Ezt olvasta már?

0

Halak, tanuljon meg konfrontálódni! - napi horoszkóp

A Mérleg pénzügyi problémáira megoldás kínálkozik, a Nyilas fegyverszünetet köthet szerelmével, a Vízöntő komoly eredményeket érhet el karrierje területén.

Kos (márc.20. – ápr.19)

Legyen kissé őszintébb magával, hatoljon – akár szakember segítségével is szorongásai, komplexusai mélyére. Meg fog lepődni, hogy ennek hatására a külvilágban is megnövekszik majd mozgástere. A régi emlékek felidézése, a családtagjaival folytatott meghitt beszélgetések szintén segíthetnek. Egy terápia elkezdése is jó ötlet lehet.

 

Bika (ápr.20. – máj.20.)

Képzelje magát néhány pillanatra partnere helyzetébe – és szinte azonnal egyetért majd annak álláspontjával. Ez korántsem jelenti azt, hogy a sajátját fel kell adnia: még csak most nyeri meg hosszabb távú terveihez. Barátai, közvetlen környezete segítségére is számíthat, amennyiben nem terheli őket olyan feladatokkal, amiket ön is el tud végezni.

 

Ikrek (máj.21. – jún.20.)

Tegnapi érzékenységéből csupán annyi maradt, hogy fogékony legyen környezete jelzéseire, és a jelenlegi helyzetnek legmegfelelőbb módon vegye kézbe ügyeit. Bármilyen rögös terepen halad is, az közelebb viszi majd terveihez: még a hamvukba holt korábbi elképzeléseket is sikerre vihet. Kollégái szeszélyei, hangulatai iránt is több megértést tanúsít.

 

Rák (jún.21. – júl. 22.)

Az előző napok kellemetlen felismerései arra ösztönzik, hogy komolyan igyekezzen összhangba hozni álmait a valóságos lehetőségekkel. Ezzel egy tartalmas, kreatív életszakasz veheti kezdetét, amelyben komoly erőfeszítéseket kell tennie, de azok busásan meg is térülnek. Természetesen továbbra is vigyáznia kell, nehogy túl tolakodónak hasson.

 

Oroszlán (júl.23. – aug.22.)

Még az ön számára is meglepő, milyen könnyen békét köthet családtagjaival, amennyiben hajlandó szánni rájuk egy kis időt és végre meghallgatni, komolyan venni szempontjaikat. Persze, ahhoz, hogy mindez több legyen holmi fegyverszünetnél, hosszabb távon is tartania kell magát a megbeszéltekhez. Nem lesz könnyű, mert lélekben már hetedhét országon túl jár.

 

Szűz (aug.23. – szept.22.)

A tegnapi naphoz képest bravúros hatékonysággal kezeli teendőit. A jelentéktelen ügyek, környezete kicsinyessége, a vontatott munkatempó továbbra is megcsapolja energiát, de azt is belátta, minél hamarabb végez feladataival, annál jobban jár. Barátai, partnere szerencsére szívesen tehermentesítik, csak közölje egyértelműen, miben vár segítséget.

 

Mérleg (szept.23. – okt.22.)

Pénzügyi problémáira megoldás kínálkozik, ha nem is egészen olyan, mint amilyet szeretne. A banki tranzakciók, üzleti tárgyalások ugyan rengeteg bosszúságot okoznak, de ha tényekkel is alá tudja támasztani szempontjait, nyert ügye van. Az ismét jegelni kényszerült tervek, elhalasztott utazások is frusztrálják, hiszen olyasmikről van szó, amikre tiszta szívből vágyik.

 

Skorpió (okt.23. – nov.21.)

Hosszabb távú tervei és pillanatnyi vágyai, szórakozás-igénye között összhangot teremthet, ha elég kitartóan próbálkozik. Most jó esélye van arra, hogy támogatókat találjon kezdeményezéseihez, és egy szerelmi ideáljainak majdnem megfelelő, valóságos partnert vonzzon életébe. Egészségi állapota, munkakapcsolatai azonban továbbra sem túl stabilak.

 

Nyilas (nov.22. – dec.21.)

A mai nap folyamán fegyverszünetet köthet szerelmével, ha mindketten keresik a megoldást. Az anyagiak még jó darabig problémát fognak okozni, de ha alaposan körülnéz, lehetőségeket találhat, hogy hobbiira, szórakozásra is fussa. Ne keserítse el, ha továbbra is el kell halasztania fontos terveit: elképzeléseinek még ki kell forrniuk magukat.

 

Bak (dec.22. – jan.20.)

 

Ne törődjön az útjába kerülő váratlan akadályokkal, zavaró tényezőkkel! Foglalkozzon hosszú távú terveivel, képezze tovább magát, például iratkozzon be arra a tanfolyamra, amire már olyan régen szeretett volna! Testi – lelki állóképességét is folyamatosan növelnie kell: otthonából és munkahelyéről ugyanis sok olyan visszás hatás érkezik, ami egészségi problémákat okozhat.

 

Vízöntő (jan.21. – febr.18.)

Amennyiben idealizmusa mellett gyakorlati érzékét, kitartását és szívósságát is bizonyítja, ma komoly eredményeket érhet el karrierje, egzisztenciája területén. Anyagi szempontból sem lesz oka panaszra. Párkapcsolatában sajnos korántsem teljes az összhang, rokonai szétszórtsága pedig szintén sok bosszúságot okozhat. Persze, ön sem a rend mintaképe.

 

Halak (febr.19.- márc.19.)

Apránként újra visszanyeri lelki egyensúlyát, ami családi ügyeire, munkakapcsolataira is kedvező hatással van. Hosszabb távú terveit sajnos még mindig sokkal több apró akadály hátráltatja, mint szeretné, de a kis lépések most is eredményesnek bizonyulnak. Társas viszonyai komoly próbatétel elé állítják: lehet, hogy meg kéne tanulnia konfrontálódni?

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Bilicsben vitték el a rendőrök a világsztár énekest: 13 nő zaklatásával gyanúsítják

Lemondták a turnét, a rendőrség további eseteket is vizsgál.

Azonnali hatállyal kirúgták a Zeneakadémia egyik vezetőjét: súlyos ügyről rántotta le a leplet az egyik operaénekes

Varga-Tóth Attila operaénekes közösségi oldalán jelentette be, hogy Almási-Tóth Andrást azonnali hatállyal eltávolították a...

Egy szakértő szerint ezt a három készüléket soha, semmilyen körülmények között ne csatlakoztassuk a hosszabbítókábelhez

Ki ne használna hosszabbítókábelt a mindennapokban? Praktikus, kényelmes, és szinte minden háztartásban megtalálható. De vajon tudjuk,...

Újabb fej hullott: Magyar Péter leváltotta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét

Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) élén 2010 óta dolgozó Gaál Szabolcs...

Újra 2 százalék alá csökkent az infláció májusban

A márciusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalék után májusban éves összevetésben átlagosan újra 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói...

Puzsér Róbert kiállt a kormányellenes tüntetésen lehurrogott Skrabski Fruzsina mellett

Azért kapta ezt a visszajelzést, mert a Magyar Hangba is rendszeresen író publicistát a barátjának nevezte.

5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon

Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.

Deák Dániel, miután kilépett a propagandagépezetből, már unalmasnak tartja a jobboldali sajtót

A volt megafonos elemző szerint a jobboldali sajtóban mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg, ami sok szempontból nem izgalmas.

Ez lehet a végső törés: Trump embere keményen odaszúrt Amerika egyik legfontosabb szövetségesének

J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke a Fox Newsnak adott hosszú interjút, amelyben kifejezetten kritikus hangnemben nyilatkozott a...

Brutális olajárugrás jöhet a közgazdász szerint

A Rystad Energy vezető közgazdásza szerint az olaj ára a következő hónapokban akár 150 dollárra is emelkedhet hordónként, ha...

Jól fizetett a bulvár: megkapták a lányok a megérdemelt jussukat

Egymilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0