ByeAlex tizedik lett az Eurovíziós dalfesztiválon
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett.
A fogadóirodák által is előzetesen a legesélyesebbnek tartott 20 éves dán előadó, Emmelie de Forest 18-ikként adta elő Only Teardrops című dalát az idén a We Are One (Egyek vagyunk) szlogennel zajlott Eurovíziós Dalfesztivál 26-os döntőjében a Malmö Arenában. Az énekesnő 281 ponttal győzött.
A nyertes mögött az azeri Farid Mammadov és a Hold Me lett a második 234 ponttal, az ukrán Zlata Ohnevics és a Gravity pedig a harmadik 214 ponttal. A Magyarországot képviselő ByeAlex, aki a csütörtöki elődöntőből jutott a fináléba, 84 ponttal a nagyon előkelő 10. helyen végzett Kedvesem (Zoohacker remix) című dalával. Utoljára Rúzsa Magda jutott a tíz közé 2007-ben.
A dán apától és svéd anyától született Emmelie de Forest 14 éves kora óta koncertezik. Idén januárban nyerte meg Dánia eurovíziós válogatóversenyét, két héttel ezelőtt jelent meg első stúdióalbuma, amelynek címe szintén Only Teardrops. Koppenhágában él, amely nagyon közel van, hiszen a dán fővárost 2000 óta az Öresund-híd köti össze Malmővel. A győztes dal szerzője Lise Cabble, Julia Fabrin Jakobsen és Thomas Stengaard, közülük Cabble már harmadszor szerepel komponistaként az Eurovíziós Dalfesztivál legjobb öt helyezettje között.
A hosszú szőke hajú Emmelie de Forest érzelmes, balladisztikus dalát fehér ruhában, mezítláb adta elő, produkciója alatt a háttérben tüzes fényzuhatag volt látható, az énekesnő mellett a színpadon két dobos ütötte hangszerét. A dalfesztivál történetében harmadszor született dán győzelem: 1963-ban Grethe és Jörgen Ingmann nyert Dansevise című dalával, 2000-ben pedig az Olsen Brothers a Fly On The Wings of Love-val.
A döntő idején a zászlókat lobogató fanatikus rajongók ellepték a Malmö Arenát és a sajtóközpontot.
A Magyarországot képviselő ByeAlex a csütörtöki elődöntőből jutott a fináléba. Döntőbeli pontszáma úgy alakult ki, hogy Magyarországnak Németország a maximális 12 pontot adta, de 10 pontot adott Finnország és Svájc is.
A 28 éves ByeAlex (Márta Alex) tizenhetedikként lépett színpadra, közvetlenül a későbbi győztes után. Bár előző este, a zsűrik előtt előadott produkció során adódott néhány technikai probléma (például részlegesen elment a világítás), ezúttal minden rendben ment. A magyar nyelven énekelt Kedvesem előadásában a színpadon a vokalista Wéber Helga és a gitáros Kővágó Dániel egészítette ki a produkciót. A dal társszerzője Palásti Kovács Zoltán Zoohacker.
"Szerintem önmagáért beszél, hogy Magyarország eddigi harmadik legjobb eredményét értem el az Eurovízión, ráadásul 12 pontot kaptam a németektől. Úgy érzem, kiderült, hogy Európa nyitott egy új dologra, sokakban benne volt: egy énekes magát hozza, ne pedig másoljon" - mondta ByeAlex az MTI-nek a szereplésről.
Hozzátette: nem kell feldolgoznia, hogy a semmiből jőve néhány hónap után a 10. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon.
"Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, mert jó dalszerzőnek gondolom magam, de előadóként még van hová előrelépnem. Nagyon jó érzés volt tizenvalahányezer embernek énekelni az Arenában, most nem volt bennem idegesség, mint az elődöntőben" - hangsúlyozta ByeAlex.
A finálé előtt a nagyobb fogadóirodák többsége csak a 17. hely környékére várta Magyarországot. A Compact Disco tavaly Bakuban 24. lett Sound of Our Hearts című dalával, ByeAlex egymás után a harmadik magyar döntős.
Az éjszakai döntőt a helyszínen 13 ezer, a televízió képernyőin keresztül mintegy 100 millió néző látta. A látványos show nyitódalát, a We Write the Story-t az egykori legendás svéd zenekar, a dalfesztivált 1974-ben a Waterloo-val megnyert ABBA két férfi tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus írta a svájci dj és producer, Avicii közreműködésével, és egy kórus adta elő. A dal elhangzása közben vonult be a 26 döntős versenyző hazája zászlajával. A műsorban fellépett a tavalyi győztes, Loreen, aki új slágere, a We Got The Power előadása mellett a Euphoriából is elénekelt egy részletet. A műsorvezető Petra Mede svéd komikus, televíziós személyiség volt, a közönség soraiban helyet foglalt Jean Paul Gaultier világhírű francia divattervező is.
Az idei dalfesztivál méreteiben nem volt olyan nagyszabású, mint a tavalyi bakui verseny, de a svéd közszolgálati televízió, az SVT szervezése, a színpad, a látvány, a fény- és a hangtechnika egyaránt kiváló volt.
A szombati fináléba a keddi és a csütörtöki elődöntőből jutott be tíz-tíz ország, hatan - az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, a rendező Svédország, Spanyolország és Németország - kiemeltként kerültek a döntőbe.
A vasárnapra virradó éjjel kihirdetett végeredmény úgy alakult ki, hogy összeadták az egyes országok által adott kombinált (a nemzeti zsűrik értékelése és a tévénézők szavazatai alapján összeállt) pontszámokat. Az egyes országok által adott három legmagasabb pontszámot (8-10-12) a 39 országból bejelentkező szóvivők ismertették.
Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Dániában lesz az esemény.
Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, a legtöbb győzelem - hét - az íreké.
hírek innen, onnan
Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.
Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart
Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.
Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.
Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt
Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.
Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel
Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...
Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...
Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre
A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...
Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet
Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...
Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást
A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.
Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?
A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.
Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...
Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné
George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


