Darák: a fékek és ellensúlyok kérdése a vezetői stíluson is múlik
A fékek és ellensúlyok kérdése a vezetői stíluson is múlik - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán a bíróságok napja alkalmából tartott ünnepségen pénteken Budapesten, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) épületében.
hirdetés
Tománé Szabó Rita, az Országos Bírói Tanács soros elnöke a magyar igazságszolgáltatást erősítő lépések közül beszédében Szent István tevékenységét, az 1869. évi IV. törvényt és az uniós csatlakozást emelte ki, és rámutatott arra: a bírói hatalom önállósága, a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság Magyarországon is a demokrácia alapját jelenti mindmáig.
Handó Tünde, az OBH elnöke köszöntőjében elmondta: az egyszemélyi felelős vezetés nem jelenthet kizárólagosságot, éppen a nyilvánosság és a nyitottság eredményezheti a célok elérését.
mti
hírek innen, onnan
Pistorius lelkileg nincs kész a versenyzésre
Az élettársa meggyilkolásával vádolt futó idén egy versenyen sem indul. Pere június 4-én kezdődik.
Mourinho távozik a Real Madridtól
Mourinho három éve érkezett a királyi gárdához, szerződéséből pedig további három év volt hátra.
Hivatalos: Mourinho elhagyja a Real Madridot
A következő idényben már nem José Mourinho irányítja a Real Madrid szakmai munkáját: a portugál vezetőedző távozását Florentino Pérez klubelnök jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón.
Sírkő dőlt egy gyerekre Kisbéren
A kisbéri temetőben rádőlt egy sírkő hétfőn egy gyermekre, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - mondta Komárom-Esztergom megye vezető mentőtisztje.
NB III Dráva-csoport: eredmények, tabella és góllövőlista
Az NB III Dráva-csoport eredményei a 24. fordulóból, a tabella és a góllövőlista állása.
NB III Bakony-csoport: eredmények, tabella és góllövőlista
Az NB III Bakony-csoport eredményei a 24. fordulóból, a tabella és a góllövőlista állása.
NB III Alföld-csoport: eredmények, tabella és góllövőlista
Az NB III Alföld-csoport eredményei a 24. fordulóból, a tabella és a góllövőlista állása.
Miért nem lép Orbán?
Orbán Viktor 2010-ben személyesen beszélgetett el a Fidesz képviselőjelöltjeivel. Nemcsak politikai kvalitásaikat tesztelte, de erkölcsi hozzáállásukat is firtatta. Az azóta honatyává lett több politikus útját agresszió és brutali...
Problémákat is okozhat a 25 ezer új munkahely?
Egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 ezer új munkahely létrejöttét várja a kormány néhány éven belül a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központtól. A projekt környezeti hatásairól, a hulladékgazdálkodással és a közleked...
Sztrájk miatt leállhat a közúti áruszállítás Romániában
Leállhat csütörtöktől a közúti áruszállítás Romániában a kamionosok tervezett sztrájkja miatt.
A Yahoo felvásárolja a Tumblr-t
A Yahoo hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy 1,1 milliárd dollárérnyi összegért felvásárolja a Tumblr blogplatformot.
Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Musarrafot
Az egykori pakisztáni államfő ellen a többi között Benazir Bhutto volt kormányfő 2007-es meggyilkolása kapcsán folyik vizsgálat.
Sport
Épül a csapat Miskolcon
A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...
Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl
Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...
Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását
Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra
Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben
Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
Videó: a Tottenham szurkolóinak pofára esése
A Premier League utolsó fordulójában az Arsenal győzelme azt jelentette, hogy a Tottenham nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Volt egy pillanat a Tottenham mérkőzésén, amikor azt hitték a Tottenham szurkolói, hogy egyenlítettek a ...
Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra
A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...
CrossFit: Kovács Lacee lett a legfittebb európai
Kudarc, sérülés, bírói túlkapás és a korlátozott lehetőségek dacára a magyar versenyző megállíthatatlannak bizonyult.
Bulvár
5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni
Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!
Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia
Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...
Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát
A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.
Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...
Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.
Ez most vicc? Kötelező lesz szeptembertől az alfa állapot elérése az iskolákban
Változásokat vezetnek be a közoktatásban a tanév elejétől.
Hány évesnek hisszük magunkat?
"Negyven felett már minden baj elér, ötven fölött meg minden nap ajándék" - ugye Ön sem így gondolja?
Heti horoszkóp május 20-tól 26-ig - Most érkezhet a szerelem
Ha szingli vagy, talán hozzád is a héten kopogtat be a nagy Ő. Nézd meg, mit ígérnek a csillagok!
Kötelező lesz: szelektív hulladékgyűjtés
Nem is gondolnád, de az ötven felettiek élen járnak a szelektív hulladékgyűjtésben!
Szorul a hurok a az adóelkerülők nyaka körül
Bizony lassan a végükhöz közelednek azok az idők, amikor még el lehetett dugni az adómentesen szerzett jövedelmet egy svájci számlán, vagy egy ciprusi garázsba bejelentett cégen keresztül lehetett milliárdokat tisztára mosni. Egyr...
Szúnyoginvázió: íme, a leghatékonyabb tippek ellenük
Habár az általános szúnyoggyérítés - amennyiben szükségessé válik - a területileg illetékes önkormányzatok feladata, otthonunkban is meg kell küzdenünk a "betolakodó" példányokkal. Hogyan?
Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.
blogmorzsák
Mikor voltuk boldogabbak?
1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.
Nyitás a katolikus egyházban
Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.
Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása
A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.
A jövő biztonsága
Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?
Van esély a Dredd 2-re?
Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.
Nehézbombázó a cabrióban
A Candice nevű szőke macska nagyon kelleti magát egy autóban.
Magyarország pillanatai drágák
"A kormány programja mindannyiunk számára a gyarapodás lehetőségét kínálja." - mondta Orbán Viktor 1998-ban.
Kígyó, skorpió, malária, gyomorrontás - így kerülheted el
Egzotikus helyen két dologtól szokás félni: meghalunk, mert valami haramia megöl, vagy mert összeszedünk valami borzasztó betegséget.
Nehezen tudok rossz mondatot írni, mert ilyen a kezem
Esterházy Péter családról, arisztokratákról
és a francia újságírókról.
A világ legdrágább konyakja
Alig 35 millió forintért bárki rendelhet a Cognac Croizet Cuvee Leonie-jéből. Az ital 150 éves.
Több tucat tornádó csapott le az Egyesült Államokra
Romok, sérültek és egy halott maradt
a forgószelek után.
Málta rád vár!
Az undok magyar munkaügyi központostól a segítőkész máltaiig hosszú az út - avagy hogyan segít az állam a munkakeresésben itt és ott.

- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!


