Ezt olvasta már?

0

Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki azzal fenyegetett egy rendőrt, hogy megöli

Felfüggesztett börtönre ítélte - hivatalos személy elleni erőszak miatt - a bíróság azt a férfit, aki azzal fenyegetett meg egy rendőrt, hogy megöli - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a rendőrök január 21-én egy nyírségi település egyik ingatlanjában intézkedtek egy nővel szemben, aki a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást nem töltötte le.

Az intézkedés során az eljárás alá vont nő édesapja is a házban tartózkodott, aki az egyik, általa korábbról ismert rendőrrel kiabálni kezdett, azt kifogásolva, hogy milyen alapon ment be a házba, majd távozásra szólította fel. A rendőr közölte a férfival is az intézkedésük okát, egyúttal felszólította a férfit a cselekményének abbahagyására.

A férfi ennek nem tett eleget, a rendőrt továbbra is folyamatosan, indulatosan kiabálva, őt sértegetve távozásra szólította fel, miközben megszurkálásával, torkának elvágásával, megölésével, fejének szétverésével fenyegette. A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el az ingatlant, akkor "másik rendőrgyilkosság lesz!".

A férfit a rendőrök előállították a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A regionális nyomozó ügyészség a férfit gyorsított eljárásban a Nyírbátori Járásbíróság elé állította, ahol a bíróság jogerősen 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette - áll az ügyészségi közleményben.







0
0

hírek innen, onnan

Csak a kezével takarja dús kebleit Christina Aguilera

Christina Aguilera forró és szexi fotókat osztott meg az archívumából, és még számtalan olyan felvétel lehet, amit nem láthattak a...

Többen is panaszkodtak a Vodafone-számlák miatt, a cég válaszolt

A vállalat állítja, hogy nem lehetséges a 9,39%-nál magasabb mértékű díjkorrekció egyetlen előfizetőnél sem, de az előfordulhat, hogy...

Veszélyben a készpénzt rejtegetők. A KP-nak vége, mi lesz vele?

Egyre kevesebb készpénzt használunk a mindennapi életünk során. Gondoljunk csak a pénztárcákban rejlő bankkártyákra, a mobiltelefonos...

Katalin hercegné teljesen kiakadt: Vilmos mire készül?

Akár egyszerű, akár extravagáns, minden eljegyzés különleges, hiszen egy életre szóló elkötelezettség kezdetét jelenti.

Kalapács alá kerül a 75 Mercedes-Benz SLR Stirling Moss egyike

Az RM Sotheby’s párizsi aukcióján, január 31-én lehet licitálni a radikális, versenyautókat idéző utcai szupersportautóra.

Amit elvesz tőlünk a villany – Lotus Emira

Az Emira immár egyedül képviseli a Lotus eredeti szellemiségét: pályán próbáltuk ki a márka utolsó benzinesét.

Lenyűgözően mutat bikiniben a születésnapos Barta Sylvia

Barta Sylvia mindig is jó formában volt, és bizonyítja, hogy 50 felett is nézhet ki valaki úgy, mintha csak még mindig a 30-as éveiben járna.

Cseh államfőválasztás - Folytatódik a voksolás

Folytatódik szombaton a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy Petr Pavel nyugalmazott tábornok, vagy Andrej...

Hitelcsapdába került a Neoton sztárja: Imádott házától is búcsút kellett vennie

Pál Éva hitelétől megszabadult, nyugdíja nem szabadult fel.

Beharangozott és megvalósult fürdőnyitás, sikeres gyógyfürdők titkai

Jászszentandráson beharangozták a termálstrand nyitási dátumát; a Barlangfürdőt meg is nyitották; a Hungarospa nem eladó; bükfürdői,...

Az S&P pozitív figyelőlistára helyezte a Takarék Jelzálogbank jelzáloglevél-minősítését

Pozitív figyelőlistára helyezte az S&P Global Ratings a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank Nyrt. forint jelzáloglevél...

Sport

"Micsoda egy rühes, szemét nemzet.” - az osztrák edző felháborító módon beszélt a lengyelekről - videó

Botrányos jeleneteknek voltak szem- és fültanúi a LASK Linz-Wisla Kraków mérkőzés nézői.

Cristiano Ronaldo botrányinterjúja után újabb sztárfocista szidja a Manchester Unitedet

Jesse Lingard olyan nyomást érzett magán, hogy állandóan ivott. Legalábbis ezzel magyarázza, hogy sokszor volt részeg. ,

Bukarestbe igazol a magyar férfi kéziválogatott sztárja

A Szeged beállója a hírek szerint már alá is írta szerződését a román fővárosban.

Csúnyán átverték az olimpiai bajnokot, több milliárdja bánja

Usain Bolt értetlenül áll a történtek előtt.

Szoboszlait, a meccs emberét magasztalja a tekintélyes szaklap

Áradozik a német újság a magyar középpályásról.

Atlético-elnök: A Real Madridot évtizedek óta rendszerszinten segíti a játékvezetés

Az Atlético Madrid a Spanyol Kupa negyeddöntőjében hosszabbítás után kikapott a Real Madridtól, ami után az Atleti elnöke nem tudta magában tartani a spanyol játékvezetés és az egész rendszer elfogultsága miatti b

Kirúgták a sportigazgatót Dárdai Pál korábbi csapatától

2021 nyarán nevezték ki, de nem tudott komoly változást elérni a klubnál.

Hatalmas szerencséje volt a tökutolsó Vasasnak a Fradi ellen

A hazai pályán játszó zöld-fehérek még két kapufát is rúgtak, de az angyalföldi csapat mégis meglepetést tudott okozni.

Így fog kinézni öreg korában Messi, Ronaldo, Mbappé és Neymar?

Mutatunk néhány fotót arról, hogy a mesterséges intelligencia szerint milyen lesz az idős Messi, Ronaldo és több más híres futballista.

„Nálunk nem elfogadott, hogy valakinek a kézilabda a munkája”

Svájcban elvárás, hogy külföldön, erős bajnokságban folytassák a fiatalok.

Továbbra is vágyálom Csányi Sándor elképzelése

Az MLSZ elnöke hiába reménykedett, hogy a szurkolók ellepik a stadionokat.

Szoboszlai Dominik elárulta a titkát: ez kellett a bombagóljához - videó

A magyar focista két gólt is szerzett a Stuttgart elleni német bajnokin.

Bulvár

"Micsoda egy rühes, szemét nemzet.” - az osztrák edző felháborító módon beszélt a lengyelekről - videó

Botrányos jeleneteknek voltak szem- és fültanúi a LASK Linz-Wisla Kraków mérkőzés nézői.

Ha követnek, fordulj jobbra négyszer. 10 önvédelmi tanács a titkosügynöktől

Nem jó félelemben élni, de lássuk be, olyan világban élünk, hogy egy nőnek sajnos bizonyos dolgokra oda kell figyelnie a biztonsága érdekében. Egy hölgy online osztotta meg tanácsait, amiket egykor titkosügynökként

Átalakul az ügyelet: mikor hívjuk a 112-t, és mikor a 1830-at?

A várható változásokat érintő legfontosabb kérdésekre adott választ az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Elintézünk titeket, rohadékok! Az ukrán polgármester Orbánnak üzent

Szerinte nem a magyar emberek, hanem azok szemetek, akik hatalmon vannak.

„Figyelj rám, te büdös disznó!” – írta Orbán Viktornak egy ukrán alakulat parancsnoka

Az ukránok nagyon nem vették jó néven Orbán Viktor American Conservative-ban megjelentetett véleményét, miszerint Ukrajna már egy senkiföldje. A dnyiprói polgármester osztotta ki, most pedig a Birds of Magyar taktikai

Szemet vetett Nyugat-Ukrajnára Lengyelország? Durva provokáció történt

Félreérthető képek kerültek nyilvánosságra.

Megvan, hogy mikortól lesz fizetős a Facebook

A közösségi médiaóriás használata sem lesz ingyenes többek közt.

Brutális drágulásra számíthatnak az autósok, aggasztó dolgot mondott egy szakértő

Hamarosan akár négy számjegyű is lehet az üzemanyag ára Magyarországon.

Brutális vérfürdő volt Somoskőn, lezárták a helyszínt a vendégek elől

"Szörnyű látvány volt" – sokkoló részleteket árult el az egyik szemtanú.

Férfiak mesélnek, mi a legbizarrabb dolog, amit egy nőtől láttak

Hátborzongató, férfiakkal kapcsolatos sztorija a legtöbb nőnek van, de a nők is tudnak úgy viselkedni, hogy a férfi egy életre megjegyezze.

blogmorzsák

Bombanőkre vadászó óriáspolip

Egy olasz Oscar-díjasok és piacon vett puhatestűek segítségével próbált annyi pénzt keresni, mint Steven Spielberg.

7 apró stílusváltozás, amivel több randid lehet

Srácok! A nőket igenis érdekli, hogy néztek ki.

Így nyújtsd ki a hátad otthon: napi 10 perc alatt kiropogtat

Kiropogtat, ellazít, megmasszíroz - itt a szuper trükk a merev, beállt hát ellen.

0