Ezt olvasta már?

0

Drámai végjáték

Háromesélyes rangadó várt a Siófok KC-Galerius Fürdőre az élvonalbeli pontvadászat tizenhatodik körében, amikor is a hazai környezetben félelmetes mutatóval rendelkező ÉTV-Érdi VSE vendégeként léptek pályára lányaink.

A hatvan perc mindvégig kiegyenlített, hatalmas csatát hozott, melyből végül drámai véghajrában a házigazdák kerültek ki győztesen.

E párosítást figyelembe véve az elmúlt szezon során kimondva - kimondatlanul mindkét együttes a kiesés elkerüléséért harcolt, míg a jelenleg zajló pontvadászatban a minél fényesebb helyezésekért. A soron következő rangadót az SKC várhatta kedvezőbb helyzetből, hiszen lányaink négypontos előnnyel utazhattak Érdre, ahol a házigazdák részéről nagy volt a fogadkozás, hiszen továbbra is a legjobb négy közé vágynak, minden egyes pontra hatalmas szüksége van Szabó Edina tanítványainak. Ezzel szemben természetesen csapatunk is a két egység begyűjtését tervezte, de ahogy Imre Vilmos fogalmazott: " - Ami miatt viszont nyugodtan készülhetünk, hogyha esetlegesen nem sikerülne eredményesen az érdi vendégszereplésünk, akkor is maradnak még olyan találkozóink, melyeken a szükséges egységeket megszerezhetjük."

A tabellán látott különbségek ellenére nem jelenthette ki senki, hogy az összecsapás esélyesei lennének a mieink, akik mellett a statisztika sem szólt, hiszen klubunk fennállása során eddig soha nem született siófoki győzelem Érden! Nem is úgy indult a mérkőzés, mintha ez a széria megszakadna: kétségtelenül a hazaiak kezdtek jobban, a nyolcadik percig fej-fej mellett haladtak a felek, ám ekkor nyolc minutumig tartó balatoni gólcsend következett, Szabó Edina tanítványai minden hibát kegyetlenül büntettek, a 15. percben 9-4 állt az eredményjelzőn. A folytatásban lányaink felszívták magukat, s csapatunk hatalmas elánnal, illetve lendülettel megkezdte a felzárkózást, a 27. percben pedig már 11-11-s állást regisztrálhattunk. A szünetig visszalévő időben jobbára a mezőnyben harcoltak a felek, mindkét oldalon egy-egy találat esett, így tehát döntetlennel (12 - 12) fordulhattak a résztvevők.

A második félidőt is az érdiek kezdték jobban, Kovács Annáék egészen a 38. minutumig egy-kétgólos előnyben voltak, majd nem sokkal később a "cápalányok" egyenlítettek, sőt, mi több, Szalai Babették a vezetést is átvették, az 50. percben pedig már hárommal "ment" (19 - 22) az SKC. Ekkor úgy érződött, hogy meglehet a hőnáhított két pont, hiszen minden kezdett ennek megfelelően alakulni. Ezzel szemben ebből mégsem lett semmi, hiszen az utolsó tíz percben a Pest megyeiek 6-1-s szériát produkáltak, végeredményben pedig 25-23 arányban bizonyultak jobbnak ezen az estén, pedig akár pontosztozkodás is lehetett volna, hiszen huszonöt másodperccel a vége előtt támadhatott együttesünk, ám egy hihetetlen labdavesztést Kovács Anna köszönt szépen, és meg sem állt Herr Orsolya kapujáig, melynek bal oldalába bevágta a mérkőzés utolsó találatát.

Összességében nézve egy remek iramú, igazi rangadón maradt alul a Siófok KC-Galerius Fürdő, de gyorsan tegyük hozzá, a vereség miatt csapatunk csak saját magát okolhatja, hiszen az egyéb elkövetett mezőnybeli hibák mellett ezúttal nem fért bele a három kihagyott hétméteres. Ha csak az egyik bemegy... Ha esetleg még egy... De kár ezen morfondírozni. A lényeg, hogy a két pont Érden maradt, ez pedig azt jelenti, hogy csapatunk továbbra sem tud nyerni a Batthyány Tornacsarnokban, ahonnan ezidáig csak vesztesen távozott - január 28-án is, pedig megnyertnek tűnt mérkőzés volt...


A MÉRKŐZÉS RÉSZLETES TUDÓSÍTÁSA AZ ALÁBBI LINK-EN KERESZTÜL ÉRHETŐ EL!


NBI, Alapszakasz, 16. forduló
ÉTV-Érdi VSE - Siófok KC-Galerius Fürdő
25 - 23
( 12 - 12 )

Helyszín: Érd, Batthyány Tornacsarnok, 350 néző
Játékvezetők: Szegedi Zsolt, Unyatinszki Tamás
Versenybíró: Kanyok József

ÉRD kerete: (02) Török Petra - (04) Tamás Krisztina - (06) Kovács Anna - (09) Sara Vukcevic - (10) Balog Beáta - (11) Szekeres Klára - (13) Janurik Kinga - (14) Kisfaludy Anett - (15) László Barbara - (19) Vincze Melinda - (20) Wolf Alexandra - (21) Pádár Margit - (22) Kovács Gréta - (30) Bognár Barbara - (80) Tóth Tímea - (90) Oguntoye Viktória

Kezdőcsapat: Oguntoye - Török P. 1, Bognár B. 5, Vukcevic 2, Szekeres, Tóth T. 3, Vincze M. 2
Csere: Janurik (kapus), Wolf 6 (4), Kovács A. 5, Kisfaludy 1, Pádár M., Tamás K.
Vezetőedző: Szabó Edina

SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (09) Ábrahám Szilvia (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (31) Bloj Teodora - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza

Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 6, Kiss O., De Souza, Bogdanovic 1 (1), Mörtel 8 (1), Szepesi 2
Csere: Lajtos (kapus), Ábrahám 3, Szalai B. 2, Németh Cs. 1, Bloj
Szakmai igazgató: Imre Vilmos


Hétméteresek: 4/4 (0/0) illetve 5/2 (1/1)
Kiállítások: 16 perc (6 perc) /Vukcevic - 21.p., 38.p., 53.p. ; Szekeres - 13.p., 46.p., 59.p. ; Török P. - 28.p. ; Tamás K. - 46.p./ illetve 6 perc (2 perc) /Bogdanovic - 54.p., 58.p. ; Ábrahám - 27.p./
Sárga lap: Szekeres (9.p.), Tóth T. (19.p.), Vincze M. (22.p.) illetve De Souza (4.p.), Bogdanovic (10.p.), Németh Cs. (20.p.), Imre Vilmos (59.p.)
Piros lap:
- Sara Vukcevic (ÉTV-Érdi VSE - 53. percben - harmadik kétperces kiállítást követően)
- Szekeres Klára (ÉTV-Érdi VSE - 59. percben - harmadik kétperces kiállítást követően)

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
08. perc: 04 - 04
15. perc: 09 - 04
19. perc: 09 - 08
25. perc: 11 - 10
28. perc: 12 - 12

34. perc: 15 - 13
44. perc: 18 - 18
50. perc: 19 - 22
54. perc: 22 - 22
59. perc: 24 - 23

 

forrás: siofokkc.hu

F.T.A.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ismét medvét láttak Jósvafőnél, anyamedve és bocsa kóricált az Aggteleki Nemzeti Park területén

Szerencsére a medveszpottoló hely távol esik a túraútvonalaktól, látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen található.

A kivándorolt magyarok hazacsábítására van egy minden kampánynál vonzóbb megoldás

Külföldön jól lehet keresni, nyugodtabb az élet, jobban megbecsülik a kemény munkát, mégis vannak, akik hazajönnének. Miért jó ez...

Nem örülhettek a befektetők a budapesti tőzsdén: ez az egy részvény mentette meg a napot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

Barnamedvéket láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban

A park egyik munkatársa látott egy anyamedvét és egy bocsot Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében.

Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban

Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.

Így védekezik a Hírkereső tulajdonosa, miután támadások érték a vallomása után

Holló Gábor, a Hírkereső tulajdonosa ismét megszólalt, miután országos botrányt váltott ki a HVG-nek adott interjújával. A milliárdos...

Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott

Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti...

Először készítettek felvételt fehér cápáról a Földközi-tengeren

Különösen ritka és tudományosan értékes dokumentáció.

80 éves a Vespa: egy héten át ünneplik a születésnapost

Az „Örök Város” egy időtlen ikon ünnepségeinek ad otthont júniusban. „Vespa Roma 2026 – Egy ikon 80 éve” – ezzel a címmel...

Alig indult el, máris váratlan problémába ütközött az orosz ellen-Starlink: köddé vált az egyik műhold

Elveszítette egyik műholdját Oroszország saját műholdas internetprojektje, a Starlink riválisának szánt Rasszvet hálózat –írja a The...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0