Ezt olvasta már?

Mintegy ezer csomag adózatlan cigarettát foglalt le a NAV

Mintegy ezer csomag adózatlan cigarettát rejtegetett egy szociális otthonban és lakóhelyén két dolgozó, az illegális dohánytermékeket lefoglalták - közölte a Nemze...

0

Érkezik Yorgos Lanthimos, A homár rendezőjének új, kora 18. századi filmje: Puskák, kacsák, kosztümök és őrület

Yorgos Lanthimos görög sztárrendező mögött 2 elég termékeny év áll filmgyártás tekintetében, hiszen egy még egy éve sem mutatták be az Egy szent szarvas meggyilkolását, idén novemberben már érkezik a következő filmje The Favourite címmel, amely a 18. század elején fog játszódni.


hirdetés

Yorgos Lanthimos, görög rendező nem éppen leányálomba illő filmjeiről híres. Munkái – főleg A homár (The Lobster), illetve legutóbbi filmje az Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer) – sokak elméjét forgatta fel vagy rogyasztotta le a cselekmény konstans feszültségével, a nyomasztó de közben végletekig érdekes és izgalmas karakterekkel és történettel, valamint sokszor sokkoló befejezéseivel.

A döbbenetes jelenetek egymést követik a filmekben, mint amikor egy szívműtétet láthatunk premier plánban az Egy szent szarvas elején, vagy amikor Nicole Kidman elegánsan kielégíti kézzel férje munkatársát egy híd alatt a kocsiban, vagy amikor az egy szent szarvasban megvakítják Rachel Weisz karakterét, és még sorolhatnánk a feszélyező és deprimáló képsorokat. Filmjeit a művészalkotások szcénájában járatlan egyének sokszor az ilyen jelenetek miatt kritizálják.

Azonban a még 2018-ban érkező új filmje nem éppen az eddig megszokott koncepció tendenciát mutatja, amely igen jellemző volt a legutóbbi két filmjére. A “The Favourite” névre keresztelt alkotás – magyarul talán: A kedvenc címet kapná – egy életrajzi és törtélmi film keretein belül fogja bemutatni a kora 18. századi brit politikai csatározásokat Franciországgal a törékeny és szeszélyes Anna brit királynő uralkodásának idején, akit 1702-ben kornozátak meg és 1714-es haláláig uralkodott.

A film előzetese:

A történetben a 18. század elején járunk, ahol Anglia háborúban áll Franciaországgal (ők a mai napig utálják egymást..). Anna brit királynő (Olivia Colman) elfoglalja a trónt (1702), de törékeny és szeszélyes személyisége révén közeli barátja, Lady Sarah (Rachel Weisz) irányítja az országot helyette, miközben még a királynő egészségi állapotáért és higgadságáért is felelős. Eközben érkezik egy új szolgáló, Abigail (Emma Stone), akinek bája és kelleme elnyeri és megkedvelteti az új szolgálót lady Sarah-val. A királynő helyett kormányzó Lady Sarah szárnyai alá veszi Abigail-t, aki esélyt lát arra, hogy végre visszatérhessen arisztokrata gyökereihez.

Rachel Weisz, mint Lady Sarah

Amint a franciákkal való háborúzás politikája egyre időigényesebb elfoglaltság lesz Lady Sarah számára, Abigail a lojális kormányzó Anna királnyő melletti társ szerepét kezdi betölteni. A királynővel virágzó barátságuk lehetőséget nyújt számára, hogy beteljesítse ambícióit és nem hagyja, hogy akár nő, akár férfi, akár politika vagy éppen egy nyúl az útjába álljon.

Emma Stone, mint Abigail

A filmet 2018 novemberében fogják bemutatni, legalábbis Amerikában. Az angol és ír mozikban januárban debütál majd a görög rendező új filmje. Lanthimos termékenynek bizonyult az elmúlt két évben hiszen előző filmjét az Egy szent szarvas meggyilkolását 2017 októberében mutatták be először Amerikában, amelyet csak a cannes-i nemzetközi filmfesztivál május 22-i bemutatás előzött meg. A magyar mozikban decemberben mutattál be az Egy szent szarvas meggyilkolását, így nagyjából egy év alatt leforgatott még egy filmet a görög rendező. A magyar mozikban nagyjából január-február eleje környékén érkezik a The Favourite.

 

lockkerdee







0

hírek innen, onnan

A Fed folytatja a monetáris szigorítást

A Fed monetáris döntéshozó testületének tagjai egyhangúlag döntöttek a kamatemelés mellett, és egyetértettek a monetáris szigorítás...

Németország kiadta Bulgáriának a bolgár újságíró-gyilkosság gyanúsítottját

A német rendőrség szerint a gyanúsított részleges beismerő vallomást tett. A szándékosság tényét viszont tagadja.

Kiderült, itt a legmagasabb az emlősfajok kihalásának aránya

A bolygó 26 ezer állat- és növényfaját fenyegeti a kihalás.

Brexit: csak May testbeszédében bízik az EP-elnök, a szavaiban nem talált újdonságot

A brit miniszterelnök mondandójában nem volt újdonság, mégis optimista az Európai Parlament elnöke.

Anyaszült meztelenül mutatta meg télikabátját a világhírű színésznő

A hűvös időben is mindent ledobott magáról, ahogy szoktuk mondani: se bugyi, se más! Most csak kabát....

Oroszországot sejti a kercsi tömegmészárlás mögött Ukrajna, Oroszország pedig Ukrajnát

Petro Porosenko ukrán elnök annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a hatóságok alaposan vizsgálják ki az Oroszország által megszállt...

Kiadták Bulgáriának a meggyilkolt bolgár újságírónő gyilkosát

A férfi Románián keresztül szökött Németországba, ahol európai elfogatóparancs alapján fogták el.

"Magam sem értem" - Nem aggódja túl a dolgot az 1,4 milliárdos csalás gyanújába keveredett fideszes képviselő

Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését szerda dél körül kezdeményezte a legfőbb ügyész. A kormánypárti képviselő - aki...

Brexit: csak May testbeszédében bízik az EP-elnök, a szavaiban nem talált újdonságot

A brit miniszterelnök mondandójában nem volt újdonság, mégis optimista az Európai Parlament elnöke.

A kép, amit Kollányi Zsuzsi sokáig rejtegetett - meztelenül fotózta le terhespocakját

A Tv2 Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy terhes, azóta pedig már boldog kismama. Eddig sehol nem publikált fotóval...

0

Sport

Különleges 50 forintos érkezik

Összesen kétmillió példány készül belőle.

Részletek a kegyetlen támadásról: szöges bottal verték a magyar szurkolókat Athénban

Athén Nem kímélték a magyar fociszurkolókat: aljas módon, szöges botokkal támadtak rájuk a görög huligánok.

A világbajnok hátrányból fordítva verte Németországot, a brazilok legyőzték Argentínát

A német válogatott sorozatban a negyedik tétmérkőzésén nem tudott nyerni.

A Real Madrid korábbi edzője tudja, ki pótolhatná Cristiano Ronaldót

Fabio Capello egy argentin leigazolását sürgeti a királyi gárda vezetőségénél.

Jegelte az Atlético világsztár kapusát, távozik a szövetségi kapitány

A szlovén válogatott még nem nyert mérkőzést a Nemzetek Ligájában.

Párizsban is kikapott, nehéz helyzetben Löw és a német válogatott

Kroos góljával még vezetett a négy évvel ezelőtti világbajnok, de Griezmann duplájával fordított a címvédő.

Neymar megbánta, hogy a PSG-be igazolt, vissza akar térni a Barcába

Hiányoznak neki a régi csapattársak és az sem tetszik neki, hogy Kylian Mbappé ellopja előle a show-t.

Lothar Matthäus: a legenda, aki pályamunkás sem lehet Münchenben

Magyar szövetségi kapitányként kinevették, pedig a brazilokat is Budapestre hozta. Egy meg nem értett zseni élete.

Itt az aranygeneráció? Ők a magyar futball legnagyobb reménységei

Telki Van mibe kapaszkodniuk a magyar focidrukkereknek!

Griezmann két gólt szerzett a németek ellen, ő lehet Löw veszte

Négy tétmeccs óta nyeretlen a német válogatott, a három Nemzetek Ligája-meccsen egy pontot szerzett. Meddig tart a türelem?

Brazília a hajrában győzte le Argentínát

A győztes gólt Miranda fejelte a rendes játékidő letelte után.

Bulvár

Fotókon Pataky Attila otthona - Elámulsz, hol él az EDDA frontembere

Less be te is Pataky Attila budajenői otthonába!

Ha romlik a szeme, ezt olvassa el.

A szem, a látás gyengülése az öregedéssel járó tényező, amely előbb-utóbb mindenkit érint, kisebb-nagyobb mértékben. Lássuk, mit tehetünk látásunk élességének megőrzése érdekében!

Most tényleg megrepedt az üvegpadló a szakadék felett

Eddig csak ijesztgették vele a látogatókat.

Gyerekházasságok Magyarországon - minden napra jut egy

Ha azt mondom, gyerekházasság, azt mondod, ilyen náluk nincs.

Ismeretlen helyre hurcolta Havas Henriket egy magyar maffiózó

Épp csak csuklyát nem húztak a Tanárúr fejére, mikor találkozni óhajtott vele a szervezett bűnözés korábbi császára.

Havi 28 ezerből él a népszerű akciósztár - Tömegközlekedéssel jár a forgatásokra

Milliárdos vagyona van, Chow Yun-Fat mégis egyszerű életet él.

Kiszivárgott, mi lesz a 9 ezer kirúgott dolgozóval

Többpontos intézkedéscsomagot tartalmaz az a kormányzati előterjesztés, amely 9 ezer, államigazgatásból elküldött dolgozó újbóli elhelyezkedését segíti.

Élve kezdték feldarabolni az eltűnt szaúdi újságírót

Megkínozták és kegyetlenül meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, miután október 2-án belépett Isztambulban a szaúdi főkonzulátus ajtaján - írta szerdán a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap egy, a külképviseleten készült hangfelvételre hivatkozva.

Ezek már a tüdőrák tünetei

A tüdőrák gyakori tünetei

Ez nem Törökország, hanem egy nógrádi falu széle: a magyar Kappadókia festői látvány

A Kazár melletti riolittufás képződményt furcsa kinézete miatt a magyar Kappadókiának is nevezik.

blogmorzsák

9 időtálló alapdarab, aminek ott kell lennie a szekrényedben

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek.

Lánczi András is tagja lesz az MTA intézeteit átvilágító bizottságnak

Lánczi András 1986-ban még a marxizmus felsőbbrendűségét hirdette a Világosság című kommunista lapban.

Eleged van abból, hogy már kocogás közben sem vagy biztonságban?

Tanácsok egy profi önvédelmi oktatótól.

Statisztika: A magyarok nagy többsége nem hisz Orbánéknak

2014 óta 100%-kal több magyar gondolja úgy, hogy hasznos az EU-s tagság az országnak.

Mit dugjunk először és hova?

Számít, hogy hova csatlakoztatjuk először a töltőt, nevezetesen az eszközbe vagy a hálózati áramforrásra?

Birkának születtek, birkaként akarnak meghalni

"Én már nem tudok feloldódni a hősi múltban, nem tudok jóllakni a tudattal, hogy a kanni­bálok nem erőszakolják meg a focistáinkat."

Kútmizériával fedik el az einstandot?

Mi a fene a vízhozam? Ki fogja azt meg­mon­dani, hogy mennyi a vízhozama a kutamnak?

Közlekedési paradoxonok Újbudán

A leghülyébb forgalmi megoldási kísérletek.

Így lehet főzni az Antarktiszon

Őrületesen látványos képeken mutatta meg egy kutató, mivel kell szembenézni mínusz 70 fokban a mindennapokban.

Ízekben gazdag, pikáns melegítő: thai rákleves

Ha valaki nem szereti a rákot, készítheti csirkemellel, azzal is ízgazdag lesz az ételünk.

A eredeti spaghetti alla carbonara

Sokan azon csúsznak el, hogy nem elég gyorsan forgatják össze a meleg tésztát a tojással.

A balatoni őrült kávésok

Eleve, ki nyit október végén bármit a Balaton környékén?

0