Hét végéig lehet támogatást kérni energiahatékonysági lakásfelújításra
Október végén lejár a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) megújuló energia-pályázatok beadási határideje, a ZBR Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram keretében magánszemélyek, társasházak lakásszövetkezetek pályázhatnak energiahatékonysági lakásfelújításra.
Holló Ervin, a Bioenergetikai Innovációs Klaszter (BIK) titkára, a KR Spektrum Kutató- Fejlesztő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, a pályázat keretében különböző mértékű, 30-35 százalékos támogatást lehet nyerni nyílászárócserére, külső hőszigetelésre, napkollektoros és -elemes, továbbá geotermikus energia rendszer kiépítésére.
Az igénylésénél a postára adás időpontja számít - hívta fel a figyelmet a szakember.
Holló Ervin beszámolt egy másik támogatási formáról is: itt ugyanarra lehet támogatást igényelni, mint a ZBR esetében, csak másoknak, azaz az
önkormányzatoknak, költségvetési szervezeteknek, illetve kis- és középvállalkozásoknak. A Környezet és Energia Operatív Programhoz (KEOP) tartozó pályázatoknak nincs beadási határidejük - jelenleg is folyamatosan benyújthatók -, előreláthatóan az év végéig. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási aránya többnyire 45-65 százalékos, de elérheti 85-90 százalékot is.
Az Észak-magyarországi Régióban elsők között, 2007-ben 8 szervezettel alakult, úgynevezett ”haladó” klaszter kategóriába tartozó BIK-nek jelenleg 40 gazdálkodó szervezet tagja és egy pártoló tagja van. A tagok között található biogáz-termelő üzem, de vannak biodízellel, valamint fásszárú növények telepítésével foglalkozó szervezetek is.
A KR Spektrum a Károly Róbert Főiskola 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság, a BIK menedzsment szervezete. Elsődleges feladata a klaszter tagjai által igényelt kutatási-, innovációs projektek generálása, és azok lebonyolítása.
MTI

- Hét végéig lehet támogatást kérni energiahatékonysági lakásfelújításra
- Főigazgatót keres a SIOK
- Bérbeadja büféjét a Kiliti Iskola
- Tagintézmény- vezetőt keres a SIOK
- Szülőföld Alap: összesen 1,315 milliárd forinttal támogatják határon túli magyar szervezeteket
- 900 milliárd forint EU-s forrásra pályázhatnak a hazai válllalkozások
- Főigazgató- helyettest keres a SIOK
- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

