Felhívás nevelőszülőkhöz
A Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége ez úton tájékoztatja a nevelőszülőket, hogy kezdetét vette egy jogvédő hálózat létrehozása, amely minden nevelőszülőnek díjmentesen áll majd rendelkezésére ügyes–bajos dolgaik intézésére, jogi segítséget igénylő problémáik megoldására.
Folyamatosan keressük azokat az ügyvédeket, akik elhivatottságot éreznek magukban ahhoz, hogy segítsék szervezetünket céljaink elérésében. Már több megyében vannak segítőink, akik elvállalták, hogy a nevelőszülőknek - szükség esetén - díjazás nélkül állnak rendelkezésére.
Az eddig jelentkezett segítőink névsora honlapunkon elérhető: http://neveloszulok.extra.hu a SEGÍTŐK menüpont alatt.
A nevelőszülő a névsorból kikeresheti a hozzá legközelebbi ügyvédet, és a megadott elérhetőségeken felveheti vele a kapcsolatot. (A nevelőszülőséget igazoló dokumentumot minden esetben vigye magával a személyes találkozásra.) A szövetség tagegyesületeibe tartozó nevelőszülők további kedvezményekben részesülhetnek. Ahol még nem működik tagegyesületünk, szívesen segítünk annak létrehozásában. (Dokumentumok elkészítése, tanácsadás.)
Bővebb tájékoztatást kérhető Horváth Attila elnöktől a 20/385-4648-as és a 82/356-228-as telefonszámokon vagy e-mailen a neszov@freemail.hu címen.
Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége

- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás
- Adni jó! – Országos karácsonyi véradási akció
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

