Csak úgy hullanak – többmilliós a kár
Csak Somogy megyében több millió forintos kár érte a méhészeket a repceföldi permetezések miatt. Húsz termelőnél mintát is vett az állat-egészségügyi hatóság, az eredményekre még várni kell. A mérgezések miatti bírságról és az esetleges kártalanításról a bíróság dönt.
Bognár Zoltán több mint ötven éve méhészkedik, jelenleg 300 méhcsaládja van. A mérgezés az állománya harmadát érintette. Azt mondja, a környéken ekkora pusztulás utoljára a hetvenes évek elején volt. Kára meghaladja az egymillió forintot.
A méhészek közül sokan nem is tesznek bejelentést a pusztulásról, mert attól tartanak, hogy a következő alkalommal nem engedik őket a táblák közelébe. A repce a virágméz egyik alapanyaga, igen kényes növény, betakarításáig 15-20 alkalommal kell permetezni. A gondot az okozza, hogy a gazdák nem mindig olyan szerekkel védekeznek, amely az adott időpontban vagy növényfajra engedélyezettek. „Ebben az esetben a méhészek igen nagy károkat tudnak elszenvedni, és az a gondja a méhésznek, hogy 3 kilométer sugarú körből a méhek összegyűjtik a nektárt bárhonnan. Ha a környéken sok repcetábla, gyümölcsös, vagy bármilyen más permetezett növény található, akkor a méhész csak azt veszi észre, hogy a kaptárjai előtt hullanak a méhek” – fogalmazott Nagy Csaba, a Somogy megyei Országos Magyar Méhészeti Egyesület szaktanácsadója.
A méhpusztulásokat az állat-egészségügyi hatóság is vizsgálja. Somogy megyében 20 gazda tett bejelentést. Az elhullott méhekből, illetve a környező repcetáblákból is mintát vettek a szakemberek. A mérgezések miatti bírságról és az esetleges kártalanításról a bíróság dönt
forrás:hirtv.hu
F.T.A.

- Betörték egy pénzváltó ablakát
- Új elnökök a Regionális Fejlesztési Tanácsok élén
- Eredményesek volt az APEH ellenőrzések országszerte
- Ma tartják a kötcsei találkozót
- Rohamosan nő a fényszennyezés!
- Elutasította az OVB Futó listáját
- Kisorsolta a területi választási bizottság a sorrendet
- Négy éve szivárgott ki az őszödi beszéd
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

