IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
A fesztiválnak két fő célkitűzése van. Egyrészt, hogy kész produkciók meghívásával gazdagítsa a pécsi közönség kitekintését Magyarország és a világ legfrissebb táncművészeti törekvéseire, a tánc minél több műfajában, másrészt önálló bemutatókat hozzon létre.
A program neves külföldi társulatok mellett a hazai táncélet meghatározó szereplőit is felvonultatja. A fő irányvonal a modern balett, illetve a kortárs tánc, de a programban helyet kapnak a tradicionális táncokat bemutató csoportok is. A gyerekeket a 2008-as nagy sikerre való tekintettel, ismét egy nekik szóló táncprodukcióval várják a szervezők.
A fellépők közül kiemelkedik a Vertigo, mely csapat minden alkalommal új, váratlan és izgalmas utazásra invitálja a nézőket. A társulat az izraeli művészet legjavát közvetíti otthon és külföldön egyaránt. A Ballet Maribor Shakespeare klasszikus darabját házasította össze a Radiohead zenéjével. A Preljocaj kortárs balettegyüttes 1984 decemberében alakult. Pécsett az Empty moves című művet mutatják be, melyet az 1977. december 2-án a milánói Teatro Liricóban felvett John Cage-hanganyag inspirált. A táncdarab összekapcsolódik a Henry David Thoreau által írt szöveggel, ami John Cage kiindulópontja is volt egyben.
A 2010-es fesztivál résztvevői többek között: Ballet SNP Novi Sad, Forum za Novi Ples (újvidéki Szerb Nemzeti Színház balettegyüttese); Compagnie Marie Chouinard (CAN); Maribor Ballet (SLO); Vertigo Dance Company (ISR); Hiroaki Umeda (J); Ballet C de la B/Alain Platel (B); Motionhouse Dance Theatre (UK); Ballet Preljocaj (F); TranzDanz/Kovács Gerzson Péter.
Főprogram: Pécs Európa Kulturális Fővárosa (EKF)
Főprogram: A Pécsi Nemzeti Színház programja
Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, részletes program:
2010. szeptember 20., hétfő 16:00
Cella Septichora
Testbeszéd Projekt 2010
2010. szeptember 20., hétfő 17:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
2010. szeptember 20., hétfő 17:15
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Fonti Five 2010
2010. szeptember 20., hétfő 17:30
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
ANK 1. sz. Általános Iskola Tánctagozat 2010
2010. szeptember 20., hétfő 17:45
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Misina Néptáncegyüttes - 2010
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
2010. szeptember 20., hétfő 19:00
Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
Chopin: 24 prelűd & Tavaszi áldozat
Compagnie Marie Chouinard
2010. szeptember 20., hétfő 20:30
Pécsi Horvát Színház - Anna udvar
Táncos történetek
Mecsek Táncegyüttes
2010. szeptember 21., kedd 17:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
2010. szeptember 21., kedd 17:15
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
ANK Művészeti Iskola 2010
2010. szeptember 21., kedd 17:30
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Kapronczai Művészeti Iskola 2010
Kapronczai Művészeti Iskola
2010. szeptember 21., kedd 17:45
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Street Show
Urban Dance Theatre (H)
2010. szeptember 21., kedd 19:00
Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
White Noise
Vertigo Dance Company
2010. szeptember 22., szerda 17:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
2010. szeptember 22., szerda 17:15
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Ritmo Sporttánc Egyesület
2010. szeptember 22., szerda 17:30
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Street Show
Urban Dance Theatre (H)
2010. szeptember 22., szerda 18:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Tanac Néptáncegyüttes
2010. szeptember 22., szerda 20:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
A falak nyelve
Az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház Balettegyüttese
Új Táncfórum
2010. szeptember 23., csütörtök 17:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
2010. szeptember 23., csütörtök 17:15
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
PTE Táncoló Egyetem
2010. szeptember 23., csütörtök 17:45
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Klub74 - A kortalan táncszeretet
Klub74 Tánccsoport
2010. szeptember 23., csütörtök 19:00
Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
Egy mindenkit visz - 2010
Pécsi Balett - Győri Balett - Szegedi Kortárs Balett
2010. szeptember 23., csütörtök 20:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
Duo+Haptic
Hiroaki Umeda
2010. szeptember 24., péntek 16:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Chaser
Motionhouse
2010. szeptember 24., péntek 17:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Chaser
Motionhouse
2010. szeptember 24., péntek 19:00
Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
Radio&Juliet
A Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttese
2010. szeptember 24., péntek 20:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
MalSon
DanzAbierta
2010. szeptember 25., szombat 11:00
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
Gulliver a törpék országában
Madách Musical Táncművészeti Iskola
2010. szeptember 25., szombat 15:00
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
Gulliver a törpék országában
Madách Musical Táncművészeti Iskola
2010. szeptember 25., szombat 16:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Underground
Motionhouse
2010. szeptember 25., szombat 18:00
TÁNC-SZÍN-TÉR a Színház téren
Underground
Motionhouse
2010. szeptember 25., szombat 20:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
RE-DNS
TranzDanz
2010. szeptember 26., vasárnap 19:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
Empty Moves (Parts I & II)
Ballet Preljocaj
2010. szeptember 27., hétfő 16:00
Széchenyi tér
A PTE Táncoló Egyetem 10 éves jubileumi ünnepsége

- Foki-hegyi Sportnap- programajánló
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
- III. Márton-napi Pálinkafesztivál
- Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
- Márton-napi rendezvénysorozat kezdődik vasárnap Tápiószentmártonban
- Halloween party a Galerius Fürdőben
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

