Horváth András lett az év főépítésze
Horváth András, Paks főépítésze lett idén Az év főépítésze, Jeney Lajos építészmérnök, Hajdúnánás és Mezőhegyes főépítésze pedig Főépítészi életműdíjat vehetett át csütörtökön Pakson, a XV. Országos Főépítészi Konferencián.
A Pár-beszéd avagy a kreativitás ereje címet viselő konferencia központi témája a kulturális alapú városfejlesztés, amely megpróbál a kultúra alapján egy új jövőképet kialakítani a településnek, amelyben a lakók újból megtalálják a helyüket, kreativitásuk gazdálkodási tevékenységgé válik.
Mint azt Phillip Frigyes, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, ez egy nagyon újszerű kérdés, amely egyaránt napirenden van a falvakban és városokban. Úgy vélekedett: a jövőre nézve kivezető utat jelenthet, ha a kultúra megfelelő módon jelen van egy településen, és az önkormányzati vezetők ezt beépítik a település jövőképébe.
A főépítészi konferencia helyszíneit, Paksot és Györkönyt a sajtótájékoztató résztvevői a kulturális alapú településfejlesztés jó példáinak nevezték, Györköny esetében a pincefalut, Paks vonatkozásában a képtár épületét hozva példának.
Phillip Frigyes, aki Vác főépítésze is egyben, úgy vélekedett: ma építészeti válság van, nincs általános stílus, az útkeresések jellemzik a szakmát. Egy-egy épület esetében a legfontosabb kérdés, hogy mennyire szervesül oda, ahova tervezték, meg kell keresni a hely szellemét - hangsúlyozta.
Az életműdíjjal kitüntetett Jeney Lajos egyebek között arról beszélt, hogy egy település építészetében nem lehet mindig demokrácia. Ezt a házigazda város, Paks polgármestere, Hajdú János is megerősítette. Mint mondta, a főépítészek feladata sokban hasonlít a városvezetőkére: sok konfliktust kell vállalni, szembeszállni sok esetben "alantas vállalkozói érdekekkel" és rossz ízlésű építtetőkkel.
MTI

- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- Siófokon is készülnek a télre
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

