Ezt olvasta már?

0

Gyurkovics Mária operaénekesnő száz éve született

Száz éve, 1913. június 19-én született Gyurkovics Mária Kossuth-díjas énekesnő, a múlt századi magyar operajátszás kiemelkedő koloratúr szopránja. Az évfordulón a Magyar Állami Operaház előadáson emlékezik meg születésének centenáriumáról.

Gyurkovics Mária Budapesten született, hangjára már középiskolás korában felfigyeltek, sikeresen felvételizett a fővárosi Felső Zeneiskolába. Nem készült énekesnőnek, magában sem volt biztos, így énektanulmányait, sőt még az operatanszak első évét is munka mellett végezte.

Végzése után, 1937-ben lett az Operaház tagja, ahol Verdi Rigoletto című operájában Gildaként mutatkozott be, e szerep élete végig az egyik legkedvesebb maradt számára. A következő évben Gara Máriát énekelte Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában. Gyurkovics Máriát Hollywoodba is hívták, ő azonban hű maradt hazájához és visszautasította az MGM filmstúdió által felajánlott szerződést. Az Andrássy úti társulatnak három évtizedig volt tagja, és olyan karmesterek dirigálásával énekelt, mint Ferencsik János és Otto Klemperer, a hazai mellett az európai közönséget is meghódította.

Nem kis szerepe volt a Donizetti-operák budapesti reneszánszában, felejthetetlen alakítást nyújtott Lammermoori Luciaként. Tóth Aladár, az Operaház igazgatója az operát negyven év után újította fel az ő kedvéért, a címszerepet a Rádió első teljes operafelvételén is elénekelte. Híresebb alakítása volt a Don Pasquale Norinája, a Szerelmi bájital Adinája, Richard Strauss Rózsalovagjának Sophie-ja, Delibes Lakmé című operájának címszerepe, Rossini A sevillai borbélyának Rosinája, Mozart Szöktetés a szerájból című művének Constanzája és A Varázsfuvola Éj királynője. Érdekesség, hogy ezt a szerepet nem szerette, azt mondta róla, hogy "Az egy jégcsap, hideg nő".

Gyurkovics Mária a tökéletességre törekedett, soha nem volt elégedett magával, még pályafutása csúcsán is lámpalázzal küszködött fellépései előtt. Egyaránt hiteles volt drámai és lírai alakításokban, kiváló énekhangja mellett kitűnő színészi képességekkel is rendelkezett, és remek humora volt. A legnagyobb koloratúrszoprán szerepeket alakította, de fellépett operettben, daljátékban (többek közt a János vitézben a francia királykisasszony szerepében), oratóriumban, énekelt megzenésített verset, sőt nótákat is. Számos rádió- és lemezfelvétele készült, szerepelt 1952-ben az Erkel, 1955-ben a Díszelőadás című filmben, 1952-ben a Dérynében Tolnay Klárinak, három évvel később a Gábor diákban Krencsey Mariann Leilájának kölcsönözte hangját.

1962-ben, pályafutása negyedszázados évfordulóján a Lammermoori Lucia címszerepében ünnepelte a közönség. Röviddel azután már nehezére esett minden fellépés, bár betegségéről sokáig sem a szakma, sem a közönség nem tudott. 1967. december 25-én lépett utoljára színpadra, az Erkel Színház Három a kislány előadásán Tschöll mama szerepében, közönség előtt a Zeneakadémián 1970 januárjában énekelt utolsó alkalommal. Lukács Miklós, az Operaház egykori Kossuth-díjas karnagya mondta róla: "Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze volt... Az ő énekében volt valami olyan melegség, valami olyan emberi hang, amit úgy nevezünk: vox humana, a lélek kivetülése...".

A múlt század egyik legnagyobb magyar operaprimadonnája 1978. október 28-án halt meg Budapesten. Művészeti munkáját érdemes és kiváló művész címmel ismerték el, 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat. Gyurkovics Mária férje Forrai Miklós karnagy volt, a házaspárnak két lánya született. A Farkasréti temetőben álló szobrát Borsos Miklós szobrászművész készítette, 1991-ben az Operaház posztumusz örökös tagja lett, néhány napja lépcső viseli nevét Budapest II. kerületében, egykori lakóhelye közelében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter Lázár Jánost és Rogánt Antalt is megnevezte - óriási hatalmat kap a politikusok felett az Integritás Hatóság

Fontos politikai témákról beszél kedden este Magyar Péter miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szóba került az új...

Ilyen időjárásra készülhetnek a csapatok a labdarúgó vb nyitónapján

Csütörtökön kezdődik labdarúgó világbajnokság Mexikóvárosban, ennek apropóján a The Weather on Maps szerkesztői megnézték, milyen...

Hatmillióért legyen is rendben.

Minden fórumról az ömlik felénk, hogy melyik motor tiltólistás, egymásra licitálnak a cikkek és videók abban, hogy milyen kevés futás...

Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt

A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet...

„Még sosem láttam ehhez hasonlót” – ismeretlen tengeri fajt fedeztek fel közel 1800 méteres mélységben

A Galápagos-szigetek közelében, a mélytenger sötét világában egy korábban ismeretlen polipfajra bukkantak a kutatók. Az alig tenyérnyi...

Komoly szigorításra készül a Tisza-kormány a pénzmosás miatt

Módosítaná a Magyar Péter vezette kormány a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvényt. A Pénzügyminisztérium által...

Tisza-kormány: fontos törvényt hirdettek ki, Magyar Péter új csomagot jelentett be

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...

Megszabadult Orbántól, újra nekifut Kirill pátriárka szankcionálásának az EU

Ismét felkerült a büntetőintézkedésekkel célzott személyek listájára Kirill pátriárka, miután az Ukrajna elleni inváziót szent...

Meghökkentette a kutya a rajongókat az élőszereplős Scooby-Doo teaserében

Előrukkolt a Netflix a Scooby-Doo című animációs széria élőszereplős remake-jével, pontosabban egyelőre csak az előzetessel. A...

Magyar-kazah: Hidegzuhany Debrecenben - ez történt az első félidőben

1-0-ra vezet Kazahsztán a magyar válogatott ellen, a két csapat debreceni felkészülési mérkőzésének első félideje után.

A gazdasági csoda, amire nem irigy a világ

Az elmúlt években nagyot nőhetett az észak-koreai gazdaság, ez dél-koreai elemzők szerint sem puszta propaganda. De Kim Dzsongun rezsimje...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0