Halradart, GPS-t is használnak a lopáshoz a rapsicok
Évente több százmillió forint kárt okoznak az orvhalászok, akik régi és új technikákkal is lopják a halat a Balatonból - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
A rapsicok a lap szerint nem válogatnak, infratávcsővel, halradarral, GPS-szel térképezik fel a halrajokat, majd száz méternél is hosszabb hálójukat az éj leple alatt vetik ki. Vörös Sándor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi vezetője a lapnak elmondta, egy egy kilométeres hálóval egy nap alatt nyolc mázsa halat is ki lehet emelni.
Nemcsak a halállományban okoznak nagy kárt az orvhalászok, a vízi járműveket is megrongálják eszközeikkel. A több száz méteres háló, ha beleakad a hajócsavarba, letöri vagy elferdíti azt, ezáltal a hajó mozgása is instabillá válhat. Ilyenkor búvárral kell megvizsgáltatni vagy partra kell emelni a sérült hajót, amelynek javítási költsége sok százezer forintot tesz ki - mondta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatója.
A gazdasági válság óta növekszik az illegális halászok és horgászok száma Magyarországon, míg 2010-ben összesen 12.610 méter illegális halászhálót emeltek ki a Balatonból, az idén már októberig begyűjtötték ezt a mennyiséget - írja a lap.
forrás:hvg.hu
F.T.A.

- A balatoni környezetvédelem Európa élvonalában
- Balaton: leghosszabban az izraeli vendégek maradnak
- Hajózási részvényeket vásárol Siófok
- Homokzsákkal védik a házakat Szántódon
- Nem lehet korcsolyázni a Balatonon
- Még mindig magas a vízszint
- Siófokon vasárnap is lesz még jégpálya
- Siófokon is véget ért a korcsolyaszezon
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

