Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal
Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők.
A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét. Bírósági út esetén Lázár Jánosnak be kell mutatnia a keresetlevelet a testületnek jóváhagyásra.
Az önkormányzat decemberben kérte a 2006-ban kibocsátott, 69,4 millió svájci frank névértékű kötvénye kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását az értékpapírokat lejegyző Erste Banktól, de az – ahogy Lázár János fogalmazott - ultimátumban elutasította ezt.
A határozatot zárt ülésen fogadták a képviselők, de az azt megelőző több mint tízórás vita során többször szóba került a kötvény ügye is.
Lázár János a költségvetés tárgyalása során kifejtette, a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kötvény kibocsátása során nem vett igénybe tanácsadói szolgáltatást, a város közvetlenül tárgyalt a bankkal.
A polgármester közölte, 2007-ben és 2008-ban az önkormányzat - a bank tanácsa és javaslata alapján, a pénzintézet állampapírok kereskedésével kapcsolatos szolgáltatásait igénybe véve - határidős opciós ügyleteket kötött. Az ügyleteken keletkező nyereségen a bank és a város megosztozott. A politikus szerint elvárható lenne, hogy „ha a jóban partnerek voltak, a veszteséget is közösen állják”.
A lakossági devizahitelek végtörlesztése kapcsán a bankszövetség és a kereskedelmi bankok maguk teremtettek precedenst, elismerve részbeni felelősségüket az árfolyamváltozás okozta károkért azzal, hogy a 180 forintos frankárfolyam feletti veszteség felét állják – mondta Lázár János.
mti

- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- A kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az ÚSZT-ben
- Három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés
- Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

