Eseménydús vénasszonyok nyara a Kiliti iskolában

Két nagyszabású esemény is tartottak az elmúlt hetekben a SIOK Széchenyi István Általános Iskola Kiliti telephelyének rendezésében.

Szeptember 24-én a már hagyománnyá vált Szüreti Felvonulásra került sor az iskola alapítványának szervezésében. A rendezvény lebonyolításában részt vett a Kilitiért Egyesület, az iskola dolgozói, a szülők, tanulók, és számos Kiliti lakos is támogatta a programot.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

 

Egy hintóval, melyen a bíró, bíróné és a kisbíró foglalt helyet, és öt lovas kocsival, melyeken a népviseletbe öltözött kínáló asszonyok ültek, indult a zenével kísért menet. Minden megállónál  borral és pogácsával kínálták a vendégeket, a táncosok énekkel csalogatták a nézőket. A  rendezvényen részt vett Dr. Balázs Árpád polgármester, és a városrész képviselője is.

A műsor színvonalát  a Kiliti iskola néptánc szakkörösei, a Vadhajtás és a Szőlővirág tánccsoport néptánc előadása, a Kiliti óvodások , ill. a Máltai Szeretetszolgálat fogyatékkal élők csoportjának zenés népi játékai is emelték. A programot csikósbemutató is színesítette.

Az esti jótékonysági bált, melynek bevételét az iskola alapítványa kapta, több mint 300 vendég támogatta jelenlétével. A terem díszítése a gyerekek és szülők munkáját dicséri. A mulatságot a diákok és pedagógusok vidám előadása színesítette.

Október 7-én egy országos pályázat keretében egészségnapot tartottak az iskolában.

Délelőtt gyerekprogramok szolgálták a tanulók egészségtudatos nevelését: fogápolási és egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteket sajátítottak el a gyerekek védőnők segítségével, bio-ételeket kóstoltak, cipót és kalácsot sütöttek, tűzoltósági előadáson vettek részt, különböző, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos rejtvényeket fejtettek meg.  A tornacsarnokban pedig a mozgás fontosságát bizonyítandó, sorversenyekkel, ügyességi feladatokkal tették próbára magukat. Mindezért  vitamintablettát, matricát is kaptak ajándékba.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

 

Délután a felnőtteknek szervezett az iskola a szülők, és az iskola alapítványa segítségével ingyenes egészségügyi szűréseket, hát-és talpmasszázst, természetgyógyászati tanácsadást. Vércukor, vérnyomás és testtömegindex-mérést végeztek a védőnők, a vendégek kipróbálhattak biorezonanciás mágneses ágyat, gerincjavító gépet. Megismerkedhettek az aurafotó mibenlétével, a reflexológiával. Egészségvédő termékek és gyógycipők bemutatója, mézkóstolás is színesítette a programot.

SNL/F.T.A.









0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0