Enyhül az aggodalom a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatban Kínában
Enyhül a feszültség a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatosan Kínában: több helyen megszüntették a vészhelyzeti készültséget, s a baromfipiac is élénkülést mutat.
Két hónappal az első H7N9-es madárinfluenza-megbetegedés bejelentése után a kelet-kínai Sanghajban, a szomszédos Hangcsouban és Csöcsiang tartomány többi városában is feloldották az április elején biztonsági okokból bevezetett, legmagasabb szintű vészhelyzeti készültséget. A korábban embereken nem kimutatott betegséget a 24 milliós Sanghaj városában jelentették először, a metropoliszban összesen 34 ember fertőződött meg, közülük 13-an haltak bele a kórba.
A nemzeti egészségügyi és családtervezési bizottság statisztikái szerint országszerte a hét elejéig összesen 130 megbetegedést jelentettek, ezek közül 35 bizonyult halálosnak, 57 esetben meggyógyultak a betegek. Az új megbetegedések száma az elmúlt hetekben érezhetően lassabban emelkedik, az egészségügyi hatóságok ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az ellenőrzésekre.
A Tijicajhszin sanghaji gazdasági napilap a baromfipiac élénküléséről számol be, mondván: a szárnyashús ára az elmúlt hetek visszaesése után ismét növekedést mutat, s várhatóan június elejére eléri a H7N9 bejelentése előtti szintet. A mezőgazdasági árakat figyelő országos rendszer adatait idéző Hszinhua szintén ezt a trendet húzza alá, rámutatva: a baromfihús- és tojásárak május eleje óta jelentős növekedést mutatnak, több helyen akár a 15-20 százalékot is eléri a hetenkénti drágulás mértéke. Az iparág talpra állását mutatja a naposcsibék árának emelkedése is, ezekért tízszer annyit kell most fizetniük a gazdáknak, mint április elején.
A feszültség enyhülése ellenére is zárva maradnak az élőbaromfi-piacok a kelet-kínai tartományokban. Ezeket a H7N9 terjedésének megakadályozása céljából záratták be. Mivel a szárnyasok a madárinfluenza különféle törzseinek hordozójaként továbbra is jelentős veszélyforrást jelentenek, több helyen, így például Sanghaj városában ezen piacok végleges bezárását tervezik.
hírek innen, onnan
Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.
Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart
Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.
Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.
Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt
Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.
Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel
Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...
Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...
Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre
A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...
Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet
Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...
Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást
A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.
Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?
A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.
Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...
Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné
George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


