Évente több ezerrel csökkenhet a bírósági ügyek száma a mediáció segítségével
Évente néhány ezerrel csökkenhet a bírósági ügyek száma a pereket megelőző, azokat kiváltó alternatív konfliktuskezelő eljárások segítségével, amelyek főként családjogi, munkajogi és gazdasági vitákban juthatnak a jelenleginél lényegesen nagyobb szerephez.
hirdetés
Mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mediációs munkacsoportjának vezetője az MTI-nek. A mediáció továbbfejlesztésével foglalkozó szakmai rendezvényt tartanak szerdán a hivatalban bírósági vezetők részvételével.
A mediáció előnye nemcsak az, hogy lényegesen gyorsabb és olcsóbb, mint a peres eljárás, de sok esetben sokkal hatékonyabb is, hiszen számos bíróság elé kerülő konfliktusban valójában jogilag nehezen kezelhető feszültségek, sérelmek orvoslására van szükség, és erre az alternatív vitarendezés a legalkalmasabb - mondta Gyengéné Nagy Márta, a Szegedi Városi Bíróság polgári ügyszakos bírája, aki az OBH-ban irányítja az ezzel kapcsolatos munkálatokat.
A szakember elmondta, hogy az angolszász jogrendszerekben már a XX. század első felében kibontakozott az alternatív konfliktusrendezés, előbb a munkaadók és munkavállalók közötti viták kezelésére, később pedig a családjogi, illetve a gazdasági konfliktusok peren kívüli megoldására. A kontinensen az utóbbi 30-40 évben terjedt el ez a módszer, és ma már számos ügyfajtában kötelező a perindítás előtti mediáció, amely 70 százalékban megegyezéshez is vezet a szemben álló felek között.
A magyar jogrendben 2002 óta van lehetőség mediációra. Eddig elsősorban a bíróságon kívüli szakemberek, erre specializálódott civil szervezetek foglalkoztak ezzel. Az elmúlt évtizedben több bíztató kísérlet is zajlott, de érdemi áttörést nem sikerült elérni, a mediáció nem terjedt el, nem vált népszerűvé sem az ügyfelek, sem a jogászok körében - mondta Gyengéné.
Ennek oka lehet, hogy Magyarországon még szinte ismeretlen az a vitakultúra, amely a konfliktus kölcsönös engedmények útján való kezelését helyezi előtérbe a másik fél anyagi, erkölcsi megsemmisítése helyett. De a szabályozás sem mindig kedvezett az alternatív konfliktuskezelésnek, példa erre, hogy azok, akik költségkedvezményt kaptak a perekben, esetleg fizetni kényszerültek a mediációs eljárásban. Ezen túlmenően a jogász szakma sem készült még fel erre az új vitarendezési módra, idegenkedett a mediációtól. Kérdéses volt például, hogy az ügyvédek mennyire találják meg a helyüket és az anyagi számításaikat ebben az eljárástípusban, pedig az ügyfelek érdekeit, jogait oltalmazó ügyvédekre a mediációs eljárásokban is szükség van - fejtette ki a szakember.
Az OBH munkacsoportjának vezetője elmondta: jelenleg folynak az előkészületei egy olyan jogszabály-módosításnak, amely nyomán már a bíróság ösztönzi a peres feleket az eljárás megindításakor a közvetítői szolgálat igénybevételére, főként polgári peres ügyekben. Az első tárgyalásra szóló idézéssel együtt rövid határidővel egy mediációs előkészítő ülésre is invitálják a feleket, ami önkéntes, de igyekeznek az eljárás előnyeiről meggyőzni az ügyfeleket.
A tervek szerint a mediáció legfeljebb 3-4 hónapig tarthat, ez idő alatt a per szünetel, de ha a mediáció ennyi idő alatt nem vezet eredményre, folytatódik a bírósági eljárás. Amennyiben viszont sikeres a mediáció, az azt lezáró megállapodás jogilag releváns pontjait a bíróság is jóváhagyja egyezség formájában, amelynek ugyanaz a hatálya, mint egy ítéletnek. Ezen túlmenően azonban a megegyezés kiterjedhet más, jogilag nem igazán kezelhető, de a felek számára fontos körülményekre is. Az új szabályozásban a megegyezés komolyságát erősítené, hogy aki az egyezség megkötése után mégis pereskedni kezd ugyanabban a tárgykörben, az mindenképpen maga viseli a perköltséget, és annak is lesz következménye, ha valamelyik fél megsérti az egyezséget - mondta a szakember.
Ebben a bíróságon zajló mediációban az erre már eddig kiképzett szakembereken túl a szükséges tanfolyamokat elvégző nyugdíjas bírák vehetnek majd részt - tette hozzá.
Gyengéné Nagy Márta kifejtette: a mediáció előnye, hogy ha sikerül egy kölcsönös kompromisszumokon alapuló egyezséget létrehozni, akkor annak a végrehajtása sem ütközik olyan ellenállásba, mint esetenként egy bírósági ítéleté, a teljesítés gyakorlatilag önkéntes. Ezen túlmenően a felek a mediáció után normális kapcsolatban maradhatnak, a konszenzusos megegyezés nem szül újabb és újabb pereskedést. A normális kapcsolat megőrzésére bizonyos ügyfajtáknál a mediáció azért nyújt nagyobb esélyt, mert miközben egy bírósági ítélet sokszor csak a vita egy bizonyos, jogilag megragadható részét zárja le, a mediáció során született megállapodás az életviszonyok sokkal szélesebb körét, nem egyszer a konfliktus valódi okát képes kezelni.
A mediáció előnye nem utolsó sorban az is, hogy a bíróságok válláról nagy terhet vehet le. Nyugat-európai tapasztalatok alapján, Magyarországon évente akár több ezer, valójában nem a bíróságokra tartozó konfliktus kezelése kerülhet át alternatív vitarendezési eljárásokba, és így a bíróságok is jobban tudják erőiket a jogilag kezelhető és kezelendő konfliktusok rendezésére koncentrálni - fejtette ki Gyengéné Nagy Márta.
mti
hírek innen, onnan
Harapós város - menekülnek a postások
Továbbra is Los Angeles a legharapósabb város az Egyesült Államokban - a postások és kutyák viszonylatában. A kaliforniai nagyvárosban a tavaly szeptemberben véget ért pénzügyi évben 69-szer támadtak ebek postásokra.
Tornádó pusztított Oklahomában több tucatnyian meghaltak
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra. A halottak közül 20 gyerek van. A KFOR televízió hely...
Argentína: a besárgult Lanús nem tudott előzni
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Tigre vendégeként gól nélküli döntetlent ért el a Lanús utóbbi játékosai nehezen dolgozták fel a pontvesztést, hatan sárgultak be , így a tabella élén tudott maradni ...
NHL: hazai sikerével már előnyben a Detroit
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében a harmadik mérkőzésen a Detroit Red Wings (7.) kétgólos győzelmet aratott a Chicago Blackhawks (1.) ellen, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó ...
Börtönbe kell vonulnia a Steaua elnökének!
A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.
Sportváltozattal bővült az M5/M6 kínálat
Jobb és gyorsabb lesz az autó - ezt ígéri a BMW az új Competition Package megrendelése esetén.
Gyengébb motorok a BMW 5-ösben
Csiszoltak egy keveset a konstrukción, az 5-ös GT csomagtere például 50 literrel bővült.
A városfényképezésről rendeznek konferenciát a Klösz 100 programsorozat keretébe...
Klösz György fotográfus halálának századik évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendez a városfényképezésről a Magyar Fotótörténeti Társaság (Mafot) pénteken és szombaton Budapesten.
Nagy lesz a roham: akár 200 ezer is lehet a büntetés
Rohamra és sorokra számítanak a postákon és az adóhatóságnál is, hiszen minden negyedik ember csak ma adja postára az adóbevallását.
Katasztrofális pusztítás: legalább 51 halottja van a tornádónak
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.
Az űrbe küldött állatsereglet több mint fele nem élte túl a kozmikus utazást
Az apró állatok, zömében rágcsálók közül minden második nem élt túl egy egyhónapos űrutazást, amelyre orosz kutatók küldték őket.
Világszínvonal a magyar építésű troli
A magyar gyártók világszínvonalú járművekkel rendelkeznek, ez a legutóbbi járműbemutató alkalmával is kiderült. A külpiaci megjelenéshez elengedhetetlenül fontos, hogy az itthoni tendereken a magyar székhelyű gyártók termékei egye...
Sport
Épül a csapat Miskolcon
A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...
Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl
Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...
Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását
Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra
Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...
Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben
Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
CrossFit: Kovács Lacee lett a legfittebb európai
Kudarc, sérülés, bírói túlkapás és a korlátozott lehetőségek dacára a magyar versenyző megállíthatatlannak bizonyult.
Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra
A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...
Fábiánné Rozsnyói Katalin: Még nem elég erősek a fiaim
Nagyhatalommá nőtte ki magát a facebook. Elég volt megjelentetni Kiss István fényképét egy új összetételű férfi kajak négyesről, s máris beindult a találgatás, a variálás. A londoni ezüstnégyes helyére pályáznak? Vagy más is lehet...
Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali
A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.
Bulvár
5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni
Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!
Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...
Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.
Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát
A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.
Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia
Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.
Szúnyoginvázió: íme, a leghatékonyabb tippek ellenük
Habár az általános szúnyoggyérítés - amennyiben szükségessé válik - a területileg illetékes önkormányzatok feladata, otthonunkban is meg kell küzdenünk a "betolakodó" példányokkal. Hogyan?
Kötelező lesz: szelektív hulladékgyűjtés
Nem is gondolnád, de az ötven felettiek élen járnak a szelektív hulladékgyűjtésben!
Mindenki őt nézte! Lélegzetelállító estélyiben jelent meg a fiatal színésznő
Emma Watson gyönyörű ruhában érkezett a cannes-i filmfesztiválra.
Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...
Szorul a hurok a az adóelkerülők nyaka körül
Bizony lassan a végükhöz közelednek azok az idők, amikor még el lehetett dugni az adómentesen szerzett jövedelmet egy svájci számlán, vagy egy ciprusi garázsba bejelentett cégen keresztül lehetett milliárdokat tisztára mosni. Egyr...
Mit szól ehhez a párja? A magyar énekes testvérénél vigasztalódik a kedvese
Sipos Tomi barátnője, Linda Sipos Petiéknél vigasztalódik.
Szandáldivat 2013 - A legnőiesebb darabok idén nyárra
Képeken az idei nyár legtrendibb szandáljai. Neked melyik tetszik a legjobban?
blogmorzsák
Koleszból a toplistákra
Egy hétvégés kalandból most fordult komolyra a pulcsis geekek zenekarának sorsa.
Szembenézés és modernitás
A sikertelen emberek és népek szokása, hogy ezért valaki-valami mást hibáztatnak, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal.
Hőkamerás vizsgálattal termékbemutatóra
A vizsgálat természetesen elmaradt.
Az albi, ahol nem lehet felállni
Valamint csipketerítős centrifuga mint dohányzóasztal - a hét legérdekesebb hirdetései.
Duplán fizettették
a gyorspótjegyet
Sem a MÁV-Start, sem a GYSEV jegykiadó gépei nem lettek felkészítve arra, ha az utas mindkét társasággal utazik egy-egy út során.
A kisember a társadalom legalja
Valószínűleg mindenki ismeri őket: a kisemberek köztünk élnek.
Szerencsejátékkal a hazáért
Szerdán elfogadták a vámtörvény módosítását, mely a hosszú, forró nyár után bevezeti nekünk az áfa-lottót, hogy jobban induljon az ősz.
Mikor voltuk boldogabbak?
1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.
Nyitás a katolikus egyházban
Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.
Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása
A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.
A jövő biztonsága
Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?
Van esély a Dredd 2-re?
Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.

- Megkezdődött a süllőtelepítés a Kis-Balatonon
- Keszthelyen is használnák a Balatoni Koronát
- Elindult útjára a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúra
- Növények napja a Füvészkertben
- Kisebbségvédelem Európában címmel nyári egyetemet rendeznek júliusban
- A hálapénz megszüntetéséért szeretne harcolni a rezidensszövetség új vezetése
- Mérleg, te csak járj nyitott szemmel a világban! - napi horoszkóp
- Lassan visszatér a koranyár
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

