Ezt olvasta már?

0

Gond nélkül

Szomszédvári rangadóval folytatta szereplését a Siófok KC-Galerius Fürdő: csapatunk az élvonalbeli pontvadászat tizenötödik körében az Alcoa Fehérvár KC alakulatát fogadta.

Egy szoros első negyedórát követően igazából nem volt kérdés a két pontot illetően; lányaink végül - csakúgy, mint Székesfehérvárott - hét találattal bizonyultak jobbnak. Bár a szomszédvári rangadót gond nélkül nyerte együttesünk, korántsem volt gond nélküli az utóbbi időszak... Mint arról korábban írtunk, a műtét után lábadozó Kovács Adrienn, Varga Nikolett-kettősnek még hetek kellenek mire újfent bevethető állapotba kerülnek, Herr Anitának a nemzetközi átigazolása folyamatban van, míg Ábrahám Szilvia, ha csak egy félidő erejéig, de beszállhatott az Alcoa Fehérvár KC elleni összecsapáson, amely az erőviszonyok és a tények alapján úgymond a "kötelező kategóriába" tartozott.

 

A felek korábban rendszerint kemény csatákat vívtak, s ennek megfelelően indult a soros megmérettetés is. A "cápalányok" léptek fel kezdeményezőbben, míg a vendégek az első percekben csak egalizáltak, ám a 11. minutumban villámgyorsan két találttal (4 - 6) elléptek. A folytatásban együttesünk újfent magához ragadta azt a bizonyos pálcát, ez pedig az eredményen is kezdett mutatkozni (12 - 8). Úgy tűnt, hogy a folytatásban aligha lehet probléma, ám kisebb rövidzárlat keletkezett a balatoni oldalon, Tilinger Tamara két perc leforgása alatt háromszor is (14 - 13) mattolta Herr Orsolyát, de mielőtt a fehérvári érzelműek jobban reménykedhettek volna, Mörtel Renáta és Karoline Helena De Souza egy-egy találattal "nyugtatta" a szép számú siófoki publikumot, amely a szünetben 16-13-s állást könyvelhetett el.

A második félidőt Mörtel Renáta gyönyörű átlövésgólja nyitotta, ez pedig megadta az alaphangot a folytatásra. Csapatunk valamivel magasabb fokozatra kapcsolt, a találatok is futószalagon érkeztek, a 44. percben beállt az a bizonyos tízgólos (26 - 16) különbség, amikor is a siófoki szimpatizánsok "rászámoltak" a vendégekre. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az egy hónap után visszatérő Ábrahám Szilvia nagyszerűen szállt be, öt minutum leforgása alatt négy akciógóllal vétette észre magát! De visszatérve... Ezen a ponton már végképp eldőlni látszódtak a lényeges kérdések, ugyanakkor a vendégek igyekeztek a lehető legtöbbet kozmetikázni az eredményen, ezért minden dicséretet meg is érdemelnek - Mihály Attila tanítványai végül csakúgy, mint az őszi mérkőzésen, ezúttal is hét találattal maradtak alul.

A látottak alapján kétség nem férhetett az SKC győzelméhez, amely teljesen megérdemeltnek mondható, s mivel a Váci NKSE hatalmas csatában (27 - 26) kikapott Veszprémben, csapatunk újfent fellépett a dobogó legalsó fokára. Nagyon messze még a vége, de azért valamit csak-csak sejtet, hogy együttesünk masszívan tapad az élbolyra!...


NBI, Alapszakasz, 15. forduló
Siófok KC-Galerius Fürdő - Alcoa Fehérvár KC

32 - 25
( 16 - 13 )

Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 600 néző
Játékvezetők: Bacs József, Bán Tamás
Versenybíró: Tóth Károly

SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (09) Ábrahám Szilvia (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (31) Bloj Teodora - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza

Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 7, De Souza 2, Németh Cs. 1, Mörtel 10 (6), Bogdanovic 4 (2), Szepesi 4
Csere: Lajtos (kapus), Ábrahám 4, Bloj, Kiss O., Szalai B.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

FKC kerete: (02) Ana Niksic - (04) Bízik Boglárka - (05) Kristina Trishchuk - (06) Rádl Tímea - (07) Vaszari Virág - (09) Tilinger Tamara - (10) Horváth Bernadett - (11) Zsigmond Vivien - (12) Szikora Melinda - (14) Németh Nóra - (15) Becséri Kitti - (16) Trimmel Brigitta - (17) Kuhinkó Vivien - (20) Lelkes Noémi - (25) Sandra Nikcevic - (31) Németh Kriszta

Kezdőcsapat: Szikora - Niksic 6, Nikcevic 2, Horváth B. 3, Trishchuk 4, Tilinger 5, Vaszari 1
Csere: Trimmel (kapus), Németh K. 4 (2), Bízik B., Lelkes, Rádl
Vezetőedző: Mihály Attila


Hétméteresek: 9/8 (4/3) illetve 3/2 (0/0)
Kiállítások: 14 perc (2 perc) /Szalai B. - 26.p., 46.p. ; De Souza - 32.p., 48.p. ; Bogdanovic - 35.p., 41.p. ; Kiss O. - 53.p./ illetve 10 perc (2 perc) /Nikcevic - 35., 40.p. ; Horváth B. - 21.p. ; Németh K. - 41.p. ; Lelkes - 43.p./
Sárga lap: Németh Cs. (16.p.), De Souza (17.p.), Szepesi (20.p.) illetve Horváth B. (3.p.), Vaszari (8.p.), Nikcevic (12.p.)

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
04. perc: 03 - 03
13. perc: 06 - 06
18. perc: 11 - 08
23. perc: 14 - 10
28. perc: 15 - 13

37. perc: 20 - 15
43. perc: 26 - 16
49. perc: 29 - 20
54. perc: 30 - 24
57. perc: 32 - 24

 

forrás:siofokkc.hu

F.T.A.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elgázolt egy embert a vonat Rákoscsabánál

A baleset miatt több vonat kimaradt.

Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon

A védett ár természetesen még marad.

Rekord árbevételt ért el a Wallis Csoport

Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport, olvasható a...

Trumpék miatt marad le a vb-ről Afrika egyik legjobb bírója

Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar...

Török Gábor a parlament mai ülését nézve jött rá a Fidesz egyik legnagyobb hibájára a kampányban

Rétvári Bence ugyanis emlékeztette Magyar Pétert, hogy fideszes volt.

EIB-alelnök: Ha a kormány tudja, hogy mire költené az uniós forrásokat, velünk bővíthető a projektek listája

Az elmúlt 16 évben nem használtuk ki jól az unió fejlesztési segítségét, vagyis buktunk forrásokat és kedvező hiteleket. Mindez most...

Nem csitulnak az indulatok: Lovász László ismét nekiment Bochkor Gábornak

Bochkor is visszavágott, nem kímélte egykori kollégáját.

A Fidesz szerint Magyar Péter beismerte bűnösségét azzal, hogy menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Havasi Bertalan szerint Gaál „bűne” az volt, hogy felderítette a miniszterelnök zavaros ügyeit.

Hidroterápiás gyógymódok - Mikor alkalmazható és mikor tilos?

A hidroterápia olyan fizioterápiás kezelések összessége, amelyekben a víz fizikai hatásait alkalmazzák különféle panaszok...

Vádat emeltek az Integritás Hatóság vezetője ellen

Bíró Ferencet 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány okozásával vádolják

A korrupcióellenőrzés élére keresnek vezetőt, pályázatot hirdettek a KEHI elnöki tisztségére

A Miniszterelnökség pályázatot írt ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöki tisztségének betöltésére, a jelentkezéseket...

Magyar Péter: Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt

Elkezdtük helyreállítani a békét, a normális hétköznapokat és az emberséget, amire olyan nagy szüksége volt és van ennek az országnak...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0