Ezt olvasta már?

0

Erzsébet-tábor: több száz fogyatékkal élő nyaralhat idén

Csaknem 400 fogyatékossággal élő ember számára biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget az idén először meghirdetett speciális Erzsébet-táborok – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára.

A fogyatékossággal élők, illetve hozzátartozóik 4 speciális táborba jelentkezhetnek. Azok a családok, amelyekben az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér összegét, vagyis a bruttó 98 ezer forintot, fejenként 2 ezer forintért mehetnek táborozni, ez a kedvezmény a kísérőkre is vonatkozik – hangsúlyozta az államtitkár. A többi jelentkezőnek 10 ezer forintot kell fizetnie az egyhetes táborozásért, a teljes ellátásért és a speciális programokért.

Soltész Miklós hozzátette: a cafeteria rendszerének átalakítása nyomán olyan programokat tudtak kiírni, amely nem csak az időseket és a családosokat, hanem a fogyatékkal élőket is segíti. Az a haszon, amit eddig kivittek az országból, most ezen társadalmi csoportok életét segíti üdüléseken és különböző táborokon keresztül – fogalmazott az államtitkár.

Akadálymentes lesz a volt pártállami üdülő

A program részeként átalakították és akadálymentessé tették a balatonőszödi volt pártállami üdülőt, amelyet eddig csak kiváltságosok használhattak – tette hozzá Soltész Miklós.

Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője európai sikertörténetnek nevezte a programot, hiszen – mint elmondta – világszerte ritkaságnak számít az olyan magas támogatási arányú szociális program, amely ilyen sok emberhez elér. Az Erzsébet-programban idén eddig 135 ezer ember nyert lehetőséget nyaralásra, táborozásra, üdülésre, köztük 73 ezer gyermek. A program idén több mint 5 ezer fogyatékkal élő ember számára kínál speciális üdülési lehetőséget.

Speciális Erzsébet-tábor az első alkalommal

Most első alkalommal hirdetnek speciális táborokat is, két kategóriában. Az általános táborokba egyénileg is lehet jelentkezni, külön a gyermekeknek és a felnőtteknek, amelyeket komplex fejlesztési programelemekkel szerveztek meg.

A másik kategóriába a tematikus táborok tartoznak. A tánc- és drámatábor, illetve az alkotótábor 10 éven felülieknek, így felnőttek számára is nyitva áll. A táborokat a Magyar Speciális Művészeti Műhely tartja, amely csaknem 20 éve foglakozik ezzel. A programok között batikolás, festészet, kosárfonás és fotózás is szerepel.

Az érdeklődők május 20-áig jelentkezhetnek a program hivatalos oldalán keresztül. Idén eddig 135 ezer ember nyert üdülési lehetőséget, de még számos pályázat nyitva van, köztük őszi kirándulásoké, így ez a szám még jelentősen nőhet.

A programokra idén 3 milliárd forint áll rendelkezésre, amely kizárólag az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételből származik – hangsúlyozta Nagy Anna.

Joguk van az üdüléshez

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökségi tagja elmondta: a vonatkozó ENSZ egyezmény, illetve a magyar jogszabály is előírja, hogy a fogyatékkal élőknek joguk van az üdüléshez, pihenéshez és a szabadidőhöz úgy, hogy azt akadálymentes környezetben tölthessék el.

Orsós Zsolt vak sportoló, egykori paralimpikon, a szolidaritás nagykövete emlékeztetett rá, hogy 2010-ben indult egy program, amelynek során gimnáziumokban tartottak előadásokat arról, miként tudnak együtt élni és dolgozni a fogyatékkal élők, illetve az egészséges emberek. Idén először számos Erzsébet-táborba is eljut a program – tette hozzá.

MNO







0
0
0

hírek innen, onnan

Új modellneveket védetett le a Ferrari

Persze semmi sem garantálja, hogy tényleg megszületnek a modellek, amiknek a nevét most levédették az olasz szabadalmi irodánál, ugyanakkor...

Oktatási miniszter: digitális tananyagokkal és kiadványokkal bővülhet a tankönyvkínálat

A teljesen szabad tankönyvválasztásig még hosszú az út.

Kijött Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata

A volt miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott tavalyhoz képest, a feleségével közös bankszámlán félretett pénzösszeg viszont...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő politikai reklámok betiltásáról tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés keddi ülésén két jelentős témát tárgyalnak: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a gyűlöletkeltésre...

Ezért vannak zöld műanyag lapok a szalagkorláton: nem dísznek rakták oda

A sztrádák belső szalagkorlátjain sorakozó zöld műanyag lapok nem véletlenül kerülnek felszerelésre, passzív módon, de fontos...

Így veszik el a robotok a közlekedési rendőrök és mások munkáját Kínában

Világszerte fejlesztenek humanoid robotokat alapkutatás-szerűen, csak úgy, de a Chery olyan eszközként próbálja megtervezni és legyártani...

Valami eltűnt Magyar Péter vagyonnyilatkozatából, ami a januáriban még benne volt

Az Országgyűlés honlapján olvashatók a képviselők és Magyar Péter miniszterelnök vagyonnyilatkozata.

Antiszociálisnak bélyegeznek meg miatta, pedig a magas intelligencia jele lehet ez a szokás

Minden bulin van egy olyan ember, aki feltűnően korán távozik, de a társasági körünkben is biztosan akad olyan, aki folyton csak...

Szívbemarkoló vallomás Molnár György Elefánt állapotáról: elárulta, mennyi ideje lehet hátra

Hónapokon át egy emberként aggódtak a rajongók az Omega gitárosáért, és a zenész gyógyulásába vetett hitük végül meghozta a várva...

Tűz ütött ki a stúdióban, mégsem állították le a közvetítést

Az ingével takarta el az orrát a füst miatt, de fontosnak tartotta, hogy értesítsen a fenyegetettségről.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0