Gonoszűző, minőségi újbor
Nemcsak a borász kell ahhoz, hogy a szőlőt megfelelően műveljék, az égiek áldása is szükséges a minőségi terméshez. Ez pedig Somogyban 2011-ben adott volt. Az idei, jó újborral koccintottak a térség borászai Balatonlellén.
Édes nedű, amely az isteni szeretet jelképezi az egyháznál, s menekül előle a gonoszság. A bor azonban ennél több is, elengedhetetlen kelléke ünnepeinknek, alkalmainknak. Ha pedig finom is, amit kortyolunk, akkor ékessége is összejöveteleinknek. Az idei termés is jónak ígérkezik - vélik a borászok, akiknek új borait János napján immár hagyományos meg is áldották Balatonlellén.
Országh Zoltán, borász:
„Mondhatni azt, hogy most minden nagyon klappolt, minden-minden nagyon összejött ugye. Annak ellenére, hogy picikét megy át ilyen mediterránba az éghajlat, olyan egészséges gyümölcsöt tudtunk leszedni, olyan egészséges gyümölcsöt tudtunk szüretelni jó cukorfokkal. A mennyiség egy picikét csalódottságot hozott, de közepesnél jobb termést tudtunk beszüretelni."
Kovács Jenő helyi plébános több mint félszáz bort áldott meg. A nedük még a palackokban sorakoznak, de az új bor ilyenkor már kóstolásra érett.
Országh Zoltán, borász:
„Amit most tudok tapasztalni, hogy szép illatokat hozott, testessége is meg van a fehér boroknak, a rosé az nálunk kiváló lett, nagyon tetszik. Hát a vörösborok, ugye a későbbiek folyamán fogják megmutatni az igazi arcukat. De most, úgymond csikóformájukban is a szájban szét lehet külön szedni azokat az aromákat, amik később egy harmónikus vörösbort tudnak hozzáadni."
A közel 30 szőlősgazda nemcsak egymás borait kóstolhatta, hanem a Nemzet idei új Borát is ízlelhette. 60 vörös, 80 rosé és 120 fehér borból házasították ezt a küvét.
Ferencz Vilmos, tag, Magyar Borakadémia:
„Nagy öröm számomra itt a borász kollégák véleménye, akik azt mondták, hogy az egyik legjobb fehér, a legjobb vörös és a legjobb rosé bor volt, amit itt megkóstoltak, hisz ez valószínű azt jelenti, hogyha a sok jó bort házasítom, akkor abból nem lehet rossz."
A Nemzet Bora az összefogás nedűje is, hiszen hazai és határon túli magyar borászok is felajánlották boraikat, amelyek eladás után nemes célt szolgálnak, hiszen a befolyt összeből Böjte Csaba dévai gyermekotthonát támogatják.
forrás:somogytv.hu
F.T.A.

- Betörték egy pénzváltó ablakát
- Új elnökök a Regionális Fejlesztési Tanácsok élén
- Eredményesek volt az APEH ellenőrzések országszerte
- Ma tartják a kötcsei találkozót
- Rohamosan nő a fényszennyezés!
- Elutasította az OVB Futó listáját
- Kisorsolta a területi választási bizottság a sorrendet
- Négy éve szivárgott ki az őszödi beszéd
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

