptak ki, és természetesen ő is vállalja a felelőssége...

Videó: elképesztő trükköt mutatott be a világ legjobb teniszezőnője!

A női tenisz világranglista-vezető Serena Williams megmutatta, hogy nem csak a pályán nagyszerű a gömbérzéke, hanem egy fagyizóban is képes nagyot villantani!

DVTK: az FTC-től érkezhet erősítés; Szivics és a bajnoki cím

Nem, nem a tizenkétszeres bosnyák válogatott Muhamed Besic érkezhet a fővárosból a DVTK-ba, hanem Orosz Márk a gyors középpályás szerződése év végéig szól a zöld-fehéreknél, de a Nemzeti Sport úgy tudja, valós esély kínálkozik rá...

A magyar védőkön röhög az internet

Gelson Martins kedd este parádés szólógólt szerzett az U19-es magyar válogatott ellen. A találatot az egyik legnagyobb fociblog is dicséri.

Bulvár

Az segíti a teherbeesést, amire nem is gondolt

A késő esti, illetve a mesterséges fény kárt tehet a női termékenységben - derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a sötétség lehet a fogantatás sikerének kulcsa.

Közel 470 ezer külföldi munkás nem akar hazamenni

Végleg letelepednek a Nagy-Britanniában az ott dolgozó lengyelek a hazatérés helyett.

Férfi izomzattal él a családanya

A harmincéves Vicky Harper lipodisztrófiában szenved, ami azt jelenti, hogy a zsírsejtek az izmok alatt raktározódnak, holott normális esetben ez fordítva van. Háromgyermekes anyukaként attól tart, hogy ha kislánya születne, örökö...

Újabb repülőgép zuhant le

A TransAsia Airways menetrend szerinti járata sikertelen kényszerleszállást hajtott végre meg Tajvanon. A gépen utazó 58 utasból 51-en meghaltak, heten megsérültek a balesetben.

Itt vannak a feketén foglalkoztató cégek

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listáját. A júniusi összesítésű listán 4659 név szerepel, gazdasági társaságok és magánszemélyek, akad köztük olyan, aki többször ...

Átverős akciók miatt magyarázkodik három szupermarketlánc

Furcsa leárazási trükköket talált három nagy áruházláncnál is egy brit fogyasztóvédő szervezet. A helyi Tesco is gyanúba keveredett.

Megcsalás után folytatni a kapcsolatot - Csernus doki elmondja, hogyan l...

Hiába ismerjük be a hibáinkat, van, amikor a beismerés sem jelenthet megbocsátást. Vajon a sebeink nyalogatása meddig Szakértő...

Minden reggel erre ébredsz? Íme a stressz egy szokatlan jele

Az orrdugulás hátterében több dolog is állhat, akár allergia, akár nátha, de azt csak kevesen tudják, hogy stressz is állhat a hát...

Hatalmas botrányt kavart, amikor szexuálisan túlfűtött képeken pózolt fi...

Stephanie Seymour 14 évesen kezdte karrierjét, a legrangosabb magazinok címlapján pózolt.

9 dolog, ami tabu a munkahelyi beszélgetésben

Sikeres szerződéskötésre, előléptetésre, magasabb fizetésre váltható aranyszabályok, amellyel továbbfejleszthetjük kommunikációs képességeinket az üzleti világban!

Élő adásban szólta el magát Demcsák Zsuzsa! A csinos tévés újabb babát v...

Demcsák Zsuzsa két gyermeke mellé szülne egy harmadikat.

blogmorzsák

Tényleg az AIDS gyógymódja lehetett a maláj gépen?

Az idei nemzetközi AIDS konferenciát beárnyékolta a maláj légitársaság MH17 számú járatának lelövése. A gépen ugyanis 6 szakember utazott, akik a konferencián szerettek volna részt venni. Köztük egy orvoskutató, Joep de Lange, a Nemzetközi AIDS Társaság korábbi elnöke.

A baloldali intolerancia bája

Logikai tévedésben a baloldal.

Kinek kötelező pénztárgépet használni?

Kiváltható-e a gépi nyugtaadás számlaadással? Most kiderül!

Orbán Viktor milyen zenét szeret?

A most megválasztott indonéz elnökkel Napalm Death-en is össze lehet futni.

Alkotmánybíróság - ennyi volt

Az AB elnöke szerint nem alkotmányos szempontok vezették a többséget.

Lehúzás a bringaszervizben

Elkészült, csak nem akkor, nem olyan alkatrésszel és nem annyiért.

Újabb bunyó az ukrán parlamentben

Utoljára kedden verekedtek a honatyák.

Nyílt adatokkal a világ körül

12 hónap alatt 24 országot járt be két fiatal, hogy megismerkedjenek a helyi „adatozós” kultúrával és nyílt adatos workshopokat tartsanak.

Csakazértis emlékmű: dicstelenül, avatatlanul

A német megszállás emlékművének elmaradt avatása alighanem annak a nagyon késői felismerése, hogy ezt, így nem kellett volna.

Lássuk be: a magyar foci halott!

Ami tegnap Orbán stadizóleumában megesett az a magyar foci és az utánpótlásképzés teljes csődje.

O.Z.O.R.A. feszt közelről

Egy birkákkal foglalkozó farmeré a legmeglepőbb magyar fesztivál.

A szívükben bomba van

Jean-Pierre Jeunet a mai napig nem tudott lejönni a mászókáról, hőseihez hasonlóan ő is felnőttbőrbe bújt gyermek maradt.

0